- baz -

Magyar Narancs: Ha jól tudom, ön nem bibliográfus, nem filológus, nincs ilyen irányú képzettsége.

AFerencz Győző válogatásában és szerkesztésében megjelent roppant munkának először egy praktikus próbát kell kiállnia: vajh alkalmas-e ágyban olvasásra? Hisz verseket többnyire elalvás előtt szaglászunk, mákonyként a nagy egyesülés előtt Morpheusszal. A vaskos könyv nagyjából állja a sarat, két kézzel fogva megmarad a takaró fölött. És minden más tekintetben is megfelelő, mint tárgy; a tervező és tipográfus, Környei Anikó gondos, ízléses munkát tett éjjeliszekrényünkre.

Báltudósító erős szorongásban, valamint szmokingban lépett be március 1-jén, este fél kilenckor az operaház kapuján. És gyanakodva, mivel nemcsak elolvasta, de le is fordította Josef Haslinger: Operabál című regényét (Magvető, 1996), melyben a bécsi operabált elgázosítja egy szélsőjobboldali terroristacsoportocska. De aztán megnyugodhatott, a kétségkívül jó ízléssel és műgonddal feldíszített hatalmas teremben (csak az számít operabálnak, ahol a nézőtér és a színpad egybeépül, olvasta Báltudósító a tájékoztatóban) nem érzett gázszagot. Érezte viszont a várakozás feszültségét, és ezt leplezendő belelapozott a programfüzetbe, melynek első lapján mindjárt Görgey Gábor tett rá kísérletet, hogy elvegye a kedvünket az egésztől. A miniszter ezt írja: "Szeretném, ha mindenki, aki itt van az operabálon, eljönne majd egy opera-előadásra is. És mindenki hozzon magával még egy embert!"

Aszerző első magyarul megjelent regénye a mélyír irodalom körébe vág. Látszólag. A könyvben minden megvan, ami a több évszázados ír nyomorúság és szomorúság kelléke. A különféle szervezetek (jellemzőjük, hogy mindegyikük rövidítése hárombetűs) egyre csak robbantgatják a várost, terror terror hátán, ütésre kész öklök, rúgásra lendülő lábak minden utcasarkon. Archaikus világállapot a modernség kellős közepén. Ír sör, ír viszki, ír szűkagyúság. Ebből kiszállni lehetetlennek tűnik.

John Le Carré (eredeti nevén: David Cornwell), ez a roppant jelentős angol író, aki, mint hírlik, csak azért nem kap Nobel-díjat, mert ugyebár kémregényeket, vagyis a svéd kitüntetés szempontjából amolyan másodrendű irodalmi termékeket állít elő évtizedek óta, érzékenyen reagált az 1989 utáni változásokra. Új, a hidegháború utáni írói korszakában már nem a világdrámák foglalkoztatják, nem a kommunizmus és a demokrácia szembenállása (A kém, aki bejött a hidegről), nem az izraeliek és az arabok (palesztinok) reménytelenül befejezhetetlen küzdelme (The Little Drummer Girl, magyarul: Kettős szerepben), egyszóval nem korszakunk nagy és véres tragédiái. Szerzőnk legjelentősebb irodalmi tette George Smiley, a roppant ismeretelméleti szkepszissel, mi több, mélabúval dolgozó főkém alakjának megteremtése. Smiley reménytelen teremtménynek látta az embert, ezt