A leegyszerűsítésre mindenkor hajlamos kívülálló számára úgy tetszik, az operaénekesi működés két legnagyobb kihívása: magas hangokat kiénekelni és prózában megszólalni. Merthogy mindkét esetben gyakorta észlelhető a fokozott mértékű feszültség fönt a színpadon, és a megbocsátásra rögtön kész együttérzés odalent a nézőtéren.
Az előadás legnagyobb részében a holokauszt-túlélő 97 éves Katona Éva, Göndör László nagymamája testetlen hangként jelenik meg, mintha ott lebegne a lelke felettünk. Ezt az érzést érdekes módon elsősorban nem a mulandóság melankóliája táplálja, hanem az előttünk megnyíló életek gazdagsága miatt érzett öröm.
A Kár, hogy rák című darabot Lengyel Anna emlékének ajánlják.
Tavaly ő volt az első női karmester, aki a Bayreuthi Ünnepi Játékok 145 éves története során vezényelhetett.
Színészként több sorozatban feltűnt, emellett a Paddy and the Rats ír kocsmapunkot játszó zenekar tagja volt.
A rektor személyéről döntő kuratóriumnak egyébként maga Rátóti is tagja.
Pilinszky 1971-ben látta A süket pillantása című előadást, ettől fogva színházi gondolkodását alapjaiban határozta meg Robert Wilson, akinek a színházában egyenesen a művészet kulcsát látta, s nagyságát Shakespeare-hez, Homéroszhoz, Bachhoz hasonlította.
A 25. évadát kezdte meg szeptemberben a Káva társulata. Az eltelt idő alatt egyvalami biztosan nem változott: mindig az elgondolkodó, hozzászóló, vitatkozó és alkotó néző állt a középpontban.
