• MaNcs 30. évf. 35. sz. (2018. 08. 30.)
    Interjú

    Jeszenszky Orbán kormányzásáról: „Bólogató Jánosokkal nem lehet egy országot vezetni”

    Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere Orbán Nyugat-ellenességéről

    Az elsők között szorgalmazta a jobboldalon, hogy Orbán Viktor legyen a tábor vezetője, 2014-ig a kormány támogatója, oslói nagykövetként a képviselője volt. Ma már úgy látja, Orbán a vesztébe viheti az országot, a Nyugat-ellenessége pedig történelmi vétek.

    2018 / 35
  • Tévétorrent

    Anne with an E

  • Interjú

    „Hitelesen hozzászólni”

    Koltay Anna és Turán Eszter dokumentumfilmesek

    Önerőből vágtak bele a budapesti szubkultúrákat bemutató filmsorozatba, először a punk és a hardcore, most pedig a hiphop színterét tekintették át – meglepően szórakoztatóan. A két rendezővel az underground konfliktusairól és a filmkészítést gáncsoló szexizmusról is beszélgettünk.

  • Jeney Petra

    A bizalom vége

    A Celmer-ügy és következményei

    Tavaly májusban az ír hatóságok Dublinban letartóztatták Artur Celmer 31 éves lengyel állampolgárt, akit kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos vádak miatt szándékozott (lengyel) bíróság elé állítani a (lengyel) vádhatóság.

  • Mélyi József: Pálya a magasban

    Időben lépni

    A kerékpársportban sokszor minden csak az időzítésen múlik. Tudta ezt Holló Sándor is, aki Hegyeshalom belterületén, a Vörös Lendület TSZ vendéglátó-helyiségének kapualjában várta, hogy az 1953-as Budapest–Bécs–Budapest-verseny élbolya elhaladjon előtte.

  • A szerk.

    Semmi

    2017. október 14. Mond ez a dátum valamit bárkinek is? Ekkor jelent meg Sárosdi Lilla színésznő Facebook-bejegyzése az őt ért szexuális zaklatásról. A rá következő napokban olybá tűnt, megindul valamiféle öntisztulási folyamat a magyar kulturális életben, kisvártatva napvilágra kerültek Kerényi Miklós Gábor viselt dolgai is, s nem is maradtak közvetlen következmények nélkül sem az ő, sem a Sárosdival erőszakoskodó Marton László tettei.

  • A szerk.

    A híres szerző

    Demokratikus kapitalizmusunk fényes napjait éli, egymást érik a nagy horderejű fel- és bevásárlások, adások és vételek pörögnek zabolátlanul, befolyásolást garantáló részesedés tapos titokzatos tőkealap sarkára.

  • A török gazdasági válság

    Szídd fel begyem a sok pénzt!

    Hová vezet, ha a gazdaság bajait nem kezelik időben, mert az országot egy személyben irányító vezető úgy gondolja, szembemehet a gazdasági törvényszerűségekkel?

  • Az egyházi iskolák térnyerése

    Holtig tanít

    Az Orbán-kormány évek óta építi az egyházi iskolahálózatot, miközben az állami rendszer egyre rosszabb állapotban van. Az egyházi intézmények azonban sok esetben növelik a szegregációt, és szembemennek a modern pedagógiával is.

  • Elégedetlen állami közszolgák

    Még hallgatnak

    A választások bojkottját nem vállalták be a közigazgatásban dolgozók, de most összefognának a tűzoltókkal és a rendőrökkel. Nemcsak magasabb bért, hanem – elsőre meghökkentő módon – bürokráciacsökkentést is követelnek.

  • A Heti Válasz bezárása

    Zéró tolerancia

    „A választás után természetesen elégtételt fogunk venni” – fenyegetőzött a kormányfő a kampányban, amikor a média több fideszes politikus szennyesét kiteregette. Április 8. után először azokra csaptak le, akik jobbról merészelték bírálni Orbán Viktor politikáját.

  • DVD

    Monteverdi: Odüsszeusz hazatérése

  • Lemez

    Verdi: Don Carlos

  • Lemez

    Leon Vynehall: Nothing Is Still

  • mi a kotta?

