Radák Eszter

AMűcsarnokban lévő hatalmas olajképek természetesen más technikával készültek, mint a Raiffeisen-beli kisebb akrilfestmények. Ezek jóval játékosabbak, "könnyedebbek", de nem könnyebbek, mint a nagy, reprezentatív darabok. Az erős kékek-sárgák-vörösek-feketék az ecsetek (spatnik, hengerek) vastagságának megfelelően más-más szélességű sávokban, izgalmas ritmusokban kerülnek a felületre. Bár a megjelenő formákat és vonalakat leírhatjuk négyzeteknek, téglalapoknak, átlóknak, egyeneseknek,

Végre Budapesten is láthatók Birkás Ákos új képei. A Liszt Ferenc téri kiállítást nagy várakozás előzte meg, hiszen a külföldi bemutatkozásokat követően itthon is elterjedt: "Birkás váltott." Ha valaki figyelemmel kísérte munkáit, persze eddig is követhette az elmozdulásokat, az újabb és újabb kísérleteket, de kétségtelen, hogy hosszú idő után ezek a darabok jeleznek egy radikálisabb váltást, pontosabban változást.

Különös helyet foglal el Fehér László a kortárs képzőművészetben, kiállításait mindig hatalmas várakozás előzi meg. Sokan a legnagyobb élő festőnknek tartják, de szép számmal akadnak olyanok is, akik enyhén szólva nem nagyon lelkesednek munkáiért. Ismert mester lévén, rajongóinak, irigyeinek, kritikusainak egyaránt - persze különböző módon - elvárásaik vannak. Ez az érdeklődés a magyar viszonyok között már önmagában is különös jelenség, de sokkal fontosabbnak tűnik az a tény, hogy Fehér László meg is felel nekik.