A felhalmozott tudás mára túlságosan specializált lett, a diszciplínák túl széttartóak ahhoz, hogy egyetlen emberben összpontosulhasson mindaz, ami ahhoz kell, hogy generális szellem- és tudománytörténeti hatást válthasson ki. Leibniz ilyen univerzális géniusz volt, talán az utolsó.
Michael-Thomas Liske igényesen kivitelezett könyve vállaltan nem a tudós, hanem a filozófus Leibnizet, pontosabban annak filozófiáját kísérelte meg tematikusan és átfogóan bemutatni. A könyv - hátsó borítójának tanúsága szerint - büszkén hiánypótlóként határozza meg magát a magyar olvasók előtt, ám ez nem igaz: több magyar nyelvű kötet is szól Leibnizről, például 2009-ben jelent meg egy leibnizi filozófiára fókuszáló kiadvány Boros Gábor tollából. Ettől függetlenül ritka összeszedett, kimagasló nívójú munkát tarthat kezében az olvasó; az összképhez nagymértékben hozzájárult még a szöveg precíz gondozása, kiváló fordítása is. A Passaui Egyetem filozófiaprofesszorának nem lehetett könnyű dolga, hiszen a leibnizi korpusz hatalmas (nota bene: közel háromszáz évvel Leibniz halála után az összes művének kritikai kiadása, hagyatékának teljes körű publikálása mind a mai napig nem történt meg), ráadásul Leibniznek nem voltak a szó klasszikus értelmében vett filozófiai főművei, amelyek vezérfonalul szolgálhattak volna Liske számára. Leibniz spekulatív gondolatait megalapozó előfeltevéseit, fogalmait ugyanis jobbára szétszórtan, korának közéleti és tudományos életének prominenseivel folytatott levelezéseiben, kisebb-nagyobb részletességgel kidolgozott írásaiban fejtette ki. Komoly megelőző, filológiai munkát jelenthetett tehát az, hogy végül egy koherens, a leibnizi filozófiát a maga komplexitásában kielégítően tárgyaló kötet kerülhessen az asztalra.
Leibniz egyike azon gondolkodóknak, akik szerint a világban minden mindennel összefügg. Számára a világ összes jelensége - minden esetleges hasonlóságuk ellenére - individuális szubsztanciákként, autonóm módon, előre determináltan adott, és együttesen, egy előre megállapított harmónia struktúrájába illeszkedve állnak össze a világot kitevő totális heterogenitássá. A leibnizi igazság a mindent átható és végtelen harmónia, a tökéletesség, az univerzális egység igazsága, amelyet Isten léte és szupertulajdonságai szavatolnak, és amely filozófia végül nem átallja kijelenteni: "ez a világ a lehető világok legjobbika". Leibniz nemes programjának célja, hogy racionálisan, logikusan, morálisan, metafizikailag igazolhassa ezt. Liske soraiból halványan kirajzolódik annak az embernek a portréja is, akinek az egységteremtő, harmóniára, szintézisre törekvő, a skolasztikus filozófiát a természettudományos eredményekkel racionálisan összebékíteni vágyó személyiségéből kisarjadó sajátságos filozófiája megmagyarázhatja elhíresült, provokatívnak ható állítását. Leibniz jelentősége nemcsak rendkívül szerteágazó munkásságában és tudományos érdemeiben áll, de abban is, hogy a metafizikai optimizmus és pesszimizmus skáláján a leibnizi filozófia foglalja el a legszélső pozíciót az optimista oldalon, ami persze egyszerre vívta ki kortársai, majd később - egyebek közt - Voltaire megütközését, és még később Schopenhauer dühét is, valamint bizonyult ugyanakkor inspirálónak a későbbi filozófiai gondolkodás számára.
Liske könyvének legnagyobb erénye egyszersmind a gyengéje is: épp csak annyira törekszik Leibnizet, az embert közelebb hozni az olvasóhoz, amennyire az filozófiájának mélyebb megértéséhez szükséges. ' nem "mesél", mint ahogyan például Safranski teszi szépírói módon monográfiáiban, cserébe viszont minuciózus kritikával tér ki minden releváns leibnizi fogalomra és konklúzióra, hogy tárgyilagos, mégsem száraz módon interpretálhassa a német filozófus gondolatait. Emiatt a könyvet inkább azok forgathatják nagy haszonnal és kitartó kedvvel, akik a filozófia iránt komolyabban érdeklődnek, esetleg némi háttérismerettel is rendelkeznek már.
Fichte szerint az, "hogy valaki milyen filozófiát választ, az tehát attól függ, milyen ember: mert egy filozófiai rendszer nem valami holt ruhanemű, amelyet tetszés szerint felölthetünk és levethetünk, hanem átlelkesíti annak az embernek a lelke, akié". Szép gondolat, ami Leibniz esetében csakugyan megáll. A kulcskérdés itt csak az, hogy vajon egy autentikus gondolkodó mégoly átlelkesült, de rendkívül spekulatív filozofémája valóban fedi-e a valóságot - és az igazságot -, egyáltalán: köszönő viszonyban van-e velük, avagy megmarad inkább a szellemtörténet egyik érdekes, egykor szép távlatokat ígérő, jó ideje azonban befalazott, kihalt zsákutcájának.
Fordította Felkai Gábor. Typotex, 2013, 316 oldal, 4800 Ft
