Pályi András

Az utolsó, aki még úgy írt verset, hogy az mindenkihez szólt. Az utolsó a háború, a megszállás, a világégés nagy túlélői közül. Az utolsó, aki a katasztrófát, a világ széthullását látva moralista maradt, minden sorával a közöny, az érzéketlenség, az erőszak ellen tiltakozott.

Mitől oly fontos, kérdeném, hogy valamely epizód valóban megesett-e, vagy csupán a történetbe amúgy karakteresen belesimuló kitalálás egy irodalmi riportban? Különösen, ha olyan remekbe szabott irodalmi-történelmi-antropológiai riportázsról van szó, mint Ryszard Kapuscinski könyvei, mondjuk, a Hailé Szelasszié etióp birodalmának végnapjait megidéző Császár vagy A sahinsah, amely Reza Pahlavi elűzéséről és az ajatollahok forradalmáról tudósít.

Megyek a könyvespolchoz, le akarom venni Timothy Garton Ash A lengyel forradalom című művét, nincs, nem találom. Mikor volt utoljára a kezemben? Húsz éve? Ha jól emlékszem, ez volt az utolsó szamizdat könyv, kritikát már a legális Beszélőbe írtam róla. Ha egyáltalán. Mert azt se találom. Turkálok a papírjaim, a kézirataim, régi folyóiratszámok között, semmi. Fejetlenség, kupleráj. Hát mindennek nyoma vész? Miközben úgy tűnik, tegnap történt az egész, az augusztusi sztrájk, a hadiállapot, a rendszerváltás.

Kérdhetném, némi rosszmájúsággal persze, ami az efféle hírességekkel szemben illetlenség, de annyi baj legyen: voltaképp ki is ez az Andrzej Wajda? Akit most Steven Spielberggel az élen hetven vezető amerikai filmes javasolt életmű-Oscarra, s akit a Los Angeles-i Filmakadémia elnöke, Robert Rehme "korunk egyik legtiszteletreméltóbb filmeseként" méltatott, hisz "a közönséget az egész világon a történelem, a demokrácia és a szabadság művészi szemléletével ajándékozta meg", ám aki hosszú időn át a letűnt rezsim dédelgetett gyermeke volt, aki annak idején nem röstellt úgy nyilatkozni a Hamu és gyémántról, hogy "se megalázni, se rehabilitálni" nem akarta azokat, akik "a felszabadulást követő idők zűrzavarában jóhiszeműen a rossz oldalra álltak", ám még kevésbé kívánta "kétségbe vonni azok igazát, akik azonnal megtalálták a helyes utat", sőt később, évtizedek múltán is, amikor már jószerivel az egész lengyel szellemi élet a föld alá kényszerült, ő még hosszú ideig megpróbált "semleges" maradni a hatalom és az ellenzék kötélhúzásában. Kérdhetném, mondom, de nem kérdem. Már csak azért sem, mert úgy látszik, megteszi ő magamagától. Az Oscar-díj átvétele után a Gazeta Wyborczának adott első interjújában, kissé talán dadogva, de egyszerre erről kezd el beszélni: "Nekem nem az volt a dolgom, hogy politikával foglalkozzam. Én a filmjeimmel politizáltam, és pontosan tudtam, hogy