Tandori Dezsõ

Lóverseny-dolgokban szegény, jó gyarló hírem-nevem azzal egyenes arányban, sőt, mértani sorok sebességével lépést tartva növekszik, ahogyan én magam a lóverseny angol-ír dolgaihoz egyre kevésbé értek. Sőt! E visszafejlődésem a szorzatok örök tulajdonságai szerint, már ahol a szorzatoknak ilyen a tulajdonsága, észre nem vevődik, mert mint a már rég kihunyt csillagok fénye, elérkezik adott helyekre, fejlődés jeleként, hogy volt egy hapsi, aki decemberből megszúrta Promalee-t (anyja Oralee), mert hogy az írhoni ugri-futi ló így-meg-úgy, és az idomár meg a zsoké tudja már, milyen hibák küszöbölendőek, s ha jövő márciusban a cheltenhami fesztiválon, melyet ez a hapsi (csekélységem) a londoni Piccadilly (ah!) környékéről, kihalt délután csodált, esni fog az eső aznap éppen (és esett!), alkalmasint rá lehet tenni ennyit meg ennyit, és ezt már mind írtam. Tétre (győzelemre) mily kivételes szépet kerestem.

Sokat emésztett (ez engem), mi az a sokat emlegetett nyelvkritika. Ez volna az: hogy zárjelbe teszem, amit itt tettem? Tehát tulajdonképpen teszem-veszem magam, mint Nelly, Sean Paul meg az alap-hip-hop után a mégiscsak a hajdani (inkább francia) ültetvényesek párizsi-pesti operettmodorát átvételre méltató csokik? Reflexió tehát a nyelvkritika. (Melyben: mégis valami talákozzunk - kalákozzunk - együtt, ringjunk októberfeszten - München, magyarosan Münhhhen, de itt is vigyázni kell, ki a zárjelből.) Nyelvkritika mint létkritika az is, hogy nekem ez a hanganyagom (ganya, ganya, hanganya, például szép énekesnői név: Hanga Anya, kicsit öregedvén, létkritikai reflexió lehet a hölgy részéről), én itt és itt születtem, s bár Dunának, Oltnak egy a hangja (a 126 éves Ady), azért nekem csak nem pariban szépadnyár, nem Leipzigbe, netán Lejpcsba megyek, hanem Lipcsébe (és a PeCsába, olvashatnám itt a vulgárnyelvkritika lárpúrlárját). Ki a zárjelből (ez a mondás is - bár parfőmös - vulgárnyelvkritika! merthogy mit lehet csinálni a közismertebbek mellett a nyelvvel!), létünkkel megkritizáljuk a nyelvet, a lét meghatározza nemcsak a tudatot, de a tudottakat, a tudhatókat is, sőt, az evidenciákat. Nem Lanönban van a szívünk szerinti színvonalon a sejszámos utca, hová napszámosnak is elmentünk (volna, mikor menedzsernek még nem mehettünk), hanem Londonban. Régi jó vil. ir. docensünk 1958 táján a sékszpírelőadásait egyszer így kezdte: "Ma a Mökkbedzthsztel fogunk foglalkozni, vagyis a Makkbettel!" Ennyi a nyelvkritika érdemi, mert hangképzőszervi része. Nyelvkritika az, ha valamit beszéd közben csócsálok, aztán az illető elé a szőnyegre köpöm, a nyelvkritikai plusz pedig az, ha egyenest a pofájába.