Két sima, egy fordított - James M. Cain három regénye

  • Bárány Tibor
  • 2008. április 10.

Zene

Regényt valahogy úgy kell kezdeni, ahogy James M. Cain teszi - állapíthatják meg elégedetten a gyakorlott olvasók, akik döntésüket nem bízzák a véletlenre, valamint nem hisznek el mindent a fülszövegíróknak (vagy a kritikusoknak), ezért a biztonság kedvéért vásárlás előtt belelapoznak a kiválasztott kötetekbe. Igaz, őket persze az sem fogja meglepni, hogy az író három legfontosabb regénye (a világhírű, nálunk is jól ismert A postás mindig kétszer csenget, valamint a magyarul most először megjelenő Dupla vagy semmi és a Mildred Pierce) minden látszat ellenére mennyire különbözik egymástól.

Regényt valahogy úgy kell kezdeni, ahogy James M. Cain teszi - állapíthatják meg elégedetten a gyakorlott olvasók, akik döntésüket nem bízzák a véletlenre, valamint nem hisznek el mindent a fülszövegíróknak (vagy a kritikusoknak), ezért a biztonság kedvéért vásárlás előtt belelapoznak a kiválasztott kötetekbe. Igaz, őket persze az sem fogja meglepni, hogy az író három legfontosabb regénye (a világhírű, nálunk is jól ismert A postás mindig kétszer csenget, valamint a magyarul most először megjelenő Dupla vagy semmi és a Mildred Pierce) minden látszat ellenére mennyire különbözik egymástól.

Az eredetileg 1934-ben megjelent Postást és a két évvel később született Dupla vagy semmit az irodalomtörténeti köztudat - Raymond Chandler, Ross Macdonald, Dashiell Hammett és más szerzők művei mellett - az amerikai hard-boiled bűnregény, az úgynevezett "kemény krimi" klasszikusaként tartja számon. Az irodalomtörténeti köztudat szerencsére (vagy sajnos?) ritkán téved nagyot, így hát a második regény, a Dupla vagy semmi esetében pontosan azt kapjuk, amit várunk. "Épp Glendale-ben jártam, hogy csoportos biztosítást kössek az ottani serfőzde három új teherautó-sofőrjére, amikor eszembe jutott az a megújítandó szerződés Hollywoodlandben", kezdi történetét a regény első személyű elbeszélője, Walter Huff. A kezdő mondat és a rá következő pár oldalnyi szöveg mindenről tájékoztatja az olvasót, amire a későbbiek megértéséhez szükségünk lesz: Huff biztosítási ügynök, aki szinte véletlenül ismerkedik meg H. S. Nirdlinger felettébb vonzó feleségével, Phyllisszel; közösen tervelik ki a gazdag olajkutató meggyilkolását - majd a gyilkosságot is annak rendje és módja szerint közösen hajtják végre. Céljuk kettős: Nirdlinger halálát vasúti balesetnek álcázva komoly összeget csalhatnak ki a biztosítótársaságtól, amelynek alkalmazottjaként Huff életbiztosítást köt a férfival; másrészt megkísérti őket a Nagy Terv vágya: meg akarják valósítani a "tökéletes gyilkosságot".

A Dupla vagy semmi tehát nem a Chandler-regényekből ismerős mintát követi: a főhős-elbeszélő nem a bűncselekmény leleplezésében érdekelt magándetektív, hanem a titkok feltárulását akadályozó gyilkos. (A nyomozó klasszikus szerepkörét Huff magával ragadóan ellenszenves, hiperracionális és cinikus kollégája, a profi biztosítási szakember, Keyes tölti be.) Persze a regény világképe ízig-vérig a hard-boiled bűnregényeké. Jóllehet Walter Huff gyilkos, nem pedig nyomozó, maga is

csupán belekeveredik

a gyilkosságba: kisvártatva kiderül, hogy Phyllis úgy játszik vele, mint "csörgőkígyó a nyúllal". Huff, akit úgy ismerünk meg, mint cinikus profit, aki a tökéletes bűntény és a nagy haszon érdekében képes felülemelkedni morális gátlásain, aki elég erős ahhoz, hogy engedjen az asszony erotikus csábításának és igent mondjon a mindent elsöprő és mindenen átgázoló szerelemre - nos, Huff valójában szánalmas balek, aki áldozatul esik egy eszelős femme fatale mesterkedéseinek. A bűnösök lelepleződnek, a regény utolsó (már-már giccshatárig feszítetten roman noiros) jelenetében Huff és Phyllis közös öngyilkosságot készül elkövetni. Ám a bűnösök lelepleződésével és feltételezhető halálával nem áll helyre a megsértett morális világrend egyensúlya, mint az Agatha Christie-féle analitikus detektívregényekben, hiszen itt nincs semmiféle morális világrend, amelynek helyreállhatna az egyensúlya: a Dupla vagy semmi világában kényszerítő erejű morális törvények helyett démonikus ösztönkésztetések, nem emberléptékű társadalmi erők uralkodnak, és minden (szabadnak tűnő) emberi cselekvést áthat a vak végzetszerűség.

