Lóverseny-dolgokban szegény, jó gyarló hírem-nevem azzal egyenes arányban, sőt, mértani sorok sebességével lépést tartva növekszik, ahogyan én magam a lóverseny angol-ír dolgaihoz egyre kevésbé értek. Sőt! E visszafejlődésem a szorzatok örök tulajdonságai szerint, már ahol a szorzatoknak ilyen a tulajdonsága, észre nem vevődik, mert mint a már rég kihunyt csillagok fénye, elérkezik adott helyekre, fejlődés jeleként, hogy volt egy hapsi, aki decemberből megszúrta Promalee-t (anyja Oralee), mert hogy az írhoni ugri-futi ló így-meg-úgy, és az idomár meg a zsoké tudja már, milyen hibák küszöbölendőek, s ha jövő márciusban a cheltenhami fesztiválon, melyet ez a hapsi (csekélységem) a londoni Piccadilly (ah!) környékéről, kihalt délután csodált, esni fog az eső aznap éppen (és esett!), alkalmasint rá lehet tenni ennyit meg ennyit, és ezt már mind írtam. Tétre (győzelemre) mily kivételes szépet kerestem.
Ez az állítólagos nemességem azonban kötelez is, és pirulok.
Legközelebb írok majd a tudathasadásról, mely enyém, s melynek birtokában bátran mondhatom, hogy szegény Antonin Artaud-ért is le akarom venni a világot, erkölcsileg legalább, mert ő, ezt is írtam, gyakorló elmebeteg (is) volt, szegény, de én csak amatőr és elméleti elmebeteg vagyok, nagy üdv, ezért operatív.
Na, ezt is írtam, és egyáltalán, mindent íram én, és erre jött ez a mondásom, a J. Nick kiegészítése legyen itt, vagyis: "Annyi mindent írtam, ezért nem szeretek beszélgetni, mert hogy még úgy is örökké csak arról legyen szó?" Csinos ötlet, kicsit variáltam az alapját, melyet másutt kifejtettem.
S ha ez mind nincs, vegyük. Mégis jobban megvagyok vele, mintha becimális agrárszámadó, tervező volnék, mert, mint olvasom, 4-5 éven belül át kéne képeztetnem magam trecimális vicinál-kapacitálóvá, s onnét, hogy ne raktárosnak kelljen mennem a szakdiplomámmal, netán egy külhonival, melyet ottani pályákon nem érvényesítettem én barom, megtörténhet, hogy predecimáló réteghulladék-elemzővé kellene vedlenem, íróasztal mellett ráadásul. Nekem, akinek életeleme a trágyaszag, az átdolgozott fehérjék illata és a lófrekvenc-utcai pszeudoszociológia. Jobban megvagyok úgynevezett íróságommal és melléktermékeivel, eleven anyagának erjedésillatával, önmagam pszeudoszociológiájával, terveim megdecimálásaival (tizedelések), l. a klasszikus költészetben a (le kéne venni a kötetet a polcról) vert hadak és vakmerő remények, vagy másmilyenek. Mint azokéi pl., akik ottan Promalee ellen fogadtak, s ezt nem a kis írhoni versenyen tették három hétre rá, ahol a Promalee gyenge ötödik lett.
Nehezen vagyok meg azzal a hihetetlen felelősséggel, mely emez (magamfélei) írói pálya sajátja, hogy a régi ottliki elvet, vagyis hogy az ember minden hanyadik, vele kapcsolatos abszurdumra reagáljon (bla, bla, bölcsek szerint a sehanyadikra se!), számolja végig saját hibáit, a sértegetőt pedig némán v. baráti körben küldje el csupán, és én is nyilván hibáztam, amikor becses munkálkodásom össz-gyarlóságainak számlálása helyett, hogy valaki össz-munkásságomat, változatosgyarlóságaival együtt, valami teljesen monoton, bár kitűnő festőművészéhez hasonlította, s bennem elbődült az egyéves méncsikó. Ne bődüljön! Nyerje meg első D osztályos, debütáns versenyét, majd - hányszor mondtam, és senki se tudja szinte - menjen utána a Főhadiszállásra (Newmarket), és 10 az 1-hez nyerje első klasszikus versenyét. De arra méltatlanokkal, ahhoz képzetlenekkel, nem jó érzékű szakikkal ne vitázzon, még fölényeskedve se.
