Azt mondhatnánk, hogy a szlovák író szavaiból a közép-európai népekre jellemző kishitűség beszélt, de Hvorecký talán arra utalt, hogy a tág értelemben vett kortárs szlovák irodalomnak nincsenek olyan irodalmi nagyágyúi, mint a lengyeleknek (Wisława Szymborska, Sławomir Mrożek, Olga Tokarczuk, Dorota Masłowska), a cseheknek (Bohumil Hrabal, Milan Kundera, Jáchym Topol), osztrákoknak (Elfriede Jelinek, Peter Handke, Christoph Ransmayr) vagy éppen nekünk, magyaroknak (Kertész Imre, Nádas Péter, Krasznahorkai László, Esterházy Péter). Pedig a kortárs szlovák irodalom rendkívül izgalmas, termékeny időszakát éli, s egyrészt több ponton kapcsolódik a mai magyar irodalomban megjelenő tendenciákhoz, másrészt pedig inspiratív is lehet mind a magyar írók, mind az olvasók számára.
Az irodalmi übermensch
Ilyen például a kiváló irodalomtudós, Jaroslav Šrank megfigyelése, aki az 1989 utáni időszakra a szinguláris szerző jelenségét tartja jellemzőnek. Ez azt jelenti, hogy az utóbbi két évtizedben a kortárs szlovák irodalom szélsőségesen individualistává vált. Egyrészt a szerzőknek be kellett látniuk, hogy az irodalomból lehetetlenség megélni, tehát döntő többségük számára az alkotás szabadidős tevékenységgé vált, vagy ahogy Peter Darovec megjegyezte, az irodalmi tevékenységből „egyéni intellektuális hobbi” lett. Másrészt ezáltal minden alkotó arra kényszerül, hogy saját karrierjét építse, a hagyományos és a közösségi médián keresztül olyan szerzői önreprezentációkat jelenítsen meg, amelyek által radikálisan eltér a többiektől, libertinus, eretnek, deviáns, elit, anarchista, periferikus stb. szerepeket kreálva önmagának. Harmadszor pedig, a radikális individualizmus következtében, a szlovák irodalomban értelmetlenné vált a generáció fogalma, nincs generációs konfliktus, nincsenek nemzedéki indulások – pontosabban vannak, de csak addig a pontig, ameddig az egyéni írói karrier szolgálatába lehet állítani. (Nem nehéz alkalmaznunk ezt a tapasztalatot a kortárs fiatal irodalomra, például a Telep csoportra vagy a slam poetry jelenségére.)
A kortárs szlovák irodalomról szóló összefoglaló munkák megegyeznek abban, hogy az 1990-es évek fiatal szlovák irodalmának, amelyet az ún. text generation terminusával szokás illetni, egyik legfontosabb inspirálója egy kétnyelvű szerző, Peter Macsovszky, azaz Macsovszky Péter volt. Macsovszkyról már indulásakor kiderült, hogy ellenszenvet táplál mindenféle konvencionális költői nyersanyag iránt, „érzéstelenített”, „steril”, „anesztéziás” verseiből száműzött mindenféle érzelmet, szerelmet, erotikát, társadalmi szituációt. Költészetében minduntalan olyan megszólalásformákat keresett, amelyek távol esnek a hagyományos költői nyelvtől, s ez a provokatív szövegalkotás felszabadítóan hatott a 90-es évek szlovák lírájára.
Macsovszky három költőtársával, Michal Habajjal, Andrej Hablákkal és Peter Šulejjel hozta létre az utóbbi évtizedek egyik legkülönösebb költői vállalkozását, a robotköltő Generator X-et. A kollektív álnévként is felfogható „projekt” eredménye egy olyan „irodalmi übermensch”, aki/amely a kötet fülszövege szerint illegálisan dolgozó földönkívüliek, a NASA, valamint genetikai mérnökök segítségével kelt életre, egy korai poszthumanoid virtuális konstrukciója, a Laboratoires Garnier műhelyéből kikerülő, rozsdamentes acélból készült líragenerátor. Induló gondolatai az öntudatra ébredés és a nyelvtelenség ősállapotának minimalista rezdüléseiként jelennek meg első versében: „első mondat: nincs központi lénye. első lény: nincs / központi mondata. nincs tehát min csodálkozni. nincs tehát / mire támaszkodni. nincs központja. nincs hol. nincs hová / mozdulni.”
