Zelenszkij: Ukrajna csak területe teljes felszabadítását tudja elfogadni
Ennek eléréséhez az elnök a nemzetközi közösség további támogatását kéri.
Ennek eléréséhez az elnök a nemzetközi közösség további támogatását kéri.
Videóval és a Hamász-tagok beszélgetésével támasztják alá állításukat.
Hivatalos tárgyalásai mellett találkozni fog a Gázai övezetbe hurcolt amerikai állampolgárságú túszok családtagjaival.
Az izraeli hadsereg továbbra is arra szólítja fel az övezet északi részének civil lakosságát, hogy meneküljenek délebbre.
Saarbrückentől mintegy 20 kilométerre, Neunkirchen egyik buszmegállójába is két palesztin zászlót festettek.
A miniszterelnök Li Csiang kínai kormányfővel találkozott, és együtt örültek a magyar-kínai kapcsolatoknak.
Szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest.
A biztonsági helyzetre hivatkozva. De Budapest és Tel-Aviv között egyelőre még vannak menetrend szerinti járatok.
Teljesen megtisztítják a terroristáktól a terepet, fokozatosan átfésülik a térséget.