Barotányi Zoltán
Barotányi Zoltán cikkei
Nagy építkezésre készül kormányzatunk - pedig mire működésre fognák az új, harmadik generációs paksi reaktorokat, talán már működnek a műszaki konkurenciáik is.
A szocialista self-made man bukása – Az Onódy-ügy
Ötven éve robbant a Kádár-kor egyik legnagyobb botránya.
Ütött az óránk – Időjárás a héten
A múlt hetinél hűvösebb, de átlagos márciusi idő várható. Eső, szél, napsütés, hajnali fagy és óraátállítás is szerepel a heti menüben.
Zsákban hozzák – Időjárás a héten
A sokévi átlagnál melegebb, napsütésben gazdag – igaz, néha kissé szeles idő lesz a héten. Sándor, József, Benedek kitesznek magukért.
„Több ezer milliárd életképes akácmag” – Bartha Dénes erdőmérnök az akác térhódításáról
Magyarország erdőállománya erősen megfogyatkozott az elmúlt évszázadokban - ami maradt, annak is a negyede akác. Márpedig ennek mint inváziós fajnak kétségtelen hasznai mellett a kártételei sem lebecsülendők. Többek között erről mesélt nekünk a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara Növénytani és Természetvédelmi Intézetének vezetője.
Kellemes kora tavasz
Az átlagosnál melegebb, derűs, sokszor napos, száraz időnk lesz a héten. Legfeljebb a hétvégi ünnepet koronázhatja meg egy frontátvonulás.
Leve válogatja
Számos fajtájukat ismerjük, még többet nem. Pedig érdemes felfedezni a kevésbé népszerű típusokat is.
Végül minden kiderül – Időjárás a héten
Néha kicsit borongós, esős, de a sokévi kora márciusi átlagnál melegebb lesz a hét, melynek a vége most talán derűsebbnek ígérkezik.
Magvába holt
Számos országban szexuális bűnelkövetők kényszerterápiája, ugyanakkor súlyos betegségek kiegészítő gyógymódja. Alkalmazását rengeteg orvosi-szakmai, jogi és etikai vita kíséri.
Hullámsírban – A Malév 240-es járat 1975-ös tragédiája
Több mint 38 éve nem tudjuk, mi történt pontosan az „elátkozott” járattal. Fegyvercsempészet? Embercsempészet? Ez is, az is? Szovjetek robbantották föl? Szírek? Izraeliek? Csak egy biztos: a hatvan halott.
Hivatalosan is tavasz – Időjárás a héten
Az átlagosnál melegebb idővel búcsúzik a már csak a naptárban felfedezhető tél és köszönt be a tavasz, ráadásul szárazabbra, nyugodtabbra is fordul az idő.
Esős február ritka szünetekkel – Időjárás a héten
Az előttünk álló héten folytatódik a kora tavaszi idő, ehhez azonban a napok többségén több-kevesebb eső is társul. És még a fagy sem köszönt el végleg.