Az első regény, a Postás mindig kétszer csenget látszólag ugyanerre a poétikai rugóra jár. A főhős, Frank Chambers itt sem tud ellenállni egy nő, Cora Papadakis erotikus csábításának; a szerelmesek meggyilkolják az asszony férjét, majd minden körültekintésük ellenére lelepleződnek. A fikciós keret is kísértetiesen hasonló: a regény, mint az utolsó oldalakon kiderül, Frank emlékirata és vallomása, amelyet a férfi a halálos ítélet kimondása után a siralomházban vet papírra. Ráadásul Frank hasonlóan szikár elbeszélői nyelvet használ, mint Huff (Uram Tamás fordítása mindkét esetben kitűnő): a jelenetek leírása során csupán a legfontosabb közlésekre szorítkozik, az eseményeket rendszerint meg sem próbálja értelmezni, nem lát bele a szereplők fejébe (gyakran még a sajátjába sem!), a párbeszédekhez ritkán fűz érdemi kommentárokat. Mégis az a benyomásunk, mintha egészen más szövegvilágban járnánk.

Már az első mondat megerősíti a gyanúnkat: "Déltájban dobtak le a szénáskocsiról". Míg a Dupla vagy semmi kezdőmondata pontosan eligazítja az olvasót a főhős-elbeszélő foglalkozásával, helyzetével és pillanatnyi céljaival kapcsolatban, addig Frank Chambersről gyakorlatilag nem tudunk meg semmit. Ami nem is csoda, hiszen Franknek nincs foglalkozása, és nincsenek pillanatnyi vagy távlatos tervei: csavargó, aki ide-oda vetődik az 1930-as évek Amerikájának poros országútjain. Törvényen kívüli, a szó legszorosabb értelmében: pontosan tudja, hogy az uralhatatlan ösztönkésztetések és irracionális társadalmi folyamatok világában illúzió bármiféle (morális vagy társadalmi) törvény hatályáról beszélni; a végzetének kiszolgáltatott ember csupán egyet tehet:

közönnyel válaszol

a számára idegen világ közönyére. (Nos, hát igen, az irodalomtörténeti köztudatot ezúttal sem sikerült tévedésen csípnünk: Camus Közönye valóban sokat köszönhet a Postásnak; Chambers és Meursault remekül megértené egymást - ha már egyszer az őket körülvevő világ abszurditását oly remekül megértették.)

A Postásban felcserélődnek a Dupla vagy semmi szerepei. Itt a főhős-elbeszélő helyett Cora Papadakis, a férfi tettestársa talál értelmet a gyilkosságban: ha "bestiává válik", megnyílik számára a társadalmi felemelkedés (és a valódi szerelem) lehetősége. Ám az asszony természetesen téved: bár egy profi ügyvédnek köszönhetően felmentik őket a gyilkosság vádja alól, a bírósági tárgyalás előtt Frank és Cora egymás ellen fordul, a mindent elsöprő szerelemből gyűlölet, bizalmatlanság és kölcsönös félelem lesz. Majd mikor (látszólag?) legyőzik a démonjaikat, azaz "távozik belőlük az ördög", másodjára már tényleg lesújt rájuk a végzet (a postás mindig kétszer csenget!): Cora autóbalesetben életét veszti, és Franket, mivel ő vezette az autót, immár két gyilkosságért ítélik halálra. És persze sem az olvasó, sem Frank nem lehet benne egészen biztos, hogy a férfi valóban vétlen volt az asszony halálában.

