Váradi Róbert

A kolumbiai szerző neve hazánkban nem csenghet túl ismerősen, életművét Európa nyugati felén is csak viszonylag későn, az író életének legvégén fedezték fel a kilencvenes években.

Régi fixa ideám, hogy ha a közoktatási program szerves része lenne a pszichológia tanítása, mégpedig lelkes tanárokkal, nívós órákkal, az nagy valószínűséggel egy érettebb, érzékenyebb, tudatosabb emberekből álló társadalmat eredményezne hosszabb távon.

Manapság már aligha élnek köztünk univerzális géniuszok, akik nem pusztán passzív, enciklopédikus tudással bírnak (és ennyiben "csak" akadémiai tudású polihisztorok volnának, akik ma már szintén valószerűtlennek tűnnek), hanem egy személyben kifejezetten megtermékenyítőleg, forradalmilag is képesek hatni, és új irányt adni a kor legkülönfélébb elméleti és gyakorlati tudományágainak, filozófiájának, politikájának.

"Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád"- intett óva az a Nietzsche, akit Georges Bataille többször is megidéz eredetileg 1954-ben megjelent könyvében. Bataille bizonyosan olvasta eme intelmet, szemlátomást azonban mégsem törődött vele. Ahelyett ugyanis, hogy bölcsen felvértezte volna magát az evilági létezés fojtogató lidércnyomása ellen, inkább egy űzött, elkárhozott lélek fegyvertelenségével, saját szóhasználatával élve "pőre szellemként" derekasan állta az örvény tekintetét, és küzdött - elsősorban saját - szörnyeivel.