Bod Tamás
Bod Tamás cikkei
A súlyos, időnként agresszivitásba forduló autizmussal élők sorsára sem a honi szociális intézmények, sem a hatóságok nem képesek olyan megoldást biztosítani, amely megfelelne az orvosszakmai szempontoknak – vagy akár a súlyos fogyatékkal élő embertársaink felé fennálló, alapvető emberiességi követelményeknek. Ezt példázza Veres Gyula életének és halálának felkavaró története.
Ahol tud, gátol: így tesz keresztbe a Fidesz az új városvezetésnek Hajdúböszörményben
A kormánypárt tavaly tizennyolc év után veszítette el a hajdúsági várost. Képtelen elviselni, hogy a közgyűlésben a Böszörményi Harmadik Oldal nevű civil szervezet került többségbe.
Több százmillióért nem csinál semmit a parlamenti román nemzetiségi szószóló
A román nemzetiségi szószóló önmagára, vélt vagy valós munkájára, munkatársai fizetésére és reprezentációra egy évben többet költ, mint amennyiből a honi településeken működő összes román nemzetiségi önkormányzat gazdálkodik. Kreszta Traján három ciklus óta dokumentálhatóan nem sok mindent csinált.
Harminchárom éve akarnak aszfaltutat két kis Békés megyei település közé, máig nem készült el
A Mezőgyán és Újszalonta közötti 6 kilométeres földútra 2002-ben ugyan építettek egy hidat, de a szilárd burkolatú útra még mindig várni kell. Mindez nemrég egy parlamenti írásbeli kérdés nyomán derült ki.
Reformátusok szalámizzák le Békésben a pünkösdi egyház intézményrendszerét
Egy jól meghatározható csoport szervezetten viszi át a munkavállalókat, az ellátottakat és az érintett önkormányzatokat a Magyar Pünkösdi Egyház szociális rendszeréből a reformátusokhoz. Az akció központi alakja kiváló fideszes kapcsolataira is hivatkozik, Orbán Viktorral közös fotón is látható.
Hiába a botrányok, elsöprő győzelmet aratott a Fidesz támogatta polgármester a nyírcsászári időközin
A megítélése szerinti törvénytelenségek és a feloldhatatlan ellentétek miatt április elején a Nyírcsászáriban a képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte a többségben lévő ellenzék. A helyzetet aligha mérték fel jól, mert sem az új polgármestert nem ők adják és egyetlen képviselőjelöltjük sem jutott be a testületbe.
A sínek, a peronok és az előtte fekvő tér sem fért bele a gyulai vasútállomás 3,3 milliárdos felújításába
Tizenkét éve ígéri a gyulai fideszes városvezetés, hogy megújul a valóban lepukkant, de igazán nagy forgalmat nem produkáló helyi vasútállomás. Most viszont úgy látszik, lesz valami, igaz, aranyáron és nagyon felemásan.
Fideszes kádertemetőként működnek a szakképzési centrumok
A negyvenhat hazai szakképzési centrum közel egyharmadának jól kimutathatóan fideszes politikus a vezetője, azaz vagy a főigazgatója, vagy a kancellárja – erre az eredményre jutott a Momentum gyűjtése. Tóth Endre szerint bár a törvény nem tiltja, de ez összeférhetetlen.
„Megőrültél? Maga volt a pokol, te idóta!” – Itthon is megjelent az új német sikerkönyv
Magyar nyelven most debütál a Valós idők, amely nemrégiben Német Könyvdíjat nyert, egyben az év regényének választották. Szerzője, Tonio Schachinger Újdelhiben született, Bécsben él, és szenvtelen kíméletlenséggel ír egyik nagy kihívásunkról, az iskoláról.
Másodszorra is kirúgta a háziorvosi asszisztenst a fideszes polgármester az időközi választás előtt Nyírcsászáriban
Egy nappal azt megelőzően, hogy a jogerőre emelkedett bírósági ítélet alapján munkába állt volna, rendkívüli felmondással kirúgták Kovács Anita háziorvosi asszisztenst Nyírcsászáriban, akit egyszer már elbocsátott a falu vezetője.
Igazgatóválasztás Békéscsabán: az alpolgármester férj is szavazott felesége kinevezéséről
Zárt bizottsági ülés és közgyűlési vita után választották meg a megyeszékhelyen a Csabagyöngye Kulturális Központ az új vezetőjét, aki a kulturális ügyekért felelős alpolgármester felesége.
Amikor munkaidőben képviselőjelöltként kampányol a Békés megyei "főispán" – most éppen pedagógusnapon
Sem Békés megye ún. főispánja, sem Kétegyháza polgármestere nem válaszolt arra a kérdésünkre, mit keresett június elején a nagyközségben a Fidesz képviselőjelöltje, és miért tartották fontosnak meghívni.