Szánkó-Kovács János

Vége van az olimpiának, az jut csak eszünkbe róla, hogy milyen rövid volt, milyen gyorsan elmúlt, és milyen messze van a következő Szocsiban. Itt a vég, ami persze "mindig kezdet is egyben". S lévén szó zömmel fiatal emberekről, néhányuknál kétségkívül jelen alkalomhoz köthető a felnőtté válás ideje is - de ne gondoljuk, hogy az ilyesmihez valami eget rengető kudarcokra lenne szükség. Van, amikor a siker, a nagy siker vagy a sok siker sem elég hozzá. Az olimpia hőseit, szám szerint kettőt tehát most is, mint a múlt héten (Az anyja, Whistler! c. cikkünkben) két táborba sorolhatjuk: felnövők és úgy maradók, boldogok és boldogtalanok közé, akiknek könnyű az élet, és akiknek nehéz.

Ott hagytuk el múlt heti szerkesztőségi cikkünkben (Mély víz, csak úszóknak!), hogy menjen szépen haza, aki nem az olimpiára való. De hazaküldhetjük-e azokat a szervezőket, pályamunkásokat, akik miatt a női sífutás sprintszámának egyik fő favoritja, a szám tavalyi világkupa-sorozatának győztese, a szlovén Petra Majdic - a tréningen - egy rosszul bevett kanyar után úgy eltűnt egy gödörben a szemünk elől, mintha ott sem lett volna? Ki felel ezért?

Ott hagytuk abba a síugrósport élviadaláról szóló lelkendező hangú leiratunkat szinte napra pontosan egy esztendeje (lásd: Sasok az alpok felett, Magyar Narancs, 2006. január 5.), hogy azonnal induljanak Bischofshofenbe (Salzburgtól délre beleszalad a Villach felé vezető sztráda), mert ott esedékes a négysáncverseny utolsó fordulója - de nagyot is fordult azóta a világ...

Az alkony fekete fátylat von a tájra. Az éles szél szemből átcsap még a fenyőfák között is. Szinte észre sem venni az ereje végső megfeszítésével sítalpakon futó alakot. ' se lát az orráig sem, szinte vakon, de rendíthetetlenül kapaszkodik a dombra fel. Karácsony van, a fagy a csontokig hatol, egyre nehezebben halad előre. Aranyozott rézgombokkal kivarrt, durva, kék posztó-ruháját jég és hó lepi. Csak Moráig bírja ki...

A sílövészet azért remek sport, mert van egy látszólag teljesen életidegen vetülete. Olyat ugyanis még a legelvetemültebb kalandfilmrendező vásznán sem lehet látni, ami a biatlonversenyeken úgyszólván mindennapos. Jelesül az, hogy vámtisztviselők, határőrök puskával a hátukon kergetnek rendőröket a hóban, és viszont. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy néha egy-egy medve vagy havasi tigris is beszáll a kergetőzésbe, könnyű belátni, e sportág különlegesen kifinomult élvezeteket tartogat, elsősorban a külső szemlélő számára.