Bárány Tibor

Regényt valahogy úgy kell kezdeni, ahogy James M. Cain teszi - állapíthatják meg elégedetten a gyakorlott olvasók, akik döntésüket nem bízzák a véletlenre, valamint nem hisznek el mindent a fülszövegíróknak (vagy a kritikusoknak), ezért a biztonság kedvéért vásárlás előtt belelapoznak a kiválasztott kötetekbe. Igaz, őket persze az sem fogja meglepni, hogy az író három legfontosabb regénye (a világhírű, nálunk is jól ismert A postás mindig kétszer csenget, valamint a magyarul most először megjelenő Dupla vagy semmi és a Mildred Pierce) minden látszat ellenére mennyire különbözik egymástól.

Salamon János lenyűgöző magabiztossággal reagált a bírálatokra, amelyek a nyelvromlásról szóló vízióját érték (Pofátlan víziók, Magyar Narancs, 2007. november 8.). Bár talán jobb lenne szó nélkül hagyni Salamon újabb írását, nem tudom megállni, hogy ne válaszoljak. Ígérem, rövid leszek.

A Magyar Narancs szeptember 27-i számában Nádasdy Ádám válaszolt Salamon János két héttel korábban megjelent cikkére (A nyelvromlás virágai: Modern Talking Back), s válaszában azt írta: elsősorban azért ragadott tollat, mert "a szerző több szokatlan megállapítást tett a nyelvészetről és annak feladatáról". Salamon azonban nem csupán a nyelvészetről és annak feladatáról tett szokatlan megállapításokat, hanem a filozófiáról és annak feladatáról is - sőt viszontválaszának (Az Értől az Érig: Válasz Nádasdy Ádámnak, Magyar Narancs, október 11.) megjelenése óta a szokatlan megállapítások száma csak nőtt. Elérkezett hát az idő, hogy alaposabban is szemügyre vegyük, milyen filozófiai gondolatmenetekkel igyekszik Salamon alátámasztani a "nyelvromlásról" szóló nézeteit, valamint hogy mindennek mi köze van a filozófiához és a nyelvtudományhoz.