magyarnarancs.hu: Az elmúlt háromnegyed évben hat műfordításköteted jelent meg, ezek közül sorrendben a második Peter Balko Akkor, Lošoncon című regénye volt a Pesti Kalligram kiadásában. A Három Hollóban tartott tavaszi könyvbemutatón mondott olyasmit a szerző a regényről, ami számodra meglepetést okozott?
Mészáros Tünde: Nem. Vagy legalábbis most már nem emlékszem, hogy elhangzott volna ilyesmi. Peterrel a fordítás során kapcsolatban voltam, a legapróbb nemegyértelműségre is rákérdeztem, mert úgy gondolom, a szerzői szándékot teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Ehhez viszont ismerni kell ezt a szándékot. Ebből kifolyólag fellép néha munka közben egy enyhén skizofrén állapot, amikor a fordító megpróbál a szerző fejével gondolkozni, megpróbál az egyértelműnek tűnő gondolatok mögé is belelátni egy második síkot. És ha sikerül ilyet találnia, akkor kérdez. Akkor is.
magyarnarancs.hu: Silvester Lavrík Vasárnapi sakkpartik Tisóval című regénye a L’Harmattannál jelenik meg magyarul. Tiso a szlovák történelem egyik legellentmondásosabb figurája, az első szlovák állam alapítója, katolikus pap, aki fasiszta rendszert épített ki, és a szlovákiai zsidóság Auschwitzba deportálásának főbűnöse. Hogyan jelenik meg ez a személy a regényben?
MT: Tiso (a „Monsignore”) figurája kívülről nézve egyértelműen negatív, Szlovákiában mégis ellentmondásos megítélésű. Papi tevékenységének fő helyszínén, Bánovce nad Bebravouban szinte szentként tisztelték, és ennek a nyomai még ma is fellelhetők, a város határain jóval túlmutatón. Az ország határáig érnek, mondhatnók. Sőt, az ország határain túl sem ismeretlen az ilyesmi, de az egy másik történet. Legalábbis látszólag. Lavrík azonban nem kívánt kész megoldásokat és instant véleményt tálalni az olvasónak, ezért ravasz megoldáshoz folyamodott: a történet elbeszélőjéül a ma talán bizonyos mértékű autista spektrumzavarral küzdőként meghatározható Aničkát tette meg. A valóban létező Anna Žitňanská előbb csak külső szemlélőként, majd tizenhat éves korától Tiso írnokaként közelről figyelhette meg a Monsignore-jelenséget, és írhatja le a lokális-szakrális rajongáson átütő kérlelhetetlen logikájával, amit lát, annál is inkább, mivel a szlovák bábállam elnökévé avanzsált pap tevékenysége az ő magánéletét is súlyosan befolyásolja.
magyarnarancs.hu: A kortárs szlovák irodalom egyik élő klasszikusa, a kétnyelvű, szlovákul és magyarul is alkotó Peter Macsovszky, akitől most egy kedvcsináló versválogatást olvashatunk a fordításodban a pozsonyi-dunaszerdahelyi és a pesti Kalligram közös kiadásában. Miért nem Macsovszky fordította a saját verseit? Nem okoz számodra problémát, hogy a szerző ellenőrizni tudja a fordításodat? Fordítottál már verset korábban is?
MT: Hogy miért nem Macsovszky fordította a saját verseit, erről talán inkább őt kellene megkérdezni, de persze megpróbálhatok elméleteket gyártani. Például hogy megkísérelte, de túl erősen élt benne a vers az eredeti nyelven ahhoz, hogy sikeresnek érezze az átültetési kísérletet. Vagy mondjuk, hogy amit magyarul szeretett volna megírni, azt megírta magyarul. De akár az is előfordulhat, hogy amit egyszer megírt, azt elengedte, nem akart visszatérni hozzá. Amit én cseppet sem bánok, mert így megmaradtak ezek a szövegek nekem. És persze, hogy mindig para, ha ért a szerző magyarul. De úgy képzelem, fordított szerzőnek lenni is para – ha én lennék ezeknek az íróknak-költőknek a helyében, valószínűleg rettentően aggódnék, hogy mit művelnek a tolmácsolóim a gondosan összerakott szövegemmel. Akit mondjuk amharára fordítanak (true story), az feltehetően kevésbé izgul, mint az, akit egy általa is érthető nyelvre ültetnek át. Persze ez megint csak elmélet, úgy látszik, olyan kérdés ez, amihez csak ilyesmit tudok gyártani, kivéve az utolsó részét, amire azonban nincs egyértelmű válaszom, mivel igen, fordítottam már korábban is verset a szlovákiai Irodalmi Szemle felkérésére, viszont ezek pont Macsovszky álneves költeményei voltak. Ezek hatására kezdtem el mélyebben is foglalkozni a jelenleg Ausztráliában élő szerzővel, a fordításélmény adta a kötet ötletét. Azóta más költőket is tolmácsoltam már, és annyira megtetszett a dolog, hogy folytatni is szeretném ezt a vonalat, míg valaki – szerző, olvasó, kritikus – le nem állít.
