Regényt valahogy úgy kell kezdeni, ahogy James M. Cain teszi - állapíthatják meg elégedetten a gyakorlott olvasók, akik döntésüket nem bízzák a véletlenre, valamint nem hisznek el mindent a fülszövegíróknak (vagy a kritikusoknak), ezért a biztonság kedvéért vásárlás előtt belelapoznak a kiválasztott kötetekbe. Igaz, őket persze az sem fogja meglepni, hogy az író három legfontosabb regénye (a világhírű, nálunk is jól ismert A postás mindig kétszer csenget, valamint a magyarul most először megjelenő Dupla vagy semmi és a Mildred Pierce) minden látszat ellenére mennyire különbözik egymástól.
Az eredetileg 1934-ben megjelent Postást és a két évvel később született Dupla vagy semmit az irodalomtörténeti köztudat - Raymond Chandler, Ross Macdonald, Dashiell Hammett és más szerzők művei mellett - az amerikai hard-boiled bűnregény, az úgynevezett "kemény krimi" klasszikusaként tartja számon. Az irodalomtörténeti köztudat szerencsére (vagy sajnos?) ritkán téved nagyot, így hát a második regény, a Dupla vagy semmi esetében pontosan azt kapjuk, amit várunk. "Épp Glendale-ben jártam, hogy csoportos biztosítást kössek az ottani serfőzde három új teherautó-sofőrjére, amikor eszembe jutott az a megújítandó szerződés Hollywoodlandben", kezdi történetét a regény első személyű elbeszélője, Walter Huff. A kezdő mondat és a rá következő pár oldalnyi szöveg mindenről tájékoztatja az olvasót, amire a későbbiek megértéséhez szükségünk lesz: Huff biztosítási ügynök, aki szinte véletlenül ismerkedik meg H. S. Nirdlinger felettébb vonzó feleségével, Phyllisszel; közösen tervelik ki a gazdag olajkutató meggyilkolását - majd a gyilkosságot is annak rendje és módja szerint közösen hajtják végre. Céljuk kettős: Nirdlinger halálát vasúti balesetnek álcázva komoly összeget csalhatnak ki a biztosítótársaságtól, amelynek alkalmazottjaként Huff életbiztosítást köt a férfival; másrészt megkísérti őket a Nagy Terv vágya: meg akarják valósítani a "tökéletes gyilkosságot".
A Dupla vagy semmi tehát nem a Chandler-regényekből ismerős mintát követi: a főhős-elbeszélő nem a bűncselekmény leleplezésében érdekelt magándetektív, hanem a titkok feltárulását akadályozó gyilkos. (A nyomozó klasszikus szerepkörét Huff magával ragadóan ellenszenves, hiperracionális és cinikus kollégája, a profi biztosítási szakember, Keyes tölti be.) Persze a regény világképe ízig-vérig a hard-boiled bűnregényeké. Jóllehet Walter Huff gyilkos, nem pedig nyomozó, maga is
csupán belekeveredik
a gyilkosságba: kisvártatva kiderül, hogy Phyllis úgy játszik vele, mint "csörgőkígyó a nyúllal". Huff, akit úgy ismerünk meg, mint cinikus profit, aki a tökéletes bűntény és a nagy haszon érdekében képes felülemelkedni morális gátlásain, aki elég erős ahhoz, hogy engedjen az asszony erotikus csábításának és igent mondjon a mindent elsöprő és mindenen átgázoló szerelemre - nos, Huff valójában szánalmas balek, aki áldozatul esik egy eszelős femme fatale mesterkedéseinek. A bűnösök lelepleződnek, a regény utolsó (már-már giccshatárig feszítetten roman noiros) jelenetében Huff és Phyllis közös öngyilkosságot készül elkövetni. Ám a bűnösök lelepleződésével és feltételezhető halálával nem áll helyre a megsértett morális világrend egyensúlya, mint az Agatha Christie-féle analitikus detektívregényekben, hiszen itt nincs semmiféle morális világrend, amelynek helyreállhatna az egyensúlya: a Dupla vagy semmi világában kényszerítő erejű morális törvények helyett démonikus ösztönkésztetések, nem emberléptékű társadalmi erők uralkodnak, és minden (szabadnak tűnő) emberi cselekvést áthat a vak végzetszerűség.
