Kevés könyvet olvasni, magyart talán nem is, amely mellékesen, a társadalmi, közéleti hátteret érzékeltetve, ilyen merészen nyúlna hozzá ebben az esetben az osztrák belpolitika főszereplőihez, botrányaihoz és kérdéseihez. Az Ibiza-felvételek miatt botrányba keveredett alkancellár, Hans-Christian Strache neve és világhíressé vált cselekedete, egykori főnöke, a politikai csodagyereknek számító és mindössze 31 évesen már kancellárként az országot vezető Sebastian Kurz neve és ténykedése éppúgy felbukkan a könyv lapjain, mint pártok nevei és a hozzájuk kapcsolódó, többnyire negatív jelentéstartalmak. Olyan ez, mintha a legújabb kori modern magyar próza egyik csúcsteljesítményében Orbánról, Gyurcsányról, Magyar Péterről vagy az őszödi beszédről olvasnánk. Nem olvasunk ilyet, és ezt egyelőre nehéz is elképzelni. (Hazai vonatkozása az osztrák botránynak, hogy Strache azt kotyogta ki magukat orosznak kiadó tévéseknek a spanyol üdülőhelyen, hogy olyan, a kormányhoz hű sajtóbirodalmat szeretne felépíteni Ausztriában, mint tette azt Orbán Magyarországon.)
Tonio Schachinger Valós idők című méltán elismert regénye viszont nagy bátorsággal nyúl mindehhez, és ír a közelmúlt, vagy az írás idején talán éppen a jelen időnek számító közéleti-politikai fejleményekről, anélkül, hogy ezt a mű megsínylené. Mindez az ítészeket sem zavarta, ezt bizonyítja, hogy 2023-ban az egyik legnagyobb ottani elismerést, a Német Könyvdíjat kapta meg a szerző, egyúttal az év regényévé választották, ami egy százmilliós, Ausztriát, Németországot és Svájcot magában foglaló térségben és könyvpiacon nem a legkisebb elismerés.
A szerző igazi „multikulti” családból származik. Apja osztrák diplomata, anyja művész, méghozzá mexikói–ecuadori gyökerekkel. A szülők Bécsben ismerkedtek meg, az anyja a Képzőművészeti Egyetemen tanult az osztrák fővárosban. Schachinger 1992-ben Újdelhiben született, majd családjával Nicaragua és Bécs között ingázott. Apja és anyja válása után maradt Bécsben, és ott járta ki a Theresianum elit gimnáziumot, germanisztikát és román nyelvet tanult a Bécsi Egyetemen, valamint nyelvművészet (Sprachkunst) szakot hallgatott az Alkalmazott Művészetek Egyetemén. A még mindig csak 33 éves írónak nem ez az első könyve, magyarul azonban most debütált.
A Valós időket az ismertetők klasszikus Bildungsromannak, azaz nevelődési regénynek vagy fejlődésregénynek nevezik. Erről nincs vita, ahogy arról sem, hogy félig tudatosan, félig nem ez a könyv kikacsint Robert Musil Törless iskolaéveire, Hermann Hesse Az üveggyöngyjáték című kötetére, Thomas Mann A varázshegyére. És bizonyos megkötésekkel Ottlik Iskola a határonjára, s még Márai Sándor az Egy polgár vallomásainak első részének az iskoláiról szóló részeire is – még ha e két meghatározó magyar művet nem vagy nem feltétlenül ismeri a Bécsben élő író. De egyben „iskola-regényről” és „Bécs-regényről” is szó van, ahol az elzártságról nem abban az értelemben van szó, mint Ottlik művében.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