magyarnarancs.hu: Nicol Hochholczerová Ezt a szobát nem lehet megenni című, a pozsonyi Womanpressnél megjelenő, önéletrajzi elemekkel átszőtt műve egy többéves viszonnyal foglalkozik, amelynek kezdetén a lány 12, a tanára pedig 50 éves. A kurta regény kétségkívül megrázta a szlovák irodalmi életet, megosztotta a közvéleményt is, társadalmi vitát generált. Mennyire játszanak bele a fordításba a szövegen kívüli kontextusok?
MT: Először talán ezekről a kontextusokról: Szlovákia legrangosabb irodalmi díja az Anasoft litera. Az Anasoft zsűrije ítéli oda a nagydíjat, és ezen kívül kiválaszt öt kötetet, amelyet az ún. René-díj középiskolások alkotta bizottsága elé terjeszt. Ennek az öt kötetnek az egyike az idén Nicol Hochholczerová regénye volt. Volt. Egy szülői panasz nyomán ugyanis megindult a lavina, és azzal, hogy a fiatalok számára könnyen félreértelmezhetővé válhat a szöveg, visszavonták a jelölését. A komoly vitákkal járó folyamat persze jóval árnyaltabb és összetettebb volt. Mint már említettem, tartom magam a szerzői intencióhoz, így a kötet magyar fogyasztója nagyjából biztos lehet benne, hogy valami nagyon hasonlót kap, mint a szlovák olvasó, már persze amennyire az ilyesmit a fordítás általában véve lehetővé teszi. Így az általad említett szövegen kívüli kontextusoknak akkor is nehéz lenne a magyar szövegben helyet találni, ha az a kontextusok felbukkanásakor nem lett volna már kész.
magyarnarancs.hu: Tomáš Forró Donbasz – Nászutas lakosztály a Háború Hotelben című, a budapesti Lábnyom kiadónál megjelenő riportregényének tragikus aktualitása lett idén. Megérteti velünk a háború lélektanát, okait és céljait ez a könyv?
MT: Kötelező olvasmánnyá tenném konteósok és Putyin-fanok számára. De nekünk, többieknek sem árt. Aki nem lát, annak azért – hátha megtanul olvasni a párhuzamokból. Mindenki másnak viszont egyrészt remek összefoglalása mindannak, ami az utóbbi évtizedekben az exszovjet térségben történt (néhány címszó: Hibrid hadviselés. Grúzia. Dél-Oszétia. Abház háború. Csecsenek. I tak dálse.), másrészt aprólékosabb krónikája az utóbbi éveknek (a Majdantól felfelé), harmadrészt pedig a legkevésbé sem érzelgős, ám mély ráközelítés azokra, akik mindezt az egyik vagy a másik térfélen megélték (mindenféle rendű és rangú civilek, politikusok, közkatonák – emberek). Amikor a fordításon dolgoztam, még nem sejthettem, hogy a következő lépés ennyire közel van, és ilyen szomorú aktualitása lesz a Donbasz-könyv megjelenésének.
magyarnarancs.hu: Ilyen szép és nagy vállalások után, hat ilyen kötet után pihenőt tartasz, vagy pedig már készülsz a következő kalandra? Milyen fordításokat tervezel a közeljövőben?
