- ats -

Jobbra a Vezúv, balra a naplemente, s a hajód lágyan besiklik a kikötőbe - nincs is ennél kellemesebb kaland. Átvágsz a jegypénztárak, a népek, a parkoló kocsik között, de a világméretű nyóckerbe érve is veled marad a tenger szaga, nyakadon a gátlástalan önszeretet - hol jársz te? Hol élsz te?

Szombaton a Prágából érkező képekre, jelentésekre figyelt a világsajtó, mi is történik a kristályéjszaka 69. évfordulóján a város történelmi zsidó negyedében, Jozefovban. Volt is minden, ami az efféle tudósítások elengedhetetlen kelléke (rendőri fellépés, verekedés, előállítások, lövés, vér), de biztosra vesszük, megjelenésünk napjára mindez már rég nem hír, elfelejtettük. Le lett rendezve.

Kár volt kispórolni a magyar címből a zavart, mert pont olyan ez a film. Mondhatnánk zavarosnak. Elragadó és esetlen az egész: egyenetlen, kiszámíthatatlan a ritmusa, érdes a felülete, néhol túlfut a lendülete.

Zöldteát, mandarint, fahéjat és tejeskávét kérek! A kislánynak szeme sem rebben. Miért is rebbenne, léteznek ennél jóval szokatlanabb fagylaltfélék is (vaj, szegfű, rózsa, mit tudom én, Tibi csoki).

Orosz neve van, és gyönyörű. Csak képen láttam, mégis beleszerettem. Ki lehet ő? Hacsak nem egy manöken. Elena virtigli párizsi topmodell, de az én történetem egy forgatókönyvíróról szól.