Salamon János lenyűgöző magabiztossággal reagált a bírálatokra, amelyek a nyelvromlásról szóló vízióját érték (Pofátlan víziók, Magyar Narancs, 2007. november 8.). Bár talán jobb lenne szó nélkül hagyni Salamon újabb írását, nem tudom megállni, hogy ne válaszoljak. Ígérem, rövid leszek.
*
1. Salamon a szememre hányja, hogy pontatlanul rekonstruálom a vízióját: az ember lényegéhez szerinte nem az tartozik hozzá, hogy "megragadja" és "imitálja" a gondolkodástól független világ formális struktúráját, hanem az, hogy "imitálja" a világ formális struktúráját "megragadó" gondolatot. Ám legyen, fogadjuk el, hogy figyelmetlenségből vagy szánt szándékkal (vagy azért, mert "a kor engedelmes gyermekeként" képtelen vagyok "vizuálisan befogadni" és "intellektuálisan feldolgozni" a "gondolat" szót) hibásan értelmeztem Salamon kristálytisztán megfogalmazott, mindvégig jól követhető gondolatmenetét. A szerző szerint tehát azért van nyelvromlás, mert nyelvünk segítségével egyre kevésbé tudjuk helyesen imitálni a nyelven túli rendet megragadó gondolatot. (Már amennyire egyáltalán imitálni tudjuk ezeket a gondolatokat: az új cikkből azt is megtudjuk, hogy némelyik gondolat "nyelvvel nem fejezhető ki közvetlenül".)
Ez a fogalmi pontosítás azonban nem érinti a vízióval szemben megfogalmazott ellenvetéseket, kételyeket. Mit jelent, hogy "imitáljuk" a világ rendjét megragadó objektív gondolatot? (Mellesleg: mi is az a világ "rendje"?) Mi biztosítja, hogy mindnyájan pontosan ugyanazokat az objektív gondolatokat ragadjuk meg, ha jól odafigyelünk? Amennyiben a világ rendjéről csak víziója lehet a filozófusnak, akkor Salamon szerint mi a teendő, ha két filozófus két különböző vízióval áll elő a világ általa érzékelt rendjével kapcsolatban? Hallgassunk a szívünkre, használjuk a harmadik szemünket vagy a filozófiai radarunkat, és akkor majd jól kiválaszthatjuk a két különböző, érvekkel elvileg alátámaszthatatlan vízió közül a helyeset?
Továbbá: ha a nyelv abban az értelemben romlik, hogy segítségével egyre kevésbé tudjuk imitálni a nyelven túli rendet megragadó gondolatot, akkor vajon milyen képességekkel kell rendelkeznie annak, aki szeretné felmérni és megállítani a nyelv romlását? Ki az, aki képes minden természetes nyelvi mondatot aszerint értékelni, hogy az helyesen imitálja-e a nyelven túli rendet megragadó gondolatot? Ha már itt tartunk: vajon miért is imitálja kevésbé sikeresen a nyelven túli rendet megragadó gondolatot az azt gondolom, mint az úgy gondolom? És ugyan mi lehet az oka annak, hogy manapság sokkal kevésbé tudjuk sikeresen imitálni a nyelven túli rendet megragadó gondolatot, mint korábban? (Azt már meg se merem kérdezni, hogy milyen bizonyítékunk van a romlás tényére.)
Salamon tehát egyik központi tézisét sem támasztja alá. Nem tudjuk meg, miért imitálja kevésbé sikeresen a romlástól sújtott nyelv a világ objektív rendjét megragadó gondolatot, így azt sem tudjuk meg, miért lenne érdemes a Salamon által javasolt módon leírnunk a "nyelvromlás" jelenségét. Nem tudjuk meg, miért van egyértelmű összefüggés "nyelvromlás" és "életformaromlás" között. (Aki suksüköl, az kedveli az újnyilasokat és tetszik neki a Nemzeti Színház - alátámasztotta ezt Salamon bármiféle bizonyítékkal?)
2. Salamon szerint kiforgatom a szavait, amikor nagy filozófiatörténeti vízióját bírálom. Hiszen ő nem azt állította, hogy Wittgenstein, a hétköznapi nyelv filozófusai és a strukturalista nyelvészek (incl. Saussure) szerint nem létezik nyelven túli valóság, hanem azt, hogy ezek a gondolkodók és szakemberek "a nyelven túli, azon kívüli gondolat lehetőségét tagadták".
