Újra sztrájkfolyamat kezdődhet az Operában: 29 fő elbocsátása után 50-60 zenésztől is megválna a főigazgató

Belpol

Ismét a munkabeszüntetés felé haladnak az események a Magyar Állami Operaházban, ahol a kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett szakszervezetek ismét hiába kértek egyeztetést az intézmény vezetésétől. A csoportos létszámleépítés 30-as alsó határát éppen egy fővel el nem érő 29 munkatársat már elbocsátották, de a főigazgató Balatonfüreden a zenekar egynegyedének elküldését helyezte kilátásba.

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a Magyar Állami Operaház vezetésénél 29 fő elbocsátása miatt. A július 30-ra kért egyeztetést az Opera vezetése, Ókovács Szilveszter főigazgató nem tartotta megalapozottnak, ezért nem került rá sor.

A szakszervezetek szerint a Magyar Állami Operaház a július 8-án a szakszervezetekkel kötött megállapodás ürügyén annak szellemiségét megcsúfolva, jóhiszeműségükkel és együttműködésükkel visszaélve, hosszú ideje érlelt, és gondosan eltervezet módon és időben hajtotta végre a leépítést. Meggyőződésük, hogy számos szakszervezeti tagnak és választott szakszervezeti tisztségviselővel szemben megtorlásként értelmezhető az elbocsátásuk, megfélemlítő szándékkal, a teljes behódolást elvárva, színlelt, nem valós és okszerű indokokra hivatkozva a mondták fel munkaviszonyukat.

Az ODFSZ sérelmezi azt is, hogy közmegbecsülésnek örvendő alelnökeit is el akarják bocsátani, amihez a szakszervezet hozzájárulását kérték. Ezt nem kapták meg, így ha mégis végig akarja vinni az Opera vezetése munkahelyükről való eltávolításukat, bírósághoz kell fordulnia. A szakszervezetek jelezték, az elbocsátott, illetve annak szándékával érintett szakszervezeti tagok, választott tisztségviselők majdnem mindegyike a 2024 márciusában tartott egyhetes sztrájk szervezésében és bonyolításában aktívan részt vett munkavállaló. „A munkáltató cselekedete józan ésszel elfogadhatatlan és nyilvánvalóan a jó erkölcsöt és a jó érzést egyaránt sértő megnyilvánulás. Közismert, hogy szakszervezeteink többször és nyomatékkal kérték, követelték, hogy a munkáltató számolja fel a társulatnál eluralkodott törvénytelen, a megfélemlítést mindennapi eszközül használó embertelen munkáltatást. A Magyar Állami Operaházat a bíróságok mindössze másfél év alatt, 14 esetben jogerősen elmarasztalták” – emlékeztettek közleményükben.

A szakszervezetek megjegyzik, miután a Magyar Állami Operaházat évtizedek óta híven szolgáló és a társulat tagjainak érdekeiért kiálló gyermekeiket nevelő anyák és apák elbocsátása ellen július 22-re hiába kezdeményeztek egyeztetést, nyári szabadságára hivatkozva Ókovács Szilveszter főigazgató nem tartotta szükségesnek megtartani azt. Mindezek miatt kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek, hogy „a színlelt indokkal elbocsátott munkavállalók felmondásait vonják vissza, más érintett munkavállalók elbocsátását pedig méltányos érdekeinek figyelembevételével hajtsák végre.”  Végezetül azt követelik, Ókovács Szilveszter, aki szerintük egyszemélyben felelős a Magyar Állami Operaház kétségbeejtő állapotba került gazdasági és munkáltatási helyzetéért, haladéktalanul távozzon a főigazgató posztról. Az egyeztetést múlt szerdán javasolták megtartani.

Mint június elején megírtuk, Ókovács Szilveszter átszervezéssel indokolta a nyári elbocsátásokat. A Magyar Állami Operaház főigazgatója a szakszervezeti vezetőkkel megtartott havi intézményi érdekegyeztető tanácsülésen közölte, még a nyár folyamán felmondanak 29 főnek. Egyszavas indoklást fűzött a bejelentéshez: átszervezés. Az elbocsátandók köréről még ennyit sem közölt, azt se, mely munkaterületeken dolgozókat fogja érinteni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.