A modern társadalmak sosem haboztak megszabni a normális és az abnormális társadalmi viselkedés szabályait, így az utóbbi kategóriába sorolható stigmatizált-kriminalizált személyeknek rendre el kellett viselniük a személyükre szabott büntetéseket és terápiákat. Manapság a - főleg a gyerekek sérelmére elkövetett - szexuális bűncselekmények nyomán mind több országban követelnek "humánus végső megoldást": erre pedig számos állam éppen a kémiai kasztrálást tartotta megfelelőnek. Magyarországon a Jobbik emelte be a mostani választási kampány témái közé: náluk nem hiányoznak a klasszikus eugenikai utalások, s az óhajtott praxis etnicizálása sem, ami az általuk példaként említett országokban többnyire felvetésként is botrányos lenne. A tavaly életbe lépett büntető törvénykönyvből kimaradt a kémiai kasztrálás lehetősége - nem véletlenül. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium álláspontja szerint mind a különböző emberi jogi egyezmények, mind Magyarország alaptörvénye rögzíti a méltósághoz való jogot, a kínzó, embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát, illetve a testi, lelki egészséghez való jogot is. A Népszava kérdésére válaszolva azt is megerősítették: a kormányzat még csak nem is tervezi a kémiai kasztrálás intézményének bevezetését.
Manapság azonban egyre több országban (lásd keretes írásunkat) döntenek az alkalmazásáról, noha az eljárás korántsem új, amint a vele kapcsolatos viták sem.
Ne légy férfi
| ||
A kémiai kasztrálással kapcsolatban sok téves információ kering. Mindenekelőtt tisztázni kell: az efféle gyógyszeres metódusok nem egyenértékűek a "fizikai" kasztrálással vagy valamiféle sterilizációval, azaz a reproduktív szervek maradandó kikapcsolásával vagy eltávolításával. Amikor erre gondolnak, sokan egyszerűen összekeverik a valóságot Robert Merle klasszikus, idén negyvenéves sci-fi disztópiájával, a Védett férfiak című regénnyel. Ebben a posztapokaliptikus jövőben az alávetett státuszba került férfiak önként isznak egy trópusi növényi kivonatot, amely az ivarsejtek, az őket termelő szövetek, sőt a here, a mellékhere és a prosztata maradandó pusztulását, egyben a libidó közel nullára csökkenését okozza.
A valóságban az efféle kemikáliák mindenekelőtt az utóbbit, azaz a libidó, a szexuális vágy redukálását célozzák, s ebből a célból avatkoznak a hormonháztartásba. Hatásuk ennek megfelelően - legalábbis a velük kapcsolatos tudományos, orvosszakmai konszenzus szerint - reverzibilis, azaz a kezelés felfüggesztése esetén rövid idő elteltével a kezelt eredeti potenciája visszatér, az azt működtető és tápláló fantáziákkal, vágyképekkel együtt. Mivel egy visszaeső pedofil esetében ez semmiképpen sem lehet cél, látható, hogy a terápiára ítéltek életfogytig kaphatják a libidócsökkentő, a szexualitás motorját kikapcsoló szert. Hogy ennek milyen hosszú távú hatásai, illetve mellékhatásai vannak, magában is vita tárgya, főleg azért, mert az eljárást, egészen pontosan a mostanában használt kemikáliákat nem alkalmazzák elég régen és statisztikai értelemben elég jelentős sokaságon ahhoz, hogy valós tapasztalatokat lehessen levonni. Az viszont a terápia elmúlt pár évtizedes története alapján kiderült, hogy mellékhatások nélkül nem lehet megúszni.
