Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Szédülten támolyogtam ki Földes László Hobo bábelőadásának nemzeti színházbeli premierjéről, és közben Donald Trumpra gondoltam.

Nem, a kulcsszó nem a „báb” lesz.

Még csak nem is a „nemzeti” vagy a „színház” az asszociáció alapja.

Várhegyi Éva: Ekotrip

A híveit a kenyérszaporítás csodájával elkápráztató Jézus Krisztus pózában tetszeleg a gazdaságfejlesztési miniszter, amikor arról szónokol, hogy az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv megvalósítására az idén 4000 milliárd forint áll rendelkezésre. A költségvetés számai szerint azonban csupán egyfajta pikniklakomára szólhat Nagy Márton meghívása, amelyre mindenkit tömött kosárkával várnak.

Sajó László: Öt és feles

Magyarul, amikor nem jár a metró éjszaka, csak olyan emberek vannak a Blaha aluljáróban, akik nem azért vannak ott, mert át szeretnének kelni, mert azt megteszik a zebrán, hanem mert valamit ott csinálnak. És azok általában nem olyan dolgok, amiket a közterületeken látni szeretnénk, és nemcsak hajléktalanságra gondolok, hanem éppen ma is elhangzott a szakbizottsági ülésen, hogy különböző drogos bandák vették birtokba a Kálvin téri aluljárót éjszaka, tehát vannak problémák.               

(Vitézy Dávid)

Sajó László: Öt és feles

Dezső ablakai alatt csörgedeznek, a kombínó csöndesen, a vilinger (így nevezi a, mondjuk így, régi típusút) hangosan; a járvány idején az ablakból bennük látott embe­re­ket, van élet.

Várhegyi Éva: Ekotrip

Újra beköszöntött a kalandozások kora. Az Új Gazdaságpolitikai Akciótervben meghirdetett „kifektetési” programjával a kormány külhoni portyázásra buzdítja a magyar cégeket, és a gazdasági térfoglaláshoz még pénzt, paripát, fegyvert is kínál.