Márki-Zayék felülírták a CÖF óriásplakátjait

  • narancs.hu
  • 2024. április 26.

Belpol

„Orbán máig nem számolt el a Sorostól kapott milliókkal és a szabadon bocsátott bűnözőkkel.”

„Hódmezővásárhelyen ismét átragasztottuk a Fidesz-propaganda hazug óriásplakátjait” – adta hírül Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a Facebookon, fotókkal illusztrálva az akciót. 

Az egyik képen az is látszik, ahogy dolgoznak a Mindenki Magyarországa Mozgalom aktivistái a hirdetésen.

A plakátokat a Civil Összefogás Fórum nevű szervezet megrendelésére helyezték ki korábban országszerte. Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András képét montírozták egymás mellé, mellettük pedig az áll, hogy „megvették őket kilóra”, ami a kampányfinanszírozás ügyére utal.

A négy politikus által viselt dollárjeles ingről mint ötletről kiderült nemrég, hogy a CÖF a Dead Kennedys zenekartól nyúlta le.

Márki-Zayék a vásárhelyi CÖF-óriásplakátokra most szöveget ragasztottak, arról, hogy a miniszterelnök még mindig nem számolt el a Soros Györgytől kapott milliókkal és a szabadon bocsátott bűnözőkkel. Arról, hogy pontosan milyen bűnözőkre gondolt a vásárhelyi polgármester, nem szól a fáma, de valószínűleg az embercsempészetért elítélt külföldiekről van szó.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán nagyotmondása a délszláv háborúba való magyar beavatkozás visszautasításáról

Nem létező szerbiai magyar beavatkozás amerikai követelésének visszautasításáról beszélt pénteki állami rádiós szózatában Orbán Viktor. Az 1999-es jugoszláviai légiháború során nem volt tervbe véve szárazföldi művelet, nem volt mit megakadályozni. Orbán hári jánosi „visszaemlékezése” egy bő másfél éve kezdődött önfényezés második része.