A szolnoki szórakozóhelyi balhé a fiatalok helyzetére is ráirányította a figyelmet

  • Massay-Kiss Andrea
  • 2025. augusztus 5.

Kis-Magyarország

Milyen az éjszakai közbitzonság a városban? És mihez kezdjen egy fiatal, ha alig vannak szórakozóhelyek egy megyeszékhelyen?

Civilsétát szervezett július végére a városban az aPont és az aHang aktivista közössége, ám amikor a programot meghirdették, még senki sem sejtette, hogy a sétát az azt megelőző hétvége országos nyilvánosságot kapott eseményeivel kell kezdeni. Július 25-én éjszaka a szolnoki T-SUN Yacht Club szórakozó helyen, Missh koncertje közben többen berontottak és szétverték a berendezést. A koncertet le kellett állítani, az ott szórakozó fiataloknak sikerült kimenekülniük. A garázdaság elkövetőinek indoka azt volt, hogy hármójukat annak ellenére sem engedték be, hogy jegyük volt a rendezvényre. A szórakozóhely szerint azért nem engedték be őket, mert már teltházas volt a buli. A 24.hu úgy tudja, hogy miközben folyt a dulakodás a biztonsági őrökkel, a három férfi ismerősei, akik már bent voltak a szórakozóhelyen, telefonon hívtak többeket, hogy segítsenek a kint maradottakért bosszút állni. Ekkor érkezett meg több személy – volt, aki ásóval –, és brutális tömegverekedést robbantottak ki. A biztonsági őrök sikertelenül próbálták ezt megakadályozni, végül a rendőrség kiérkezéséig bemenekültek a személyzeti helyiségbe. A garázdasággal és súlyos testi sértéssel gyanúsított három férfi ügyében nyomozó bíró egyiküknek sem rendelte el a letartóztatását.

Az eset után futótűzként terjedtek az információk és a spekulációk a közösségi média különböző helyi csoportjaiban. Fókuszba került a romakérdés, és voltak, akik Györfi Mihály polgármestert okolták amiatt, hogy a rendőrök a bejelentés után csak sokára érkeztek meg a helyszínre. A polgármester viszont Pintér Sándor belügyminiszterre tolta tovább a felelősséget. A szórakozóhelyi balhé éppen akkor vált országosan ismertté, amikor Györfi a Facebookon nyílt levelet osztott meg, melyet Pintér Sándorhoz címzett. Ebben azt írta, a közbiztonság nem az önkormányzatok hatásköre, hanem az államé, majd meghívta a belügyminisztert a városba. Pintér erre úgy válaszolt, hogy nincs semmi gond a közbiztonsággal.

Ez utóbbi kijelentést árnyalták a szolnoki civilsétán. A résztvevők ugyanis megfogalmazták, hogy ha egy ilyen eset megtörténhetett, akkor szülőként meggondolnák, hogy egyáltalán elengednék-e szórakozni vágyó gyermeküket. A Szol24 is rábukkant egy kutatásra, amely szerint Szolnokon gyenge az éjszakai közterületi biztonság. A séta egyik résztvevője megjegyezte, hogy egyszer éjszaka, amikor haza akart jutni, nem tudott taxit hívni, mert nem vették fel a diszpécser központban, így gyalog kellett végigmennie a városon. Az üres taxidrosztokat mások is megerősítették. Viszont a szórakozóhelyi verekedés egy másik problémára is ráirányította a figyelmet, nevezetesen a fiatalok helyzetére.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.