A Rákóczi tér egykor rossz hírű, „szobáztató” utcáiról ismert környéke ma más arcot mutat. Józsefváros csendben „megtisztítja” tereit: kiszorítja a társadalom nehezebben élő, problémákkal küzdő, szegény rétegeit, és ezt rehabilitációnak hívja. Mindeközben üres üzlethelyiségeit, jobb-rosszabb állapotban lévő házait alsó középosztálybeliek veszik birtokba. Bár azt túlzás állítani, hogy virágzik a nyócker kulturális élete, de egyre több újító kezdeményezés veti meg itt a lábát, és ezek közül a legjobbak a helyi adottságokat használva, az ott élőkhöz alkalmazkodva működnek. Ilyen a Sirály utódja, az Auróra közösségi ház és szórakozóhely, a Gallery8 roma kortárs művészeti tér, illetve a szintén saját közösséget teremtő Gólya és Müszi.
Oltai Kata művészettörténész és kurátor Bencsik Barnabás távozása után otthagyta a Ludwig Múzeumot, szabadúszóként szervezett kiállításokat, majd megelégelte a kiszolgáltatottságot a kultúrpolitikának, az intézményrendszeri tétlenséget, és saját erőből hozott létre egy befogadóhelyként, közösségi térként és galériaként definiálható helyet a Német utcában. A korábban autószerelő műhelyként funkcionáló, majd évekig üresen álló, 16 négyzetméteres helyiségben nyílt meg a FERi, a „feminista galeri”. „Nem vágytam explicit módon egy galériára, de annyira beszűkültnek érzem a lehetőségeket, a magamét és sok művészét, de leginkább a téma értelmezésének lehetőségét, hogy muszáj volt lépni valamilyen irányba. Bementem a vagyonkezelésre, megnéztem egy listát, kellett időpontot kérni valakinél, aki aztán eljött a kulcsokkal az adott helyekre, volt egy nyomtatvány, amit be tudtam adni, az volt a pályázat, amit elbírált egy zsűri. Két hónap leforgása alatt – ami a magyar bürokráciában fénysebességnek számít – megkaptam ezt a lepukkant helyet.”
A galéria októberben nyílt, előtte hónapokig dolgoztak a felújításán, figyelve arra, hogy ne veszítse el korábbi jellegét a tér. Oltai érzékeltetni akarta, hogy „FERi autószerelő volt, és feminista lett”. A tizenötezer forintos bérleti díjért megszerezhető helyiség önmagában komoly kánonkritika is. „Saját pénzemből finanszírozom, fontos volt, hogy az első évet mindenképp így próbáljam meg. Egyrészt nagyon rossz, megöröklött minta, hogy ezt is szívességből csinálja mindenki, másrészt hátha ösztönzőleg hat, hogy minél több önszerveződő hely jöjjön létre, ami a szakmai és kulturális kánon, mainstream vagy status quo ellen megy, vagy legalább árnyalja azt. Fontos volt, hogy ne szigorúan képzőművészeti platform legyen – magyarázza Oltai. – Néha elegem van abból, hogy az én – harmincas évei közepén járó – generációm totálisan mintakövető, ezért nem történt vele semmi. Nincs semmi. Nem lett olyan, hogy elindult az underground, hogy valaki nem azt választotta, hogy akkor mégiscsak elfogadok egy havi fixet és hallgatok. Van ezzel problémám, nagyon sok.” (Ehhez lásd a fiatal kurátorok helyzetéről írt cikkünket: „Mindenki hozzászokott az ingyenmunkához”, Magyar Narancs, 2017. február 9.)
„Az, hogy a FERi feminista galériaként definiálja magát, radikálisabb, átfogó kritikát és folyamatos rákérdezést tesz lehetővé a művészet intézményeit, kanonizációs eljárásait illetően, szemben azokkal az esetekkel, amikor a női téma kis színesként jelenik meg” – fogalmazott Schuller Gabriella, az Artpool munkatársa. Oltai szerint a „feminizmus sokrétű, olyan gyűjtőszemlélet, ami sok mindent csoportosíthat, de mindenképpen kritikai attitűd, ami a jelenhez is tud viszonyulni, a múlthoz is van köze, és nem korlátozódik csak a képzőművészetre.” Minél több mindent szeretne bevonni a galéria keretei közé: zenetörténetet, építészetet, dizájnt, helytörténetet, mert ezeket ugyanúgy lehet női szempontok szerint vizsgálni.
A kiállítások négy-hat hetente frissülnek. A FERi létrehoz és befogad kiállításokat, vagy bemutat egy-egy már ismert munkát, aminek az értelmezése vitatott, vagy nincs olyan kiállítási kontextus, amiben újra megmutatható lenne, pedig fontos, hogy látható legyen. Olyan szemléletű dolgok bemutatására vállalkozik Oltai, amelyeknek máshol lehet, hogy nincs helye. Az angolszász menyasszonyi babonára utaló Something Old, Something New, Something Borrowed, Something Blue című nyitó kiállításon Ana Bezelga, Gáldi Vinkó Andi, Farkas Júlia és Vékony Dorottya, Mare Tralla fotó- és videómunkái voltak láthatók, ezt a Lilith öröksége csoport Terhelt has installációja követte, legutóbb pedig Chilf Mari Saját mintás II. című munkájának a művészettörténeti emlékezetbe történő visszakapcsolását segítette a FERi. Március 24-én Fáskerti Zsófia és Kirsten Fredericks szobrász munkáiból nyílik kiállítás, egyikük márvánnyal, másikuk angóragyapjúval dolgozik, de hasonló dolgokról szólnak a műveik. Kilátásban van az együttműködés Eperjesi Ágnessel, Nagy Krisztával, Göbölyös Lucával, Szépfalvi Ágnessel, Benczúr Emesével vagy Ujj Zsuzsival is.
„Ahogy a feminizmusé, úgy a FERi fogadtatása is szélsőséges: van, aki örül, mások pedig egyáltalán nem értik, miért kell ezzel foglalkozni, mi a létjogosultsága. De ez rendben van így, engem sosem zavart, hogy megosztó dolgot csinálok, sőt, szerintem minden érdekes dolog megosztó” – mondta a FERi gazdája. „Nagyon fontosnak tartom, szuper jó példának, ami frissíti az eléggé rigid, sokszor felesleges megfontolásoktól sújtott közeget – mondta el kérdésünkre a FERiről Topor Tünde művészettörténész, az Artmagazin főszerkesztője. – Tetszik az ötlet, a helyszín, remek a név, és az is, hogy olyan méretű vállalás, ami lehetővé teszi a ma Magyarországon ideálisnak tekinthető, minden állami és intézményi forrástól független működést. És nyilván az is tetszik, hogy vállalja az itthon nagy fenntartásokkal kezelt feminizmust.” Topor szerint a feminista szempontrendszer itthon még nem számít bevettnek, de a körülötte kavargó indulatok és az olykor meglepő belharcok szerencsére pont a közös fogalomhasználat kialakítása felé lökik a szereplőket.
