"Mit figyelt meg maga?" - kérdezi a regény főhősét, Gordon Zsigmondot a Budapest noir egyik első jelenetében meglehetős éllel szerelme, Eckhardt Krisztina, majd hozzáteszi: "Csapnivaló detektív vált volna magából." (A későbbi fejlemények persze nem az ifjú grafikusnőt igazolják: Gordon annak rendje és módja szerint fényt derít a rejtélyre, bűnügyi újságíróból vérbeli nyomozóvá válik.) Ám ugyanezt a kérdést - jóllehet sokkal szelídebben, és talán kerülve a magázódást - az olvasó is feltehetné önmagának: mivel a Budapest noir elbeszélője mindvégig nyílt lapokkal játszik, így ha figyelmesen haladunk előre a szövegben, nem csupán arra deríthetünk fényt, miért kellett meghalnia egy zsidó lánynak 1936 őszén a regénybeli Budapesten, hanem az is világossá válik, milyen irodalmi minták alakítják ki és korlátozzák a szereplők és az elbeszélő mozgásterét. És a regény titka ezúttal (is) lényegesen izgalmasabb, mint a detektívtörténet megfejtése.
Gordon Zsigmond jókor van jó helyen: egy hard-boiled detektívregény hőseként nyomoz a fiatal lány gyilkosai után - azaz egy olyan műfaj jellegzetes figurájával találkozunk az első oldalakon, amely mind ez ideig hiányzott a magyar krimiirodalom (valljuk be szomorúan: kissé szegényes) történetéből. Gordon Zsigmond ízig-vérig az amerikai "kemény krimik" nyomozója: egyik cigarettát szívja a másik után, vedeli a whiskyt (ha lehetősége nyílik rá az e tekintetben szűkös magyar viszonyok között), bátran használja az öklét, amikor a helyzet úgy kívánja (és természetesen időnként úgy kívánja). Csupán belekeveredik a gyilkossági ügybe, saját szakállára kezd nyomozni, kisvártatva az ő élete is veszélyben forog; és talán mondani sem kell, hogy a szálak végül a felsőbb körökhöz vezetnek el. A felsőbb körökhöz, amelyek befolyásos tagjai (jelen esetben egy dúsgazdag, kikeresztelkedett üzletember, valamint a Horthy-rendszer titkosszolgálatának vezetői) a leggátlástalanabb eszközök alkalmazásától sem riadnak meg, ha politikai vagy gazdasági érdekük ezt diktálja.
Gordon Zsigmond tehát Philip Marlowe vagy Sam Spade közeli rokona, ám a Budapest noir elbeszélője nem bíz mindent csupán a felszíni hasonlóságra: megtudjuk, hogy Gordon korábban pár évig a tengerentúlon élt - éppen akkortájt, amikor a hard-boiled krimi megszületett Amerikában. Izgalmas és átgondolt irodalomtörténeti játékkal van tehát dolgunk: a Budapest noir azt mutatja meg, mi történt volna, ha a magyar szórakoztató irodalom a múlt század első harmadában szinkronba kerül a legfrissebb nemzetközi fejleményekkel. Gordon nyomozását nem csupán az hátráltatja, hogy a lány gyilkosának felbujtói minden elképzelhető módon akadályozzák az igazság kiderítését, hanem az is, hogy a Budapest noir szereplői nem nagyon értik a férfi viselkedését - hogyan is érthetnék, ha egyszer Gordon krimirajongó titkárnője is csak az Athenaeum Detektívregénytár füzeteiből szerzi az ismereteit?
Olykor persze az az érzésünk támadhat, hogy Kondor Vilmos túlzott vehemenciával fog neki a magyar nyelvű, magyar környezetben játszódó hard-boiled detektívregény megteremtésének: a mára már jól ismert klisék néhol kissé monoton ismétlődése miatt a szöveg helyenként műfajparódiába hajlik. Noha Kondor mindent megtesz a tökéletes illúzió felkeltésének érdekében (egyebek közt hosszú, jelöletlen idézeteket épít a szövegbe, amint erre már egy internetes blog szerzője is felhívta a figyelmünket: http://www.urbanlegends.hu/2008/05/23/vendegszoveg_esterhazy_kondor_agave_kulcsar-szabo_forgacs_zsuzsa/), a Budapest noir nem idézi meg a műfaj klasszikusaira jellemző filozófiai mélységet. Gordon cinizmusa nyomába sem ér Philip Marlowe-énak: ő nem a világ kaotikus működésének egzisztenciálisan kiszolgáltatott figura, aki a maga sajátos módján megpróbál legalább részleges boszszút állni az áldozatok értelmetlen haláláért - nem, Gordon az emberek sorsára kíváncsi, amelynek az erőszakos halál csupán az egyik lehetséges "végállomása". A Budapest noir világképe a műfaji követelményeknek megfelelően reménytelenül sötét, a regény oldalain az elviselhetetlen nyomor, a társadalmi és érzelmi kiszolgáltatottság számtalan formájával találkozunk - ám ezt a reménytelenséget igen gyakran oldja valamifajta anekdotikus kedélyesség. (Gordon amúgy rendkívül rokonszenves nagyapjának lekvárfőzési mániáit például a kelleténél talán részletesebben sikerül megismernünk.)
Szerencsére mindezért bőven kárpótolják az olvasót a Budapest noir erényei: a jó ütemben pergő cselekmény, a korabeli Budapest mindennapi életének finom és szórakoztató ábrázolása (a szövegben sajnos maradt pár hiba), Gömbös Gyula groteszk és hátborzongató temetési szertartásának magával ragadó leírása, vagy a remek, ironikus zárójelenet. A magyar környezetben játszódó, magyar nyelvű hard-boiled detektívregény világa szemmel láthatóan sokkal politikusabb, mint amerikai rokonáé. Kondor komolyan veszi a feladatát, ügyel rá, hogy későbbi ismereteinket ne vetítse rá a szövegre. (Jóllehet megtehetné, hiszen mellékszereplőként egy pillanatra még a fiatal Gerő Ernő is feltűnik az egyik fejezetben.) Nem csupán eljátssza, hogy regényével betölt egy kétségkívül létező irodalomtörténeti űrt, hanem valóban megpróbálja visszamenőleg megteremteni a magyar nyelvű hard-boiled detektívregény műfaját. Egy (mégoly ügyes) műfaji fecske azonban nem csinál irodalomtörténeti nyarat, várjuk tehát a folytatást.
Agave Kiadó, 2008, 200 oldal, 2480 Ft