E lázas szellemi küzdelem lenyomata a Belső tapasztalat is, amely akár önterápiaként is felfogható. Akár - írom, mert ha csupán egy patologikus, túlfűtött lélek lázcsillapításának eszközeként tekintenénk a könyvre, az igazságtalan és méltatlanul leegyszerűsítő volna, ahogyan az is, ha Bataille kétségbeesett és komor művében nem látnánk egyebet, mint iróniát, holmi pozőr posztmodern blöffjét. A francia szerző tudniillik itt magát a lehetetlent kísérti meg, és ennyiben túlmutat saját szellemi krízisének puszta regisztrálásán: "kivetve az 'éjszakába'", az emberi létezés legvégső határának szavakkal megragadhatatlan, misztikus tapasztalatát próbálja elkapni és textuálisan rögzíteni. Célja, hogy elérje a lehetséges végső határát, ahol felvillanhat maga az értelmetlenség. Teszi ezt filozófiai művekhez képest szokatlanul lírai hangvétellel, megkapó személyességgel, helyenként fájdalmas önmarcangolással, itt-ott sajátosan groteszk, szürrealista felhangokkal. E hangvétel, valamint a mű szerkezete miatt a Belső tapasztalat egyszerre tűnik irodalmi és filozófiai alkotásnak.
De leginkább egy modern misztikus sötéten romantikus naplója, még akkor is, ha első pillantásra a tartalomjegyzék egy koherens, tagolt struktúrájú filozófiai mű benyomását kelti. Valójában egzaltált lelkiállapotokról szóló feljegyzések, filozófiai elmélkedések, Descartes-hoz, Hegelhez, Nietzschéhez vagy épp Prousthoz fűzött reflexiók lazán kapcsolódó és eltérő stílusú szöveggyűjteményéről van szó.
Georges Bataille kellemetlen szerző. Nemcsak tartalmilag felkavaró, de olvasni sem könnyű, ám ez cseppet sem a fordításnak róható fel, amely egyébiránt mindvégig kiváló. Minden egyes bekezdése és sora olyan, mintha maga Sziszüphosz görgetne fel itt sziklákat, hogy végre bevégezhesse lehetetlen feladatát. Bataille-t nem a Holtak Bírái büntették, mint Sziszüphoszt: ő saját magát űzte újra és újra egy olyan horizont felé, ahonnan nincs tovább, ami fekete lyukként sűrít össze és emészt magába minden elképzelhető és elképzelhetetlen emberi tapasztalatot. Ez és csak ez a pontszerű misztikus élmény jelenti Bataille-nál magát a belső tapasztalatot.
De vajon mi hajtotta ebbe az irányba? És miért? Nos, Bataille számára hétköznapi világunk sivár és nyomorúságos. Legtöbbünk banális élete ráadásul hamis is, merő önáltatás, amelyet a ráció igazgat, tervszerűen. A beszéd, a gondolkodás azonban szemben áll a létezéssel, tehát gondolkozni, beszélni nem más, mint magának az életnek a folyamatos "elhalasztása". Ez a "terv" világa, ahol a számtalan "halasztás" csak folyton megakasztja a létet, ez pedig paradox módon felér a halállal. Bataille szabadulni igyekszik az ekképp felfogott halál karmai közül. A belső tapasztalat nála a halasztás nélküli lét. "Metafizikai eszképizmusának" iránya nem befelé mutat: nem a belső harmónia, rezignáció, sztoikus elfogadás és passzitivás útját akarja járni, ahogyan oly sokan. Nem, az ő jelszavai: mámor, eksztázis, önvesztés, bacchanália, téboly. Dionüszosz szellemének felszabadításával akarta elérni a misztikus belső tapasztalatot. Ami - szögezzük le vele együtt - elvileg is lehetetlen.
Bataille - nem törődve a nietzschei intéssel - lenézett az örvénybe, és meglátva feneketlen mélységét inkább félredobta a felvilágosodás örökségét: a sötétséget bevilágítani akaró fényt, a racionalitást, a diszkurzív megismerést. Számára ezek csalóka zsákutcák, hasztalan kísérletek csak, melyek elfedik az élet leglényegét. Az értelem nem több eszköznél, palló, melyről elrugaszkodva kiléphetünk önmagunkból, a "terv hatásköréből"; általa elérhető az eksztázis (ex stasis - kívül állás) mint az üdvözülés egyetlen módja. Az elragadtatás misztikus élménye azonban elképzelhetetlen a szorongás állapotába való viszszaesések nélkül. A cél a kimerülés, végső lecsendesedést pedig egyedül az elgyengülés hozhat. Maga Bataille is elismeri: ez így maga a gyötrelmes boldogság. Szerinte még sincs más esélyünk. A végső határ elérése jelenti az emberi létezés fundamentális célját. E cél nélkül "az élet csak elnyújtott csalás, küzdelem nélküli kudarcok sorozata, amit szétesés követ, ez pedig azonos a bukással".
Bataille az éjszaka tanúja, könyve az éjszakáról tudósít. Arról az éjszakáról, amely az emberi létezés bizonytalan és sötét dimenzióiba vezet, a fokozhatatlan "sötét izzás" elkerülhetetlenül halálos állapotába, ahová csakis az eksztázis dionüszoszi hajtóerejének segítségével próbálhatunk eljutni, s amely ekképp ruházza fel a színtelen létezést valódi súllyal, szellemmel, élettel. A mi döntésünk, hogy kibicként figyeljük eme kísérletét, vagy potyautasként mellé szegődjünk.
Fordította: Szabó László. Kijárat Kiadó, 2013, 208 oldal, 2700 Ft
