Trump felfüggeszti a vámokat 90 napra, de drasztikus emelést jelentett be Kínával szemben
Nem várt fordulat a vámháborúban – és úgy tűnik, egyedül Kínával szemben könyörtelen az elnök.
Nem várt fordulat a vámháborúban – és úgy tűnik, egyedül Kínával szemben könyörtelen az elnök.
Az Európai Unió 1 milliárd eurós hitelrészletet utalt át Ukrajnának az ERA-kezdeményezés keretében, amelyet befagyasztott orosz vagyonokból származó bevételekből finanszíroznak.
Magyarország megint különutas volt, 26 tagállam viszont megszavazta a vámokat az Egyesült Államokkal szemben.
A tudomány ne legyen bűnrészes! – fogalmaz a Nobel-díjas tudós.
Szijjártó Péter azt mondta, inkább tárgyalni kell az amerikaiakkal, és „stratégiai nyugalomra” van szükség.
A legnagyobbra növő hazai baglyok, de ilyenkor elbújnak, csak a fejük búbja látszik.
29-27 az állás a Tisza Párt javára ebben a szegmensben. A biztos pártválasztóknál azonban 40-33.
40,3 milliárddal segítette a jegybank saját alapítványának ingatlancégét, 22,4 milliárddal pedig egy olyan vállalatot, amelyhez köze van Matolcsy Ádámnak.
Ismét meg akarják akadályozni a miniszterelnöki interjút.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 120 millió forint értékben adott áramot, és hozzá fűtőtesteket, amelyeket a gyerekek szobájában kellett elhelyezni.
Szijjártó ezt állította, ám a Fehér Ház a Telex kérdésére azt válaszolta, a legkiválóbb közgazdászok munkája a magyar kormány korrupcióját is említő dokumentum.