Hamvazószerdára várva (A nyolcadik Budapesti Operabál)

szerző
- baz -
publikálva
2003/9. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Báltudósító erős szorongásban, valamint szmokingban lépett be március 1-jén, este fél kilenckor az operaház kapuján. És gyanakodva, mivel nemcsak elolvasta, de le is fordította Josef Haslinger: Operabál című regényét (Magvető, 1996), melyben a bécsi operabált elgázosítja egy szélsőjobboldali terroristacsoportocska. De aztán megnyugodhatott, a kétségkívül jó ízléssel és műgonddal feldíszített hatalmas teremben (csak az számít operabálnak, ahol a nézőtér és a színpad egybeépül, olvasta Báltudósító a tájékoztatóban) nem érzett gázszagot. Érezte viszont a várakozás feszültségét, és ezt leplezendő belelapozott a programfüzetbe, melynek első lapján mindjárt Görgey Gábor tett rá kísérletet, hogy elvegye a kedvünket az egésztől. A miniszter ezt írja: "Szeretném, ha mindenki, aki itt van az operabálon, eljönne majd egy opera-előadásra is. És mindenki hozzon magával még egy embert!"

Báltudósító erős szorongásban, valamint szmokingban lépett be március 1-jén, este fél kilenckor az operaház kapuján. És gyanakodva, mivel nemcsak elolvasta, de le is fordította Josef Haslinger: Operabál című regényét (Magvető, 1996), melyben a bécsi operabált elgázosítja egy szélsőjobboldali terroristacsoportocska. De aztán megnyugodhatott, a kétségkívül jó ízléssel és műgonddal feldíszített hatalmas teremben (csak az számít operabálnak, ahol a nézőtér és a színpad egybeépül, olvasta Báltudósító a tájékoztatóban) nem érzett gázszagot. Érezte viszont a várakozás feszültségét, és ezt leplezendő belelapozott a programfüzetbe, melynek első lapján mindjárt Görgey Gábor tett rá kísérletet, hogy elvegye a kedvünket az egésztől. A miniszter ezt írja: "Szeretném, ha mindenki, aki itt van az operabálon, eljönne majd egy opera-előadásra is. És mindenki hozzon magával még egy embert!"

Kisvártatva Melis György lépett a zenekar elé, hogy elénekelje a Himnuszt. Feltűnt, hogy még aggastyánként is jobb hangja van, mint Király Lindának, ráadásul szövegtudása ugyancsak példás. Amikor azonban a műsorvezető (Szellő István) bejelentette, hogy ezúton köszöntik a nyolcvanéves művészt, szinte senki sem tapsolt, az emberek üres tekintettel meredtek maguk elé. És Báltudósító ekkor eltöprengett: Lehet, hogy Görgey tud valamit? Lehet, hogy a bálozók nagy része valóban először jár az Operában? Hisz nyilvánvalóan alig valaki ismerte a magyar opera történetének e csodálatos személyiségét. Melis, mint aki nem tudja, hol van, félig vakon, végtelen magányban támolygott le az emelvényről. Szívbe markoló pillanat volt.

És Báltudósítónak persze rögtön eszébe jutott, hogy amikor gyerekként itt a kórusban énekelt éveken át, hányszor állhatott egy színpadon a bámulatos baritonistával. Ettől valahogy jobb kedve lett. Hagyjuk Görgeyt meg a többi miniszteriális gyengócát, noha Szellő most sorolni kezdi a jelen lévő védnököket, Kiss Elemér neve persze kimaradt, tegnap még bálkirály volt, ma nímandnak is kevés. Na ja: így múlik el a mundér glóriája. De Catherine Deneuve teljes gloire-jában ragyog - amikor megmutatja magát a díszpáholyban, a tömegnek (és Báltudósítónak) elakad a lélegzete. Egy hölgy ezt visongja férje fülébe: "Hát ilyen szépet még életemben nem láttam!" Deneuve valódi istennőként lebeg a terem fölött; a nyitótáncnál úgy nézi a debütánsokat, akárha valami prehistorikus törzsi ünnepségen lenne, kétségkívül nem túl érdekes rovargyülekezetnek lát minket.

Pedig honfitársa, Hector Berlioz zenéjére járta a 72 pár, és Báltudósító felidézi a zeneszerző 1846-os pesti emlékiratát az akkor bemutatott (és az operabálon is szereplő) Rákóczi-indulójának eszelős sikeréről: "Amikor a zenekar nekiszabadult az őrjöngő tusának, és nekiengedte oly soká visszafogott fortissimóját, kiáltozás, hallatlan dobogás rázkódtatta meg a termet. E forrongó lelkek egybeolvadó szenvedélye oly kitörésekben robbant ki, hogy megrémültem és borzongani kezdtem." Itt most nem volt semmiféle magyaros őrjöngés, a kötelező szmoking vagy frakk helyett zsinóros bocskait viselő Bencsik András sem dobta el magát. Még egy emlékezetes pillanat: átadják az "év hangja" díjat, és a két kitüntetett fiatal és szép művésznő, Gál Erika és Keszei Bori egy franciává lett német zsidó, Jacques Offenbach Barcarole-jával arat nagy sikert.

"Csendes éééj, szerehelmes éééj" - úszik a bálterem fölött a dallam, Báltudósító ettől megfelelően elszomorodik: ideje ital után nézni. A Zwack kávézóban emelkedett a hangulat, az italok választéka és minősége több mint meggyőző; a zene kevésbé, a Babos Gyula vezette dzsesszbanda legkivált az öregek napközijére emlékeztet, egyedül a szárnykürtön mélázó Tomsits Rudolf nyújt kiemelkedőt. Pezsgő, dzsessz, dohányzás - a magányos Báltudósítóval a továbbiakban nem sok történik már. Aztán ki a hajnali hidegben fázó teraszra, még egy utolsó cigit. És még egy passzust a magyar estélyeket járó Berlioztól: "Sosem láttam ilyen ragyogóan eredetit, mint ezek a bálok, mind az itt kifejtett rendkívüli fényűzés, mind pedig a nemzeti viselet különös festőisége és a büszke magyar faj szépsége miatt."

- baz -

szerző
- baz -
publikálva
2003/9. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...