Verdes Tamás

Nekik is jár

Fordulat a gondnokoltak választójogának ügyében

  • Verdes Tamás
  • 2012. április 1.

Publicisztika

Tavaly év végén nemzetközi dokumentumok sora zárta rövidre a fogyatékos állampolgárok választójogáról szóló vitát. A strasbourgi bíróság ítélete után az ENSZ, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság állásfoglalásai mostanra kórussá álltak össze: a gondnokság alá helyezett állampolgárok választójoga semmilyen formában nem korlátozható.

E dokumentumok fényében immáron napnál is világosabb: Alaptörvényünk jogsértő.

A nemzetközi jogi intézményrendszer mindeddig ódzkodott attól, hogy a fogyatékos emberek politikai jogait a feketék vagy a nők politikai jogaival azonos súlyú problémaként kezelje. A mostani fordulat azért is fontos, mert a választójoguktól megfosztott és gondnokság alá helyezett állampolgárok gyakorta intézetekben vannak elkülönítve, vagy társadalmaik legszegényebb polgárai közé sorolhatók, ezért fizikai esélyük sincs a szerveződésre. Nem csoda, hogy ma a kontinens legtöbb államában találkozhatunk a korlátozás valamilyen formájával. A "bolondok" és "elmebetegek" politikai részvételének semmibevétele az európai kultúra szégyenteljes alkotóeleme.

Bizonytalanság és értetlenség

2006-ban a fogyatékosügyi egyezmény (Convention on the Rights of Persons with DisabilitiesA fogyatékkal élő emberek jogairól szóló egyezmény)kihirdetésével azonban az ENSZ közgyűlése felmondta ezt a közmegegyezést. Ebben ugyanis garanciát vállaltak a fogyatékos állampolgárok politikai részvétele előtt tornyosuló minden akadály elhárítására. A dokumentumról igennel szavazó parlamentek képviselői közül talán kevesen voltak tisztában vele, hogy az egyezmény 29. cikkében nem csak a szavazófülkék elé tolt rámpákról vagy Braille-írással ellátott szavazócédulákról van szó. Erre Magyarország esete is fájó példa: fogyatékos emberek és a témával foglalkozó hazai szakemberek 2007 óta minden rendezvényen feszengve hallgatják a konferenciát megnyitó - és megnyitóbeszédük után sietve távozó - politikusok mantráját arról, hogy hazánk a világon másodikként hirdette ki az egyezményt, s ezzel fényes bizonyítékát adta a fogyatékos emberek iránti elkötelezettségének.

Meg annak is - teszi ilyenkor hozzá a hallgatók többsége -, hogy nem olvasták el, mielőtt szavaztak róla. Mert hogy az egyezménynek köze lehet a gondnokoltak választójogához, azt a magyar szakpolitikusok - és feltehetően más országok döntéshozói is - akkor vették először komolyan, amikor 2010 májusában a K. A. kontra Magyarország ügyben a strasbourgi emberi jogi bíróság verdiktje éppen hazánkat meszelte el a gondnokoltak választójogának megsértése miatt. A döntés pillanatában azonban még a '89-es Alkotmány volt hatályban, amely minden nem teljesen cselekvőképes felnőtt állampolgártól automatikusan elvette a választójogot. Talán ezzel is magyarázható: a bevett magyar álláspont szerint csak a korlátozás automatikus és általános jellegét érhette kritika.

Ezt az értelmezést vette át az ítélethirdetés után hivatalba lépő konzervatív kormány is, amely ugyan tudomásul vette a verdiktet, és enyhített a korlátozáson, de nem értette meg az ítélet tényleges üzenetét. A 2012-ben hatályba lépő Alaptörvény eltörölte az automatikus korlátozást, és a gondnokság alá helyezési eljárásban rendelte vizsgálni a választási képességet. De a korlátozás teljes eltörlését javasló civil álláspontot a kormány rendre lesöpörte az asztalról. Nem hagyta magát zavartatni attól sem, hogy a döntéshez a bíróságok kezébe semmilyen tudományosan megalapozott mércét nem adott, s ezzel arra kényszeríti a bírókat és az elmeorvosi szakértőket, hogy szinte ránézésre döntsenek bizonyos magyar állampolgárok elemi politikai jogairól. Valójában a bíróságok spontán gyakorlatára bízta a választási képesség fogalmának tényleges kidolgozását.