A szlovák és a cseh irodalomtudomány az irodalmi misztifikáció terminusát használja az ún. álneves vagy maszkos irodalomra, amely a kortárs szlovák irodalomban rendkívül elterjedt, Matkin E. Maxim közkedvelt szerelmes (lektűr)regényeitől egészen a legelképesztőbb eljárásokig. Macsovszky például legalább félszáz álnevet hozott létre és mozgósított eddig. Publicisztikája többek között Marek Lukáč, Andrej Okomín és Attila Tárnoki néven jelenik meg. Ezoterikus szövegeit Mantello, Andrej Černický, Tomáš Dubloň és Hassan Simonoff neve alatt is közli. Női álnéven verseskötetet írt. Olyan fiktív identitásokat teremtett meg a szlovák irodalom számára, mint a magyar íróként megjelenő Péter Iványit, a buddhista szerzetes Rimpočhe Sarmungot, Jozef Varnusz és Magistra Aglaja ezoterikus írókat, egy Mrakozrec nevű sámánt, aki a Tátrában él, David Leder zenészt, Michal Garaj képzőművészt, illetve Tono Tehlár prózaírót. Szerzőit gyakran fiktív életrajzzal látja el, mint például Paľo Kalábot, aki eszerint 1972-ben született a szlovákiai Nagymegyeren, és vegyes, magyar–szlovák családból származik, jelenleg panziót vezet szülővárosában, s tudatosan nem publikál, mivel „Nem akar semmiféle kapcsolatot az intézményesített irodalommal. Kísérletező költőnek tartják, Stéphane Mallarmé, Raymond Roussel, az OuLiPo-csoport tagjai, ill. a két háború közötti magyar avantgárd irodalom kevéssé ismert képviselői, Szittya Emil, Kudlák Lajos, Barta Sándor, Gerő György, Karly Ágost és Németh Andor tevékenységéhez kapcsolható.” Egyik verse ráadásul úgy jött létre, hogy Babits Ballada Irisz fátyoláról című költeményét a Google Translate segítségével fordította magyarról olaszra, majd az így létrejött olasz szöveget szlovákra…
Michal Habaj szintén kapcsolatba hozható a misztifikáció jelenségével. A költő Pas de deux (2003) és Versek a hagyatékból (2009) című verseskötetei Anna Snegina álnéven jelentek meg. A név minden bizonnyal Szergej Jeszenyin Anna Sznyegina című poémájából eredeztethető, amelyet Jeszenyin a szülőfalujában, Konsztantyinovóban élő Ligyija Ivanovna Kasinához írt. Habaj misztifikációjában Snegina egy 1980-ban Oroszországban született, de gyermekkorát Pozsonyban töltő izgalmas költőnő, aki felváltva él Oroszországban és Szlovákiában, de 2005 óta nyoma veszett. A versek a szerelmi líra kódjaival játszanak el, a női érzékenység, a magány és a kétségbeesés kijelentéseivel, de folyton kisiklatja, kétségbe is vonja azokat: „Csak én vagyok itt, / a mécses lángja és egy üveg merlot / mér könnyeket poharamba. / És még egy tévé: / vibrál a szoba sarkában.” (Mizser Attila fordítása)
A szerző halálának halála
A szövegcentrikus, misztifikációkban tobzódó, a szubjektumot száműző szövegek mellett azonban a 2000-es évektől fokozatosan jelent meg egy új típusú beszédmód is a kortárs szlovák irodalomban. A Roland Barthes elhíresült „szerző halála” koncepcióját felváltó új helyzetre Keith Moxey frappáns meghatározást talált ki: ez az állapot a „szerző halálának” halála. A szlovák irodalomban is újra visszatér a szövegbe a hús-vér elbeszélő, az önéletrajziság, a saját tapasztalat, a szociális érzékenység. Kapcsolódik ez egyrészt a feminizmushoz, amely már az 1990-es évektől kezdődően az Aspekt irodalmi és irodalomtudományi lap által fontos szerepet töltött be a szlovák irodalomban. A legfontosabb feminista szerzők közül talán Jana Juráňová és Uršuľa Kovalyk emelhető ki. De kapcsolódhat a regionalizmushoz is, Agda Bavi Pain, Zuzana Mojžišová, Daniel Hevier, Ján Litvák írásaihoz. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy ez utóbbi szerző India-élményeinek szentelt több írást, míg Marek Vadas afrikai utazásait, az ottani törzsek mitológiáját dolgozta fel kötetben. Mindenesetre a valóság, az identitás és a konkrét élethelyzetek visszatérése főként önéletrajzi típusú irodalmi műveket eredményezett.
