Évek óta következetesen építi drMáriás azt a vizuális univerzumot, amelyben történelmi figurák, kortárs politikusok, popkulturális ikonok és fiktív szereplők keverednek egy groteszk társadalmi panorámában. A most bemutatott anyag az életműnek egy újabb, sűrített fejezete. Egyszerre provokáció és diagnózis, összegzés a kerek számok mentén (Máriás 60/Tudósok 40), ugyanakkor reagálás a mára.
A művész 2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán, több csoportos és egyéni kiállítása is volt már. 2017-ben elnyerte az Év grafikája díjat, és ugyanezen évben Jagicza Patríciával közösen készített nagy méretű gumicukornyomata is díjat nyert a Miskolci Grafikai Triennálén.
A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.
Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.
„Nem erről volt szó, Éva! Hanem arról, hogy augusztusban a 95. születésnapodra kiállítást rendezünk. Amelyre igen, új képeket is készítesz. Ha a súlyos tükörreflexessel esetleg nem megy, akkor beszerzem a telefonodra a rácsavarható objektívet, hiszen egy újabb eszközcsere téged nem állíthat meg!” – de erről már nem tudtunk sem beszélgetni, sem vitatkozni.
A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.
A világválságtól a második világháborúig tartó korszak legszebb köztéri reklámjait mutatja be a szentesi Koszta József Múzeum.
A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik.