A választójog teljes elismerése melletti érvekre a kormány egyszer sem reagált komolyan. Pedig a korlátozás konzervatív politikájának védelmezéséhez akkor még nemzetközi jogi dokumentumokra is támaszkodhatott volna. Mert bár a civil szervezetek rendre félmegoldásnak minősítették a kormány módosítását, a nemzetközi jog ekkor még kétlelkű és zavarodott volt az ügyben.

Fiaskó, megrovás, fordulat

Ezt mutatta meg a Velencei Bizottság fiaskója: 2011 októberében közzétett állásfoglalásuk szerint ugyanis "testi vagy mentális/értelmi fogyatékossága okán egyetlen fogyatékos ember sem fosztható meg választójogától és attól a jogtól, hogy választható legyen, kivéve abban az esetben, ha mentális/értelmi fogyatékossága egyedi bírósági eljárás során nyert bizonyítást, s ennek okán korlátozták választójogát és azt a jogát, hogy választható legyen".

Az ellentmondásos szentencia európai jogvédő szervezetek tucatjainál verte ki a biztosítékot. Miközben nemzetközi kampány indult a bizottsági állásfoglalás revideálásáért, az ENSZ fogyatékos személyek jogaival foglalkozó bizottsága kihirdette: megrója Madridot, mivel a spanyol törvények szerint a bíróságoknak jogukban áll korlátozni a nem teljesen cselekvőképes személyek választójogát. A döntés jelentőségét aligha becsülhetjük túl. Az ENSZ fogyatékosügyi egyezményének értelmezésére felkent szerv első alkalommal mondta ki félreérthetetlenül: a fogyatékosság alapján a politikai jogok korlátozása kivételes esetben sem fogadható el.

A döntés óta egymást követik a nemzetközi állásfoglalások. Az Európa Tanács Miniszterek Bizottsága november 16-án tette közzé CM/Rec(2011)14. számú ajánlását. Eszerint minden fogyatékos ember választójoga és választhatósághoz való joga érinthetetlen, és sem törvény, sem pedig bíróság nem foszthatja meg őket ettől korlátozott cselekvőképességükre hivatkozva. December 19-én a Velencei Bizottság törölte korábbi szerencsétlen mondatát, és csatlakozott az ENSZ álláspontjához. Néhány nappal később az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának Hivatala önálló tanulmányt tett közzé, és elítélte a cselekvőképtelen állampolgárok választójogának akár egyedi bírósági döntésre alapozó korlátozását. Márpedig ezzel egyértelművé vált, hogy a vitatott kérdésben beállt a fordulat: immár nemcsak Spanyolországra vonatkozik az ENSZ verdiktje, hanem tényként kell kezelnünk, hogy a fogyatékosügyi egyezményt ratifikáló több mint 100 tagállamában olyan törvény van érvényben, amely tiltja a jogfosztásnak ezt a módját.

Európa számos országa tehát megsérti a fogyatékos állampolgárok politikai jogait. Ez azonban nem ment fel minket. Tény, hogy a magyar Alaptörvény XXVI. cikk (6) bekezdése magyar állampolgárok politikai jogait sérti, mert ellentmond az Országgyűlés által ellenszavazat nélkül elfogadott, az ENSZ-egyezményt kihirdető 2007. évi XCII. törvénynek. És tény, hogy jogsértő az Alaptörvény fenti cikkét kifejtő összes jogszabály - sarkalatos törvénytől végrehajtási rendeletig.

A szerző a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa.

Köszönöm Gombos Gábornak a cikk megírásához nyújtott segítségét.

Neked ajánljuk