MT: A pihenő tulajdonképpen az, ami már az íróasztalon kívül játszódik. Amikor elindul a könyv a világba. Amikor már „csak” beszélgetni kell róla a bemutatón vagy máshol. Most például a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelynek szlovák díszvendégségét a Bázis egyesület szervezi, és ahol huszonkilenc magyarra fordított szlovák kötetet mutatnak be a magyarországi írótársadalom jeles képviselői. Sorakoznak persze a fordítandó szövegek is, van köztük regény, van novelláskötet, vannak ilyen-olyan, régóta tologatott befejezendők. A szlovák irodalomban rengeteg jó dolog történt az utóbbi egy-két évtizedben, most már csak a magyarországi olvasóit kellene megtalálni, és ez nem könnyű, hiszen a szomszéd mindig kevésbé érdekes, és a nem kifejezetten fájnsmekker könyvfogyasztót mindig kevésbé szólítja meg egy szláv név a borítón, mint mondjuk egy angolszász vagy egy hazai szerző neve. Akiben viszont van egy csepp kalandvágy, azt arra biztatom, kockáztassa meg, akár a könyvfesztiválon is. Ha csak kicsit szeretne kockáztatni, ne dedikáltassa a választott kötetet, úgyis jönnek majd az ünnepek.
magyarnarancs.hu: Idén te nyerted el a legrangosabb szlovákiai magyar irodalmi kitüntetést, a Madách Imre-díjat műfordítás kategóriában. Mit jelent számodra ez az elismerés?
MT: Azon kívül, hogy zavarba jöttem a váratlanul, meglepően és meghatóan zajos ünnepléstől, nagyon fontosnak tartom a tényt, hogy van műfordítói díj, és megtisztelőnek, hogy olyan elődök után kaphattam meg, mint például Cselényi László a távolabbi, vagy Hizsnyai Tóth Ildikó a közelebbi múltból. További fontos aspektusa ennek vagy bármely hasonló díjnak a szakma láthatóvá tétele. Ennek a láthatóságnak az érdekében sokat tesz Magyarországon a MEGY (Magyar Műfordítók Egyesülete), valamint azok a határon belüli és kívüli könyvkiadók, amelyek a lehetőségeiken belül korrekt szerződéssel és a szokásos nagyon gyengénél valamivel tisztességesebb honorral segítik a fordítóikat. Meg akár azzal is, hogy nem rejtik el többé a magyar szöveg alkotóját a kolofonban, hanem az egyre terjedő trendet követve címlapon tüntetik fel fordítóik nevét. Ezek közé tartozik a díjat elnyert kötet (Katarína Kucbelová: Főkötő) kiadója, a Bolemant Lilla vezette pozsonyi Phoenix/Womanpress is. Utolsó mondatként pedig az alkalmat orvul kihasználva szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki a munkájával vagy más módon hozzájárul ahhoz, hogy minőségi szlovák szépirodalom jelenhessen meg, vagyis a közvetítő kultúrmunkásoknak, a szerkesztőimnek, a kiadóknak, akik vállalják ezt a haszonnal nemigen kecsegtető missziót, az olvasóknak, akik kíváncsiak a szomszédra is, valamint a fészbukos szakmai csoportunknak, ahol még a zápiastok magyar nevét is előbányásszák valahonnan nagytudású kollégáim.
A könyvfesztivál programjából
- Katarína Kucbelová: Főkötő című kötete kapcsán, amely dokumentarista szépirodalmi utazás a folklór, a cigánytelep és a családtörténet mélyére, a szerzővel Szabó T. Anna és Závada Pál beszélget péntek este 7 órakor a könyvfesztivál szlovák díszvendégstandján.
- Peter Macsovszky versekötetét H. Nagy Péter és Váradi Péter mutatja be szombaton 13 órakor.
- Silvester Lavrík Vasárnapi sakkpartik Tisóval című kötetéről Németh Gábor és Veiszer Alinda beszélget a szerzővel a könyvfesztiválon szombat délután 3 órakor.
- Peter Balkóval (Akkor, Lošoncon) Závada Pál beszélget a losonci gyermekkor emlékeiből szőtt izgalmas-szórakoztató-vicces-szomorú-meghökkentő fikciójáról a szombat délután 5 órakor kezdődő Irodalmi kvintettben.
- Nicol Hochholczerovával és Kiss Noémivel a Millenáris Fogadóban vasárnap 13 órakor Hidas Judit beszélget.
- Tomáš Forró Donbasz – Nászutas lakosztály a Háború Hotelben című kötetéről a szerzővel Hetényi Zsuzsa és Rácz András biztonságpolitikai szakértő beszélget vasárnap délután 4 órakor.
Szeptember 29-e és október 2-a között tartják a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison. Idén a fesztivál Budapest Nagydíját az irodalmi Nobel-díjas belarusz írónő, Szvetlana Alekszijevics veheti át, a díszvendég pedig a BÁZIS polgári társulás (bazis.me) közreműködésével meghívott Szlovákia lesz.
A könyvfesztivál programjait ITT lehet böngészni, a díszvendégség programfüzete pedig itt található:
