Kiállítás: Mindenkinek megfelel (Fehér László képei a Vadnai Galériában)

szerző
Radák Eszter
publikálva
2001/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Különös helyet foglal el Fehér László a kortárs képzőművészetben, kiállításait mindig hatalmas várakozás előzi meg. Sokan a legnagyobb élő festőnknek tartják, de szép számmal akadnak olyanok is, akik enyhén szólva nem nagyon lelkesednek munkáiért. Ismert mester lévén, rajongóinak, irigyeinek, kritikusainak egyaránt - persze különböző módon - elvárásaik vannak. Ez az érdeklődés a magyar viszonyok között már önmagában is különös jelenség, de sokkal fontosabbnak tűnik az a tény, hogy Fehér László meg is felel nekik.

Különös helyet foglal el Fehér László a kortárs képzőművészetben, kiállításait mindig hatalmas várakozás előzi meg. Sokan a legnagyobb élő festőnknek tartják, de szép számmal akadnak olyanok is, akik enyhén szólva nem nagyon lelkesednek munkáiért. Ismert mester lévén, rajongóinak, irigyeinek, kritikusainak egyaránt - persze különböző módon - elvárásaik vannak. Ez az érdeklődés a magyar viszonyok között már önmagában is különös jelenség, de sokkal fontosabbnak tűnik az a tény, hogy Fehér László meg is felel nekik.Mindenkinek. Évek óta.

A képek változnak, de a körülöttük lévő vitákban ugyanazok maradnak az érvek. A festőről és műveiről szóló beszélgetéseknek van néhány visszatérő állításuk, melyek szövegkörnyezetüktől függően szerepelhetnek pozitívumként és negatívumként egyaránt. Fehér zsidó vallású, fotó alapján dolgozik, képein dominálnak az erősen kontúrozott figurák, színhasználata visszafogott, a feketét, a fehéret és a szürke árnyalatait egészíti ki egy színnel (korábbi munkáinál ez a sárga volt, mostanában inkább rózsaszínt használ).

A Vadnai Galéria meghívóján egy zsidó kisfiúról készült kép szerepel - gondoltam, megértem végre, hogyan is van ez a "zsidó identitás-kérdés". A galériába belépve azonban rögtön meglepetés fogadott: az első teremben nyoma sincs vallási témának. A közelmúltat, az ötvenes, hatvanas, hetvenes éveket idéző munkák újdonsága, hogy színesek a rajtuk szereplő figurák. A háttér megoldásai is eltérőnek tűnnek az eddigiektől, a színek maradnak ugyan a szürke árnyalatai, de a nagy, homogén felületeket felváltják a lenyűgöző könnyedséggel,

elegánsan megfestett tájrészletek

A fotók, melyek alapján a képek készültek, a beállítások bájos esetlenségéből ítélve, amatőr munkák. Jelenetek a XX. század második feléből. Egy kézcsók, háttérben megidézve a régi Centrum áruház dizájnja, vakációzó hölgy előnyösen szabott fürdőruhában, parkban, padon ülő édesanyjának valamit lázasan mutató kisfiú, egy lazán leheveredő, dögösen ránk pillantó kalapos-lódenes Humphrey Bogart-imitátor. A kamera előtt pózolók a fényképeken nyilván híven tükrözik a fotó elkészülésének korát. A festményeken azonban ennél jóval többről van szó, a méret növelése, az esetlegességek finom iróniával hangsúlyozott megfestése időtlenné teszi a megragadott pillanatot. Ha így nézem, mondjuk megértem a zöld fürdőruhában domborító hölgy portréjának, lábfejének festészeti megoldását. Ha azonban nem "viccesnek" fogom fel a jelenséget, akkor nem. Akkor túlzás. Talán kissé elnagyolt. Még mielőtt azt mondanám, ügyetlen, elámulok a következő terem - itt már zsidó témájú - képein. Ezeket hihetetlenül pontosan festette meg Fehér. Talán csak Francis Baconnál láttam még ehhez fogható elegáns felületkezelést.

Nincs semmi mellébeszélés,

a vékonyan kent színfoltok nem könnyedek, határozottak, hatalmas súllyal bírnak. Szinte nincs kétszer átfestett rész, a képet nézve az az érzésünk, hogy minden ecsetvonás egy egyszeri, megismételhetetlen, visszavonhatatlan állítás.

Ebben a teremben három kép látható, a meghívóról már ismert kisfiú és két, imádkozó zsidó férfiakból álló csoportkép. A figurák mindkét esetben háttal állnak nekünk, az egyiknél imafal előtt, a másiknál egy homogén rózsaszín felületben. A férfiak ruházata természetesen vallásuknak megfelelő, és a zsidó kultúrát jól ismerők számára a kalapok és kapedlik különbözősége nyilván még árnyaltabban, pontosan mutatja, mely csoportokhoz tartoznak. Isten felé forduló férfiak, egyiküknek sem láthatjuk az arcát. A néző nem "résztvevője" a képnek, pusztán külső szemlélője egy magasztos pillanatnak.

Ez a látásmód, láttatásmód már az orientalista festőket is jellemezte, mikor a "miénktől" eltérő kultúrákat mutattak be. Hiába tudom, hogy a művek alapjául szolgáló fotókat Fehér László maga készítette tavalyi szentföldi zarándokútján, nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy a fotózását leginkább esztétikai szempontok vezérelték. Ez önmagában nem baj, mondhatnánk, pontosan ez egy festő feladata, ez itt most talán csak az én problémám: értem Fehér Lászlót mint festőt, de nem értem Fehér Lászlót mint zsidó identitású embert. Pusztán a témaválasztás nem elegendő: Váli Dezsőnél Zsidótemetők című sorozata után sem merült fel, hogy kulturális érdeklődésén kívül szorosabb kapcsolatba került volna a zsidó vallással. A képek alapján nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy ezek a festő saját kultúráját bemutató képek, érződik rajtuk az elegáns távolságtartás. Távolságtartó műveket Kitajtól is ismerünk, azok azonban sohasem patetikusak, mindig jellemző rájuk a fanyar humor, az irónia. Lehet, hogy a mai magyar társadalmi környezetben nehéz a témában komolynak, sőt igaznak maradni és ironikusnak is lenni, mindenesetre a kiállítás e terme a legünnepélyesebb, festőiségében is itt van a legkevesebb játékosság.

Az oldottabb hangulat visszatér

a galéria utolsó részében, ahol két kép mellett egy szobrot, fémből "rajzolt" figurát is láthatunk, mintegy emlékeztetőül a művész korábbi, erős kontúrokat használó korszakára. A falon függő két kép témájában sem a szoborhoz, sem egymáshoz nem kapcsolódik. Előadásmódjuk is eltérő, az egyiken a rózsaszín háttérből szinte kihintázik székével egy napszemüveges hölgy, a másikon három alak a Holt-tenger partján sétálva vet érdekes árnyékot. Ahogy egymáshoz sem, úgy a többi helyiségben lévő képekhez sem köthetők szorosan ezek a darabok. Végignézve a falakon, kevés ennyire változatos kiállítást láttam Budapesten. Nehéz megítélni, hogy a Fehér László munkásságát méltatók és kritizálók közül kiknek és mennyiben van igazuk.

Egy azonban biztos: nagy mester.

Radák Eszter

Fehér László kiállítása a Vadnai Galériában (Budapest V., Mérleg utca 12.) tekinthető meg április 28-ig; nyitva tartás: K-P: 12-19, Szo: 10-16 óráig

szerző
Radák Eszter
publikálva
2001/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...