Sándor Panka

  • Sándor Panka

Sándor Panka cikkei

Időcsóva

  • Sándor Panka

A 2005-ben alapított Gólem Színház előadásainak 2012 óta a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház adott otthont. Saját játszóhelyet keresve 2020-ban kezdték meg a Gólem Központ felújítását a Csányi utca 3. szám alatt, a Szalonklára az új épület első előadása, és egyben a társulat első online bemutatója.

A másik kanapén

  • Sándor Panka

Az első lezárások óta foglalkoztatja a szakmai közeget, hogy színház-e egyáltalán az online színház. Sokan sokfélét gondoltak már a témáról, alkotói oldalról is sokan sokféleképpen próbálták már ki az online megoldásokat.

Elveszett a liftben

  • Sándor Panka
„A magyar nők átlagosan 35 verést szenvednek el, mielőtt segítségért fordulnak. Ekkor 5–12 intézménynél, szervezetnél, hatóságnál kérnek segítséget az erőszak megállítása érdekében, mielőtt hatékony segítséget kapnak” – ezzel az idézettel indul a Kovács D. Dániel rendezte előadás, amely egy, a leszűkített színpad közepére állított liftbelsőben játszódik.

Kövess minket: