Könyv

A mába fagyott örök tegnap

Pintér Judit Nóra: A nem múló jelen – Trauma és nosztalgia

  • Váradi Róbert
  • 2014. november 16.

Könyv

Régi fixa ideám, hogy ha a közoktatási program szerves része lenne a pszichológia tanítása, mégpedig lelkes tanárokkal, nívós órákkal, az nagy valószínűséggel egy érettebb, érzékenyebb, tudatosabb emberekből álló társadalmat eredményezne hosszabb távon.

Persze aztán gyorsan legyintek: e naiv, idealista-utópista képzetem csak akkor jelenthetné a pozitív változások egyik kardinális alapját, ha ez össztársadalmi érdek volna. Márpedig sajnos nem az, és minden bizonnyal soha nem is volt. Szerencsére azonban e hervasztó perspektíva nem akadályoz meg tehetséges szerzőket abban, hogy termékenyen hozzájáruljanak önmegismerésünkhöz. Önmagunk megértésének kacifántos labirintusában fontos állomást jelent Pintér Judit Nóra megvilágító erejű könyve, amely nem középiskolás fokon kalauzolja az érdeklődő olvasót egyre beljebb ezen az úton.

A nem múló jelen ott gyújt fényt, ahol ebből a szempontból a legnagyobb homály uralkodik: a szubjektum életét folyamatosan alakító psziché mélyrétegeiben, különösen az olyan komplex és ellentmondásoktól sem mentes fenomének birodalmában, mint a trauma és a nosztalgia. E két különös jelenség kiválasztása és elmélyült vizsgálatuk persze nem véletlen: a pszichológus szerző debütáló könyvében általuk kívánja ugyanis érzékeltetni és bizonyítani azt, hogy bizonyos emlékek „a múltat nem múltként, hanem örökké tartó és változatlan jelenként tárják elénk”. A jól tagolt, világos szerkezetű könyv alapját a szerző doktori disszertációja adja, amely egyszerre közelít a pszichológia és filozófia „gondolkodásmódjával”, terminológiájával a témához, az irodalom példáiból is gazdagon merítve. Ezen körülmény akár el is ijeszthetné az érdeklődők egy részét, de Pintér ügyelt arra, hogy mindvégig érthető – néhol ugyan szikárabb, nehézkesebb, de másutt magával ragadóan olvasmányos – nyelvezettel szólítsa meg potenciális olvasóit, miközben a tudományos igényesség sem szenved csorbát.

Felmerülhet a kérdés, vajon mi szükség van itt filozófiára, szépirodalmi példákra? Nos, egy egyéni vagy kollektív traumát átélt individuum viselkedése, identitása, önmagához fűződő viszonya és világban való léte éppúgy nem ragadható meg adekvátan a hagyományos pszichológiai eszközökkel, mint ahogyan a nosztalgia „sokszólamú”, de minimum ambivalens állapota sem vizsgálható csakis ekképp. A logika ezen a ponton zátonyra fut, a reflexív ráció visszahőköl, a common sense e ködös és komor vidéken rendre elbukik, és az olcsó, hétköznapi okoskodások, a könnyű megértéssel kecsegtető színes-szagos magazinok irritálóan sekélyes pszeudopszichológiai blablái is szükségszerűen csődöt mondanak. Merthogy mi a helyzet akkor, ha egy olyan iszonyatos egyéni esemény vagy történelmi kataklizma elszenvedőjévé kell válnom, amely akár a fizikai fájdalom intenzitása, akár az egyéni élet koherenciáját (némileg leegyszerűsítve: értelmét) kikezdő lelki szenvedés okán integrálhatatlan abba a személyes, privát narratívába, ahova különben a mindennapos emlékek kerülnek? Ha az átélt fizikai vagy lelki sokk képtelen tapasztalattá szervesülni, és afféle idegen testként újra és újra, folyamatosan megmételyezi a szubjektum éle­tét, kiüresítve, méltatlanná, tragikussá téve azt, szélsőséges esetben az öngyilkosságba kergetve alanyát? Vajon mihez kezdhet egy ember a holokauszt okozta lidércnyomással? És ugyan miben áll a nosztalgia, mitől keserédes állapot, hogyan kapcsolódhat a traumához, ha egyáltalán van köze hozzá?

Pintér nagyszerű munkájának talán legnagyobb érdeme, hogy kristálytisztán mutat rá mindarra, amit az irodalomból – gondoljunk csak Marcel Proustra – már eddig is ismerhettünk, nevezetesen az emberi emlékezet sokszor patologikus, paradox, konvencionális aspektusból tekintve abnormális működési módjainak sajátosságaira. „Na, és akkor?” – mondhatnánk erre óvatlanul a kívülállók könnyelműségével, ám ez fatális hiba volna, hiszen a szerző épp azt hangsúlyozza könyvében, hogy mennyire védtelenek is vagyunk mindannyian a minket érő életeseményekkel szemben. Múlt és jelen ugyanis nem úgy kapcsolódik egymáshoz, ahogyan azt nai­van, szokványosan gondolnánk: folyamatosan hatnak egymásra, és e dinamikus, legalább annyira tudattalan, mint amennyire tudatos viszony alapjaiban határozza meg identitásunkat, hangulatunkat, mindenkori komfortérzetünket a világban. A megélt múlt jelentősége, súlya mindig csak utólag tárul fel a jelenben, és a rossz hír az, hogy itt a tudattalan játssza a rendező szerepét – a tudattalan, amely felett nem diszponálhat tudatos, hétköznapi énünk. Nem is sejtjük tehát, hogy mennyire könnyen válhatunk a múlt által leigázott foglyokká. Még ha teljesen ismernénk is saját személyiségünk legrészletesebb, legalaposabb „térképét” (ami elvi és gyakorlati képtelenség), akkor is teljesen megjósolhatatlan volna, hogy valamely konkrét esemény miképp hat ránk később. Elfelejtjük? Nosztalgikussá lesz? Esetleg traumatizál?

A kötet kiemelkedő aktualitását a közelmúltban a legmagasabb magyar állami kitüntetéssel, a Magyar Szent István Renddel elismert író, Kertész Imre személye adhatja: a „kertészi életírásnak”, az író személyes, művészi, pszichológiai, filozófiai megküzdésének a holokauszt traumájával külön fejezet jutott.

L’Harmattan, 2014, 156 oldal, 2000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.