Verdes Tamás

A sorosozó óriásplakátok sűrűjében könnyen az a benyomása támadhatott az embernek, hogy sikeresen dübörög a kormánypropaganda, de a Google és a Facebook adatai mást mutatnak.

Így gyalogolnak át ötvenezer állampolgár jogain és méltóságán: a TASZ munkatársa a Szenvedélybetegsége miatt 1. és 2. című cikkekhez fűz megjegyzéseket.

Tavaly év végén nemzetközi dokumentumok sora zárta rövidre a fogyatékos állampolgárok választójogáról szóló vitát. A strasbourgi bíróság ítélete után az ENSZ, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság állásfoglalásai mostanra kórussá álltak össze: a gondnokság alá helyezett állampolgárok választójoga semmilyen formában nem korlátozható.

A kormány társadalmi vitára bocsátotta a fogyatékos személyeket ellátó nagy létszámú intézmények kitagolásának koncepcióját. Ezzel a magyar kormányok 1998 óta adósak, akkor döntött ugyanis az Országgyűlés arról, hogy a 100-200 főt befogadó nagy létszámú tömegintézményeket meg kell szüntetni, és helyettük emberhez méltó életkörülményeket nyújtó szolgáltatásokat kell biztosítani a fogyatékos állampolgárok számára.

"A Polgármesteri Hivatal Oktatási Osztályának vezetője nem fogadott, úgyhogy a felelős alpolgármesterhez fordultam írásban. Levelemre 3 hónap múlva kaptam egy semmitmondó választ. Így szeptemberben bejelentkeztem hozzá egy személyes találkozóra. November 19-re kaptam időpontot, amit előtte néhány nappal lemondott. Felhívtam az Okt. oszt.-t újra - akiknek már addigra az agyukra mentem -, így behívtak a férjemmel minket egy találkozóra. Ez november végén volt..., közölték, hogy most már el kell kezdeniük gondolkodni az ügyön... kiborító volt... Aztán csodák csodájára januárban felhívtak, hogy az alpolgármester vár... negyedmagammal elmentem... hosszú lenne leírni azt az élményt, amelyben részünk volt, így csak idézek: Tudja maga, hány önkormányzat nem foglalkozik ezzel? Ha bárhová is fordulnak és megállapítják, hogy az önkormányzat törvényt sért, na, és akkor mi van?!" (A TASZ postaládájából, 2010. február)

Tizennégy éves kamaszlány, egy középosztálybeli családban él Budapesten, az Újlipótvárosban. Most nyolcadik osztályos, de érettségije nem lesz, az iskola befejezése után nem fog továbbtanulni, és betanított munkát sem kap majd. Néhány év múlva családjával kisebb lakásba költöznek. Édesanyjának nem lesz más választása: hogy gondoskodni tudjon róla, felmond a munkahelyén. Tíz évvel később már lányuk rokkantnyugdíjából élnek, amit mérnök édesapja jövedelmei egészítenek ki. Újabb tíz évvel később az apa nyugdíjba megy: a szegénységből csak úgy lábalhatnak ki, ha felnőtt lányukat intézetbe adják. Az ország nyugati határszélén találnak neki helyet egy háromszáz fős intézetben. A szülői látogatások hamar megritkulnak majd. ' pedig - nagyjából 25 év múlva - még mindig nem akar beletörődni, hogy soha többé nem mehet haza.

'98-ban a Fideszre szavazott volna, mert tűrhetetlennek tartotta, hogy a forradalom leverésében tevőleges részt vállaló egykori pufajkás újra hatalomra jusson. 2002-ben az MSZP-re, mert Nógrád megyei őslakosként a helyiekkel szeretett volna tartani. 2006-ban Gyurcsány meggyőzte, hogy változni fognak a dolgok. Amikor egy alkalommal szavazni ment, a választást felügyelő bizottság munkatársai tudtára adták, hogy nem szavazhat, és udvariasan megkérték, hogy távozzon.