Vajon hogyan jutott el a szerző A postás mindig kétszer csenget kopár egzisztencializmusától a két évvel későbbi Dupla vagy semmi hátborzongató bűnügyi történetéig? A recept egyszerű: ha a világ abszurditásába közönyösen beletörődő, ízig-vérig amorális főhős-elbeszélőt gátlástalan és kegyetlen femme fatale-ra cseréljük, továbbá az elbeszélői feladatokat a démonikus asszony (persze kellőképpen cinikus és számító) partnerére/áldozatára ruházzuk, egzisztencialista remekműből profi, bár helyenként kissé túlírt hard-boiled bűnregényt kapunk. És mi történik akkor, ha a femme fatale-t kiemeljük a bűnregény díszletei közül, és egy többé-kevésbé realista nagyregény kulisszái közé helyezzük?

A Mildred Pierce első mondataiból már következtethetünk a válaszra: "1931 tavasza volt. A kaliforniai Glendale egy kis családi házának gyepén fákat erősített egy férfi." Első személyű elbeszélő helyett harmadik személyűvel van dolgunk, méghozzá olyannal, aki pontosan ismeri a főhősnő gondolatait és érzéseit, miközben mindenki mást

csupán kívülről

ábrázol (az első oldalakon a címszereplő férjével, Berttel találkozunk); aki pontosan megjelöli a cselekmény helyszínét és idejét; aki igyekszik minél kevésbé személyesen jelen lenni az elbeszélés terében. A Mildred Pierce hagyományos karrierregény: egy fiatal nő társadalmi-gazdasági felemelkedésének, majd szinte törvényszerű bukásának történetét meséli el. Mildredet 1931 tavaszán elhagyja a férje, aki a nagy gazdasági válság óta tehetetlenül nézi, hogyan szegényedik el a családja. Mildred képtelen beletörődni az elhagyott háziasszonyok és a nyomorgó családanyák sorsába: komoly kockázatot vállalva éttermet nyit, és vállalkozását siker koronázza. Pedig az élet alaposan próbára teszi: munkát keresve megalázóbbnál megalázóbb helyzetekbe kerül, majd közvetlenül azelőtt, hogy megnyitná első éttermét, kisebbik lányát is elveszti.

Nagyobbik lánya, Veda élete viszont nem kerül veszélybe, és ez a későbbiekben számos bonyodalom forrása lesz. Veda ugyanis kis túlzással szólva a hard-boiled regények gátlástalan, démonikus femme fatale-ja. Anya és lánya között a regény első oldalaitól kezdve vérre menő játszmák folynak: Mildred rajongva szereti a lányát, aki viszont őt tudatosan és kiszámított kegyetlenséggel a lenézett, megalázott szerelmes helyzetébe kényszeríti. Gazdasági sikerei ellenére Mildred képtelen megfelelni lánya elvárásainak: Veda az anyjában mindvégig a "földhözragadt", buta és önző (!) "prolit" látja, akinek az az egyetlen feladata, hogy biztosítsa az anyagi alapokat a lány zenei karrierjéhez - no meg ahhoz, hogy Veda a felsőbb társadalmi körök befolyásos tagjává válhasson. A Mildred Pierce három magatartásmodellt állít az olvasó elé: Bert az irracionális társadalmi-gazdasági folyamatok tehetetlen haszonélvezője, majd áldozata; Mildred és Veda viszont saját kezébe veszi a sorsát - ám míg Mildred ösztönösen tudja, hogy cselekedeteiért morális és anyagi felelősséget visel, Veda számára a felelősség kérdése fel sem merül.

Jóllehet a Mildred Pierce legalább annyira olvasmányos és lebilincselő regény, mint a másik két Cain-mű, és Siklós Márta legalább olyan remek munkát végzett, mint Uram Péter, az olvasó mégis kissé zavarban érzi magát. Veda figurája nem mozog otthonosan a realista nagyregény kulisszái között: hol a díszletek takarják el a lány alakját, hol a lány intenzív jelenléte teszi feleslegessé és zavaróvá a díszleteket. Az olvasó azonban hálás teremtés: megnyugtató érzés, hogy Cain az egzisztencialista remekmű mellett megírta azt az átlagos hard-boiled detektívregényt és azt a kissé egyenetlen színvonalú társadalmi regényt is, amellyel levezethetjük A postás mindig kétszer csenget felkavaró élményét.

James M. Cain: A postás mindig kétszer csenget. Fordította: Uram Tamás. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007, 152 oldal, 1800 Ft

James M. Cain: Dupla vagy semmi. Fordította: Uram Tamás. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007, 160 oldal, 2000 Ft

James M. Cain: Mildred Pierce. Fordította: Siklós Márta. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008, 420 oldal, 2500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.