Az első regény, a Postás mindig kétszer csenget látszólag ugyanerre a poétikai rugóra jár. A főhős, Frank Chambers itt sem tud ellenállni egy nő, Cora Papadakis erotikus csábításának; a szerelmesek meggyilkolják az asszony férjét, majd minden körültekintésük ellenére lelepleződnek. A fikciós keret is kísértetiesen hasonló: a regény, mint az utolsó oldalakon kiderül, Frank emlékirata és vallomása, amelyet a férfi a halálos ítélet kimondása után a siralomházban vet papírra. Ráadásul Frank hasonlóan szikár elbeszélői nyelvet használ, mint Huff (Uram Tamás fordítása mindkét esetben kitűnő): a jelenetek leírása során csupán a legfontosabb közlésekre szorítkozik, az eseményeket rendszerint meg sem próbálja értelmezni, nem lát bele a szereplők fejébe (gyakran még a sajátjába sem!), a párbeszédekhez ritkán fűz érdemi kommentárokat. Mégis az a benyomásunk, mintha egészen más szövegvilágban járnánk.
Már az első mondat megerősíti a gyanúnkat: "Déltájban dobtak le a szénáskocsiról". Míg a Dupla vagy semmi kezdőmondata pontosan eligazítja az olvasót a főhős-elbeszélő foglalkozásával, helyzetével és pillanatnyi céljaival kapcsolatban, addig Frank Chambersről gyakorlatilag nem tudunk meg semmit. Ami nem is csoda, hiszen Franknek nincs foglalkozása, és nincsenek pillanatnyi vagy távlatos tervei: csavargó, aki ide-oda vetődik az 1930-as évek Amerikájának poros országútjain. Törvényen kívüli, a szó legszorosabb értelmében: pontosan tudja, hogy az uralhatatlan ösztönkésztetések és irracionális társadalmi folyamatok világában illúzió bármiféle (morális vagy társadalmi) törvény hatályáról beszélni; a végzetének kiszolgáltatott ember csupán egyet tehet:
közönnyel válaszol
a számára idegen világ közönyére. (Nos, hát igen, az irodalomtörténeti köztudatot ezúttal sem sikerült tévedésen csípnünk: Camus Közönye valóban sokat köszönhet a Postásnak; Chambers és Meursault remekül megértené egymást - ha már egyszer az őket körülvevő világ abszurditását oly remekül megértették.)
A Postásban felcserélődnek a Dupla vagy semmi szerepei. Itt a főhős-elbeszélő helyett Cora Papadakis, a férfi tettestársa talál értelmet a gyilkosságban: ha "bestiává válik", megnyílik számára a társadalmi felemelkedés (és a valódi szerelem) lehetősége. Ám az asszony természetesen téved: bár egy profi ügyvédnek köszönhetően felmentik őket a gyilkosság vádja alól, a bírósági tárgyalás előtt Frank és Cora egymás ellen fordul, a mindent elsöprő szerelemből gyűlölet, bizalmatlanság és kölcsönös félelem lesz. Majd mikor (látszólag?) legyőzik a démonjaikat, azaz "távozik belőlük az ördög", másodjára már tényleg lesújt rájuk a végzet (a postás mindig kétszer csenget!): Cora autóbalesetben életét veszti, és Franket, mivel ő vezette az autót, immár két gyilkosságért ítélik halálra. És persze sem az olvasó, sem Frank nem lehet benne egészen biztos, hogy a férfi valóban vétlen volt az asszony halálában.
Vajon hogyan jutott el a szerző A postás mindig kétszer csenget kopár egzisztencializmusától a két évvel későbbi Dupla vagy semmi hátborzongató bűnügyi történetéig? A recept egyszerű: ha a világ abszurditásába közönyösen beletörődő, ízig-vérig amorális főhős-elbeszélőt gátlástalan és kegyetlen femme fatale-ra cseréljük, továbbá az elbeszélői feladatokat a démonikus asszony (persze kellőképpen cinikus és számító) partnerére/áldozatára ruházzuk, egzisztencialista remekműből profi, bár helyenként kissé túlírt hard-boiled bűnregényt kapunk. És mi történik akkor, ha a femme fatale-t kiemeljük a bűnregény díszletei közül, és egy többé-kevésbé realista nagyregény kulisszái közé helyezzük?