    Nem erre szerződtünk

  • Lemez

    Bárány üvölt a farkasokkal

    Deafheaven: Ordinary Corrupt Human Love

    Semmi sem tudja úgy megzavarni a műfaji kalitkák stabilan kijelölt rácsaihoz szokott zenerajongót, mint amikor a zenészek egymástól látszólag távoli műfajokat uszítanak egymásra – mint vadakat az arénában –, ám a stíluselemek végül a várakozásokra rácáfolva harmonikusan egybesimulnak az értő kezek alatt.

  • Tévésorozat

    A főszerep

  • Rádiójáték

    Najmányi László: Downtown Blues

  • tévéSmaci

    Halpaprikás

  • Tévé

    Lagzi Luigi

    TLC

    Ha önök is kora gyermekkoruk óta az álom­esküvőjüket tervezgetik (vagyunk így ezzel egy páran), akkor alighanem már réges-rég kitartó nézői a TLC csatornának.

  • Kiállítás

    Kelemen Richárd: Under Construction

  • rés a présen

    „A Csarnoknegyed atmoszférája”

    Istvánkó Bea boltos és galerista

  • Kiállítás

    Összezárva

    Fürdőző írók a PIM-ben

    Kétségtelenül van abban valami megragadó, ahogy a fénykép készültekor, az 1959-ben mindössze 31 esztendős Juhász Ferenc – aki egyébként éppen kilencven éve született – dob egy hátast a szigligeti strand úgynevezett íróstégjéről.

  • Film

    Könyvvel persze könnyebb

    Isabel Coixet: Könyvesbolt a tengerparton

    Ember és könyv közeledésének szép és meghitt, sőt, már-már erotikus példájának lehetünk tanúi, méghozzá ott, ahol erre a legkevésbé számítottunk: egy angolosan jól nevelt, teasütemény-szagú koprodukcióban.

  • Könyv

    Mitől ütős egy detektívtörténet?

    Nyomozómunka híján - Miklós Ágnes Kata: A nyolc fogaskerék esete

    Van valami végtelenül lehangoló abban, amikor egy populáris műfajokkal foglalkozó tanulmánykötet többoldalnyi magyarázkodással és panasszal indít.

  • Poeta.doc

    Hogy épül a piramis

  • étel, hordó

    Mimama Konyhája

  • chili&vanília

    A világ legmenőbb lecsója

  • Interjú

    „A modernitás a tekintély egyetemes válsága”

    Klima Gyula filozófus

    A Mátrix világát, az ember saját magától is elidegenedett öntudatának ötletét Descartes-nak és a nominalista középkori filozófiának köszönhetjük? Kant már csak próbálta menteni a menthetőt? A New York-i Fordham University tanárával beszélgettünk a Nagy Skolasztika gondolatkatedrálisairól és arról, ami az összeomlásuk utánuk következett.

  • Pert vesztett a Monsanto, bajban a Bayer

    289 millió dollár egy életért

    Most ugyan elvesztett egy nagy pert, s hamarosan sokak szemében gyűlöletes nevét is elhagyhatja a nemrég új kézbe került agrártechnológiai multi, de a halálos játszma még korántsem dőlt el.

  • Mit csinálnak a közösségszervezők?

    Egy mindenkiért

    Kátyúsak az utak? Nem megfelelő a közvilágítás? Be akarják zárni az óvodát? Nincsenek szabadidős lehetőségek? A helyi problémákat a helyi lakosok ismerik igazán, így sokszor a megoldás is az ő kezükben van. Ebben segít a közösségszervező.

  • Jelmezes kórházlátogatás

    Elza sóhajt, Spock beköszön

    A hazai cosplay-kultúra kosztümös képviselői betegeket látogatnak. Csatlakoztunk Hófehérke Star Wars-rohamosztagosokból álló kíséretéhez a Szent László Kórház gyermekonkológiai osztályán.

  • Veteránjármű-birodalom Polgáron

    Ikarusok a pusztában

    Ha valaki véletlenül téved erre, azt hiszi, álmodik. Ameddig csak a szem ellát, régi buszok sorakoznak, olyan az egész, mintha a rozsdatemető tetemeit exhumálták volna.

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...