Nagyon érdekes, hogy szerény tapasztalataim szerint hazánkban, ahol (na most meg ne könnyezzek) nekem is van bölcsészdiplomás író ismerősöm, aki raktárosi (könyvraktárosi) állást keres, hazánkban, mely hon oly fejlettnek látszik, hogy hamarosan nem csupán Salinger műveinek egyértelműsítéséhez kell kiírni a dzséjdíszálingert, vagy hogyan ejti ő, ejtette, na, hanem nembonbonésnemerneszthemingváj ízeiről lesz muszáj beszélni a nyilván küszöbönálló barrakódköltészet (sic!) elemzésekor, és lesz Teó Bikacsökövics Tolsztojunk is kettő, na, ebben a - mondom, talán, félek - mégiscsak látszatfejlődésre képes irodalmunkban itt e hon s a határon túlok területein, nincs fejlődőképesebb micsoda, mint a lóverseny.
S nem azért, mert - nem értek hozzá! kiváló idomrok, tulajdonosok, szervezőtehetségek is vannak, meg Sch. J. szakíró barátom, ő is, szuperklasszis zsokék, fiatalok is - oly mélyre süllyedt a zűrzavarban, hogy onnan csak fel is út van, nem, hanem mert ahogy szerény munkásságomat (nem merem leírni: furcsaságos mód) elemző illetők egyikére egyáltalán reagálni mertem, így emlegettem pár közvetítési hibát a magyar lósport (galopp, ügető, nálunk igazi ugri-futi, azaz hurdle és chase nem nagyon van) környékéről, mit tesz a nemlétező, e hibák kijavultak, és a ... nem reklámozhatok! ... megfelelő közvetítő csatornán, ezt komolyan mondom, olyan parádésan szép lóközvetítések vannak, hogy szégyellem magam, talán hallgattak rám, mit tudom én. Ismétlem, elmaradtak a túl-furcsaságok, megmaradtak a jó istállószleng kifejezések, a hangok egyszerre kellemesek nekem, mert jól szólnak.
Egyrészt éljen, éljen, fejlődőképes dolgok is vannak hát, csak velem nehéz, nekem nem lehet eleget tenni. Ez a két kedves úr most komolyba bele reá fehérvárra vezető hadi utu, jól, ismétlem, jól közvetít, hetekig nem mertem nézni a versenyeket, mert akkor meg azért gogyóztam volna, hogy szavam nem veszik figyelembe, 11 év angliai lóterepezésem után, ugyanúgy nem veszik, mint 40 év irodalmi sártaposásom és porszárnyalásom után az irodalmi vélekedéseim javát, nem, a lósport - nem vicc! - legalább a közvetítésekkel elmozdult. A hajtók, zsokék, jó idomárok etc. maradjanak jók, a többihez nem értek. Bagatell anyagiakról van szó, bizonnyal. (A műfordításban arról.)
És amit e fejlődésnek, röstellkedve bár, köszönhetek: ha nem is Angliáig, de Pozsonyig vagy Grazig, Bécsig egy napra elmegyek megint, hadd lássam legalább, hol tart a tényleges ugri-futi, és most feladok egy rejtvénykérdést, legyen játék is, a Szerkesztőségen át egy igazi, 30-40 oldalas angliai lóújságpéldányt ajánlok fel a 90-es évek derekáról, már-már antikvár:
miért nem fogom látni (nagyon nagy valószínűséggel) Promalee ivadékait síkon vagy gáton?
1. mert vakon nézem, amit látok, úgy tisztelem?
2. mert Promalee herélt volt már?
3. ha nem volt herélt, mely más okból nem valószínű, hogy ivadékai legyenek? (S pl. az "ivadékai" szónál nyilván van jobb, ergo magyarul én csak érzékek alapján tudom ezt a dolgot.)
Legyen megnyugtatás: úgynevezett szakmámat se másként!
A tétfogadásnak pedig, ahol sok külhazában szép pénzt lehet nyerni, nem mint itt, 200 forintra 10 forintot, mondjuk, piacra van igénye. Sok ember sok fogadó. (Szlovákokra itt ne számítsunk, Pozsony így jobb.) 50 millió honfitársból. S ebben az irányban tartunk.
(Folyt. köv.)