Ehhez kapcsolódó, talán különös jelensége a kortárs szlovák prózairodalomnak az ún. expatriált irodalom. A külföldön élő szlovák szerzők – főként nők – műveiről van szó, amelyekben a nyugati élet tapasztalatai, a hazátlanság, a nosztalgia élményei jelennek meg. A magyar irodalom kontextusában itt utalhatnánk Agota Kristof, Terézia Mora, Ilma Rakusa, Zsuzsanna Gahse vagy Melinda Nadj Abonji munkásságára. De míg a magyar szerzők esetében nyelvváltás történt, és többnyire B nyelvükön alkotnak, addig az ide tartozó szlovák női szerzők, Svetlana Žuchová, Ivana Dobrakovová, Zuska Kepplová, Michaela Rosová, Mária Modrovich szlovákul írnak. Egyes irodalomtörténészek a „Husák gyermekei” kifejezést használják rájuk, jelezve, hogy 1969, a prágai tavasz leverése után, Gustáv Husák brezsnyevi típusú „normalizációs” diktatúrájának időszakában született szerzőkről van szó. Fiatal alkotókról tehát, akik előtt 1989 után kinyílt a világ, s akik számára a nyugati életforma már természetes.
Rövid összefoglalónk végén azért nem árt legalább egy-két igazi sikertörténetet is megemlíteni. A kortárs szlovák próza kétségkívül egyik legjelentősebb alakja, a „szlovák Esterházy Péter” minden bizonnyal a Vilenica-díjas Pavel Vilikovský, akinek kötetei a Kalligram Kiadó és a szlovák irodalmat fordító új generáció jóvoltából szinte egymás után jelennek meg külföldön. Vilikovský igazi közép-európai szerző, aki írásaiban még őriz valamit Közép-Európa hagyományos humánumából, a háromnyelvű Pozsonyból, a toleráns Monarchia mítoszából, egyszóval a magyar olvasók számára jól ismert aranykorból – de már szembesülnie kell annak groteszk-ironikus szétesésével is.
Másodikként Daniela Kapitáňová Samko Tále álnéven írt regényét lehetne említeni, amely gyors egymásutánban négy kiadást ért meg, s tucatnyi nyelvre fordították le, legutóbb éppen magyarra. A könyv azért is izgalmas lehet a magyar olvasónak, mert a szlovák–magyar államhatár mentén fekvő Komárom (Komárno) ad teret a nyelvében és témájában is különös történetnek. És akkor kerekítsük le történetünket Michal Hvoreckývel, a kortárs szlovák irodalom egyik fenegyerekével, aki gyakran provokatív, de következetesen vezetett blogbejegyzéseiben nyíltan politizál, és szembesíti olvasóit a társadalom és a politika „gorilláival”. Ezen túl pedig kiváló prózaíró, több külföldi ösztöndíj és idegen nyelvre fordított kötet fűződik nevéhez, darabjait német és osztrák színházak is bemutatták. Sajnos a szerző könyveinek magyar fordításáról nem tudok.
Jelen írás csak némi ízelítőt nyújthatott a kortárs szlovák irodalomban lejátszódó folyamatokról, jelentős alkotókról, irodalmi csoportosulásokról. De minden ilyen szöveg sikerét az adja, hogy vajon hányan veszik kezükbe egy szlovák szerző egészen konkrét kötetét, s kezdenek neki az olvasásnak. Erre minden bizonnyal a 2016-os év a legmegfelelőbb, hiszen az idei könyvfesztiválnak köszönhetően több tucat fordításkötet, illetve antológia jelenik meg magyarul a kortárs szlovák irodalomból.
