Online színház

Időcsóva

Szalonklára

  • Sándor Panka
  • 2021. február 10.

Színház

A 2005-ben alapított Gólem Színház előadásainak 2012 óta a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház adott otthont. Saját játszóhelyet keresve 2020-ban kezdték meg a Gólem Központ felújítását a Csányi utca 3. szám alatt, a Szalonklára az új épület első előadása, és egyben a társulat első online bemutatója.

Ahogy a premier utáni beszélgetésből kiderült, még minden alakul az új helyen, a fűtés sem tökéletes: amikor például füstfélét látunk előjönni Rotschild Klára szájából, az valójában az őt alakító színésznő hidegben látszó lehelete. De ez is mintha direkt lenne így.

Mind a választott főszereplő, mind a téma szervesen illeszkedik a Gólem küldetéséhez, lévén olyan darabok bemutatására törekszenek, amelyek önkritikusan reflektálnak a zsidó közösség hagyományaira, kultúrájára, szemléletére. Rotschild Klára kalandos életútjával az utóbbi években ismerkedhetett meg mélyebben a nagyközönség. 2019-ben a Nemzeti Múzeum rendezett kiállítást Rotschild Klára – divatkirálynő a vasfüggöny mögött címmel, amelynek kurátora, Simonovics Ildikó divattörténész könyvet is írt „Kelet-Európa Coco Chaneljének” életéről, A vörös divatdiktátort. Részben Simonovics kutatásai szolgálnak ezen előadás alapjául is, de a szerző (Németh Virág) szabadon bánt a meglévő információkkal, semmiképp nem dokumentarista előadásról beszélünk. Ez főleg azért lett volna nehezen kivitelezhető, mert Rotschild fiatalkoráról nagyon keveset tudunk, a személyét övező legendák nagy része az idősebb Klári néniről szól. Történetének rendkívülisége abban áll, hogy már a Horthy-kor arisztokráciáját is ő öltöztette, sikere mégis töretlen maradt a II. világháború után, egészen 1974-es haláláig, kompromisszumokkal ugyan, de presztízsét megtartva maradhatott Magyarország első számú divatdiktátora a szocializmusban is. Hogy saját ügyességének köszönhette-e sikereit, vagy más oka volt a hatalom engedékenységének, kijátszotta-e vagy kiszolgálta a rendszert, ezt nehéz már eldönteni, ám pályafutása mindenképp egyedülálló volt. Az ikonikus Clara szalon alapítója családi hagyományt követve érkezett a divat világába, saját elmondása szerint a „szabászasztalon látta meg a napvilágot”, és 33 évesen már saját szalont nyitott. A mítoszkeltés ugyanúgy része volt „brandjének”, mint a jó minőségű, elegáns ruhák.

Borgula András rendező, aki egyben a színház művészeti vezetője is, így foglalja össze az előadást: „A hatalom és az egyén kapcsolata, a személyes és a történelmi felelősség kérdése, mindezt egy zsidó, női történetben…” Kétségkívül nehezebb dolga van annak a nézőnek, aki egyáltalán nem ismeri Rotschild élettörténetének részleteit – most túl sok fordulat marad homályban. Nem biztos, hogy a befogadói élmény csorbult volna, ha az alkotók néhol elköteleződnek egy narratíva mellett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.