Putyin utasítást adott hiperszonikus fegyverekkel felszerelt harci repülőgépek járőrözésére a Fekete-tenger felett

Külpol

Több mint ezer kilométer a hatótávolsága és a hangsebesség kilencszeresével haladnak ezek a fegyverek. De az orosz elnök szerint "ez nem fenyegetés".

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Pekingben bejelentette, hogy utasítást adott hiperszonikus rakétákkal felszerelt MiG-31-es vadászrepülőgépek járőrözésére a Fekete-tenger felett.

Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) csúcstalálkozóján tartózkodó orosz elnök kiemelte: ezeknek a fegyvereknek több mint ezer kilométer a hatótávolsága és a hangsebesség kilencszeresével haladnak. "Ez nem fenyegetés" – szögezte le Putyin.

Szólt arról is, hogy az Egyesült Államok egyre inkább belekeveredik az ukrajnai konfliktusba. "Ráadásul mindez a közel-keleti konfliktus hátterében történik, ami felforrósítja a légkört" – jelentette ki.

Mint mondta a nagy hatótávolságú ATACMS harcászati támadó rakéták Ukrajnába történő amerikai szállítása "hiba", amely további veszélyt jelent az orosz erőkre, de nem változtatja meg jelentősen a harcok menetét.

Az orosz elnök arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Ukrajnával kapcsolatos nyugati álláspont már kevésbé harcias, és egyetért azokkal a kijelentésekkel, amelyek szerint a konfliktust tárgyalások útján kell megoldani.

Mint ismert, Orbán Viktor kedden tárgyalt Vlagymir Putyinnal, amikoris "katonai műveletnek" merte csak nevezni az Ukrajna ellen folytatott háborút.

Ami után nem sokkal Putyin – mint egy jó tanulót – rendesen meg is dicsérte Orbánt, a magyar miniszterelnök érdekérvényesítői képességeit méltatta.

Elmondta Putyin, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel 1,5-2 órán át beszélgettek, és megvitattak néhány "meglehetősen bizalmas jellegű" kérdést.

Az egyik gázai kórháznál történt, több száz ember halálát okozó robbanásról pedig azt mondta, hogy szörnyű katasztrófa volt, amely megmutatta, hogy a konfliktusnak véget kell vetni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.