Rendben van. Idézek pár rövid mondatot Salamon első két írásából, és arra kérem a kedves olvasót, döntse el, hogy félreértettem-e a leírt szöveget. "Az adott világtól azonnal és véglegesen csak úgy szabadulhatunk meg", írja Salamon első cikkének (A nyelvromlás virágai, 2007. szeptember 13.) nagy filozófiatörténeti áttekintő részében a hétköznapi nyelv filozófusai kapcsán, "hogy mi magunk adjuk, mi kreáljuk. [É] Ebben az új, nyelv által kreált világban a nyelvromlás természetesen elképzelhetetlen." Majd később: "Ebben az új, nyelv által kreált világban Wittgenstein kifejezésével élve 'nyelvjátékok'-at játszunk." Vagy két félmondat a második cikkből (Az Értől az Érig, 2007. október 11.): "Ha elhisszük Saussure-nek és követőinek, hogy nincs egy nyelven túli, kívüli gondolat által felfogott, nyelven kívüli rend, akkor persze marad a Nádasdy által propagált relativizmus és pragmatizmus"; "[a kultúrember] nem veszi túl komolyan a köznyelvi filozófia, a strukturalista nyelvészet és az 'értékmentes', leíró nyelvtudomány közös kreatív ötletét, hogy a világot (rendjét, struktúráját) mi, nyelvhasználók kreáljuk." Úgy tűnik tehát, hogy Salamon nyelvhasználatában a "nyelv által kreált világ" valójában "nyelv által kreált gondolat"-ot jelent; a "világ rendje" meg "a világ rendjét megragadó gondolat"-ot jelent. És erre a harmadik cikk szerint minden olvasónak rá kellett volna jönnie a szövegek kontextusa alapján.
3. Salamon viszont-viszontválaszában se szeri, se száma a csúsztatásoknak. Csupán a két kedvenc példámat szeretném megmutatni.
Salamon szerint én nem csupán neki mondok ellent, hanem Nádasdynak is, amikor azt állítom, hogy "Saussure nem választja el egymástól a langue-ot és a parole-t". Salamon azonban csupán a mondat első felét idézi; a teljes mondat így hangzott: "Saussure nem választja el egymástól a langue-ot és a parole-t: explicite azt állítja, hogy semmi olyan nincs a langue-ban, ami ne a parole-ból származna, és semmi nincs a parole-ban, aminek ne lenne meg az alapja a langue-ban." És a szöveg így folytatódik: "Ennek következtében egyetlen saussure-iánus nyelvész sem gondolja, hogy a parole puszta kísérőjelenség vagy epifenomén volna." Tehát nem azt állítom, hogy Saussure-nél nem található meg az a fogalmi megkülönböztetés, amelyet az ő nevéhez szokás kapcsolni, hanem azt, hogy a két fogalom kapcsolata más, mint ahogy azt Salamon két írása sugallja. Ha visszafogottan szeretnék fogalmazni, azt kell mondanom, vitapartnerem eljárása nem volt teljesen korrekt.
Salamon zokon veszi, hogy megemlítettem: rosszul idézi a híres Quine-Duhem-féle aluldeterminációs tézist. Hiszen tudja ő, mit mond a tézis (meglehetősen pontatlanul, gyorsan össze is foglalja), ám elmondása szerint ő pontosan a híres tézis "ellenkezőjét" akarta állítani. Teljesen világos: híres tézisek csak általunk képviselt "megfordított változatát" a "megingathatatlan igazságnak tűnik" formulával szokás bevezetni, ahogy azt Salamon is teszi.
4. Salamon János harmadik írása alapján egyre jobban értjük a víziót, és egyre világosabb, hogy valóban csupán vízióval van dolgunk, amelyet vagy elfogadunk, vagy elvetünk, ám racionális meggyőzésnek vagy ne adj' isten érvelésnek helye nincs. És kik töltik be a vízióban a rosszak szerepét? Most már ez is világos: a relativisták, a pragmatisták, a naturalisták, a nominalisták - pontosabban szólva a gondolkodásunkat meghatározó naturalista, nominalista előfeltevések és a velük járó relativizmus és pragmatizmus. Tényleg ők mind? Ugyan mi köze van a nominalizmusnak a relativizmushoz, a naturalizmusnak a pragmatizmushoz (stb.)? Talán csak annyi, hogy Salamon nem nagyon kedveli őket? Ez azért még egy vízióhoz is kicsit kevés, nem? Bár a bátorság megvan hozzá: Salamon "szóvirágok nélkül szólva" kijelenti, hogy aki nem hajlandó vízióknak átadni magát, az "nem kívánja a kultúra vagy az etika kérdéseit feszegetni", azaz "elvi alapon nem hajlandó ember lenni".
Aki tehát nem ért egyet Salamon víziójával, esetleg azért, mert hiányolja a víziót alátámasztó bizonyítékokat és érveket, vagy egyszerűen csak azért, mert nem kedveli a víziókat (noha előszeretettel feszegeti a kultúra vagy az etika kérdéseit), az "a kor engedelmes gyermeke", akiből csupán a korszellem beszél, illetve olyan valaki, aki "elvi alapon nem hajlandó ember lenni". Salamon víziójával kapcsolatban nem lehetnek kételyeink és ellenvetéseink; mindez viszont csalhatatlan jele annak, hogy hiába tűnik úgy, mintha filozófiai kérdésekről folyna a vita, az egésznek szerencsére nincs semmi köze a filozófiához.
