• MaNcs 15. évf. 8. sz. (2003. 02. 27.)

    "Pénz nulla, de a társaság jó" (Wessely Anna, a BUKSZ főszerkesztője)

    A BUKSZ alapítóinak megnyilatkozásaiból úgy tűnik, abban a reményben hívták életre a lapot 1989-ben, hogy végre bekövetkezik a szervezeti, szellemi megújulás a tudományos életben. A megváltozott körülmények között pedig egy kérlelhetetlen kritikai lap jó fogadtatásra talál, sőt, esetleg további változások katalizátora lehet.

    2003 / 8
  • Keresztury Tibor: Zártkörű fogadás

    Nulla óra húsz volt, mikorra a végbélműtét az agyában lefutott. Nyertem vele, örvendezett, egy fél órát legalább, ennyivel is beljebb vagyok, s ha hozzáveszem az előtte lepergetett első alkalmat is a pszichiátrián, akkor be kell lássam, egészen jól haladok.

  • Legát Tibor: Pop

    Hallom, hogy megint visszatekeri a magnót, és minden kezdődik elölről. Nyolcadszor is elindítja az Omega Fekete pillangó (A Föld árnyékos oldalán, 1986) című dalát, nyolcadszor is hamisan dúdolja hozzá a halandzsaszöveget.

  • Dobrovits Mihály: Hinta és hanta (Az iraki válság, az EU és a magyar politika)

    Legyünk realisták. Az iraki válság napról napra egyre kevésbé szól Irakról. A fő tétje immár az Egyesült Államok mozgástere az egypólusú világrend keretei között. A kérdés magyarán az, hogy az Egyesült Államok vajon megteheti-e mindazt, amire képes, és amit saját civilizációs küldetéstudata okán meg akar tenni, vagy a nemzetközi közösség valóban tud-e legalább látszatellenőrzést gyakorolni az amerikai törekvések felett.

  • Már viszi

    Pokorni Zoltán, a Fidesz képviselője a múlt hét közepe óta "korrupciós ügyek láncolatáról" szónokol, amelyek főszereplője a Medgyessy-kormány eddigi szürke eminenciása, a nevében és megjelenésében is tömény unalmat sugárzó dr.

  • Cyber hírek

    Magyarország.hu Múlt csütörtökön magyarorszag.hu címen megjelent az új kormányzati portál, melynek fenntartása évente előreláthatólag 600 millió forintba kerül majd. A hírekkel, fórumokkal, EU-információval induló oldalt hamarosan virtuális okmányirodával egészítik ki - a korábbi kormányportál, az ekormanyzat.

  • Kulturális hírek

    POLANSKI ARAT Pár nap leforgása alatt Londonban és Párizsban, a brit, illetve a francia filmdíjak átadásán is Roman Polanski

  • Chirac, Irak, Kelet-Európa: Egy csodálatos barátság vége?

    Az ötvenes években autóstoppal beutazta az Egyesült Államokat, közben felszolgálóként dolgozott, egyetemi nyári kurzusra járt, és később is Amerika nagy barátja maradt.

  • A múzeumok ingyenessége: Tárlatvezetés

    Ha minden úgy megy, ahogy a miniszterelnök a köztársaságról szóló beszédében februárban a parlamentben előrevetítette, jövő májustól, uniós tagságunkkal egy időben, ingyenessé válik a belépés az összes hazai állami múzeumba.

  • Könyv: Egy ember, akinek semmi érzéke a drámaíráshoz (Karinthy Frigyes: Komédiák I.)

    Egy író összes műve többnyire csak hátországa azoknak a műveinek, amelyek érdemesek az elolvasásra. Az irodalmároknak érdekes lehet minden kis adalék, de ők, e hátország térképészei, csak ritkán sietnek segítségünkre: hajlamosak teljesen belefeledkezni a zegzugos úthálózat felderítésébe.

  • Színház: Csődlét (Az Ivanov Szolnokon)

    Telihay Péter bolyong az országban, és váltott színházakban Csehovot rendez. Most Szolnok felé került egyet, és Spiró György fordításában az Ivanovot vitte színre. Telihay szemlátomást nem bírja az ideális körülményeket, irtózik a tökéletes szereposztástól - és kedvét leli a megannyi képtelen nehézségben.

  • Kiállítás: Szent Celebrity (Bettina Rheims: I.N.R.I. - Jézus 2000-ben és utána)

    Néhány évvel ezelőtt a világ egyik legismertebb bulvárhetilapja, a Paris Match lelkesen számolt be arról, hogy elkészült a híres fotográfus, Bettina Rheims és a nekik nem kevésbé ismert művészettörténész, Serge Bramly kötete.

  • Hobbi, bolt (Emil.Rulez!)

    Magyar Narancs: Elvis Presley karrierje indult hasonlóképpen. Ez lenne az amerikai álom magyar megfelelője?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...