A Mildred Pierce első mondataiból már következtethetünk a válaszra: "1931 tavasza volt. A kaliforniai Glendale egy kis családi házának gyepén fákat erősített egy férfi." Első személyű elbeszélő helyett harmadik személyűvel van dolgunk, méghozzá olyannal, aki pontosan ismeri a főhősnő gondolatait és érzéseit, miközben mindenki mást
csupán kívülről
ábrázol (az első oldalakon a címszereplő férjével, Berttel találkozunk); aki pontosan megjelöli a cselekmény helyszínét és idejét; aki igyekszik minél kevésbé személyesen jelen lenni az elbeszélés terében. A Mildred Pierce hagyományos karrierregény: egy fiatal nő társadalmi-gazdasági felemelkedésének, majd szinte törvényszerű bukásának történetét meséli el. Mildredet 1931 tavaszán elhagyja a férje, aki a nagy gazdasági válság óta tehetetlenül nézi, hogyan szegényedik el a családja. Mildred képtelen beletörődni az elhagyott háziasszonyok és a nyomorgó családanyák sorsába: komoly kockázatot vállalva éttermet nyit, és vállalkozását siker koronázza. Pedig az élet alaposan próbára teszi: munkát keresve megalázóbbnál megalázóbb helyzetekbe kerül, majd közvetlenül azelőtt, hogy megnyitná első éttermét, kisebbik lányát is elveszti.
Nagyobbik lánya, Veda élete viszont nem kerül veszélybe, és ez a későbbiekben számos bonyodalom forrása lesz. Veda ugyanis kis túlzással szólva a hard-boiled regények gátlástalan, démonikus femme fatale-ja. Anya és lánya között a regény első oldalaitól kezdve vérre menő játszmák folynak: Mildred rajongva szereti a lányát, aki viszont őt tudatosan és kiszámított kegyetlenséggel a lenézett, megalázott szerelmes helyzetébe kényszeríti. Gazdasági sikerei ellenére Mildred képtelen megfelelni lánya elvárásainak: Veda az anyjában mindvégig a "földhözragadt", buta és önző (!) "prolit" látja, akinek az az egyetlen feladata, hogy biztosítsa az anyagi alapokat a lány zenei karrierjéhez - no meg ahhoz, hogy Veda a felsőbb társadalmi körök befolyásos tagjává válhasson. A Mildred Pierce három magatartásmodellt állít az olvasó elé: Bert az irracionális társadalmi-gazdasági folyamatok tehetetlen haszonélvezője, majd áldozata; Mildred és Veda viszont saját kezébe veszi a sorsát - ám míg Mildred ösztönösen tudja, hogy cselekedeteiért morális és anyagi felelősséget visel, Veda számára a felelősség kérdése fel sem merül.
Jóllehet a Mildred Pierce legalább annyira olvasmányos és lebilincselő regény, mint a másik két Cain-mű, és Siklós Márta legalább olyan remek munkát végzett, mint Uram Péter, az olvasó mégis kissé zavarban érzi magát. Veda figurája nem mozog otthonosan a realista nagyregény kulisszái között: hol a díszletek takarják el a lány alakját, hol a lány intenzív jelenléte teszi feleslegessé és zavaróvá a díszleteket. Az olvasó azonban hálás teremtés: megnyugtató érzés, hogy Cain az egzisztencialista remekmű mellett megírta azt az átlagos hard-boiled detektívregényt és azt a kissé egyenetlen színvonalú társadalmi regényt is, amellyel levezethetjük A postás mindig kétszer csenget felkavaró élményét.
James M. Cain: A postás mindig kétszer csenget. Fordította: Uram Tamás. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007, 152 oldal, 1800 Ft
James M. Cain: Dupla vagy semmi. Fordította: Uram Tamás. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007, 160 oldal, 2000 Ft
James M. Cain: Mildred Pierce. Fordította: Siklós Márta. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008, 420 oldal, 2500 Ft