Ehhez tudnunk kell, hogy az eljárás során - átlagban háromhavonta - antiandrogén szereket diktálnak a kezeltbe, melyek a szervezetbe jutva az androgén hormonok, így a tesztoszteron és az annak lebomlása során keletkező, még annál is hatásosabb dihidrotesztoszteron aktivitását csökkentik, részben azáltal, hogy az androgénreceptorokhoz kapcsolódnak, másfelől úgy, hogy az androgén hormonok szintéziséhez nélkülözhetetlen enzimek termelődését gátolják. Az alkalmazott szerek - Európában például a ciproteron-acetát - fontos ágensek az orvosi gyakorlatban. Például a prosztatakarcinóma (rosszindulatú prosztataelváltozás) esetén rutinszerűen használnak az agyalapi mirigyre ható gyógyszereket antiandrogénekkel kombináló koktélokat: ezek a daganatok ugyanis éppen a tesztoszteron hatására növekednek. A hiperszexualitás és az erőszakos, a védtelenek sérelmére elkövetett aktusok csökkentésére természetesen szintén alkalmazhatók, habár rendre akadnak olyanok, akik kétségbe vonják, hogy valóban minden elkövető esetén hatásosak-e. Némely szakértők azt gyanítják, hogy e szerek a közvetítő mechanizmus kiiktatásával pusztán a potenciát csökkentik, ám a késztetést nem, amit az impotenssé tett elkövető máshogy, még erőszakosabban kompenzál. Mások szerint továbbra is képes lesz szexuális aktusokra, csupán erősebb stimulusra van szüksége, sokszor éppen a kiszolgáltatott áldozat jelenlétére. Az efféle kétségek nem nagyon gátolják az eljárás támogatóit és bevezetőit abban, hogy lelkesen alkalmazzák e praxist. Szintén nem hatják meg őket azok a tapasztalatok, melyek az antiandrogének használata után fellépő mellékhatásokról szólnak: a mell megnövekedése, a szőrzet elvesztése, izomtömeg-csökkenés, hőhullámok, esetleg csontritkulás szerepel a másik oldalon. Ráadásul más esetekben ezek nem is annyira mellékhatások: a ciproteron-acetát (például Androcur néven) ugyanis az egyik olyan anyag, amit formálisan is nemet változtató transzszexuálisoknak javallanak. A hormonháztartást módosító szerek alternatívájaként vagy kiegészítőjeként erős nyugtatókat szoktak javasolni, melyekre a legtöbb kémiailag kasztrált amúgy is rászorul.
Királyok hálája
Az eljárást természetesen nem csupán a kétséges hatékonysága miatt kritizálják: számos jogvédő különös és kegyetlen büntetésnek tartja a terápiát, mely indokolatlan szenvedésnek teszi ki az erre ítélteket. A kémiai kasztrálás támogatói szerint viszont egy ilyen eljárás a hosszú, akár életfogytiglani elzárás (extrém esetben a halálbüntetés) alternatívája, ami az elítélt/kezelt elkövető számára is előnyösebb, mint a cellamagány vagy éppen a börtönben elszenvedett bántalmazás.
Az eljárást szorgalmazók - különös tekintettel a politikusokra - persze nem mulasztják el összevetni a kémiailag kasztrálni kívánt elkövetők "állítólagos" és áldozataik valós szenvedéseit. A kezelés ebből a szemet szemért nézőpontból tényleg csak efféle kegyelmi állapot lehet.
Miközben a szankcionálni kívánt, a gyerekek és a fiatalkorúak sérelmére elkövetett és/vagy erőszakos, sokszor sorozatszerű szexuális bűncselekmények súlyát szinte senki sem vonná kétségbe, ugyanakkor az alkalmazni kívánt terápia meglehetősen egzotikus, sok tekintetben kétes eszmei előzményekkel rendelkezik. Először ugyanis az eugenika negatív programja tűzte ki célul a mindenféle szempontból "terheltek", "aszociális és antiszociális elemek" mellett a szexuális devianciákkal, ilyen-olyan parafíliával "megvert" embertársaink szaporodásra képtelenné tételét, és
| ||
persze közismert az ennél is radikálisabb náci megoldás. Megfelelő kémiai eszközök híján zömmel a sterilizálás hagyományos eszközeit alkalmazták a hetvenes évekig még a szabadnak ismert jóléti társadalmakban is, amilyenek például a skandináv államok. Ráadásul, amikor megjelentek az első, kezdetleges antiandrogén szerek, olyanok esetében vetették be büntető célzattal, akik a mai felfogás szerint semmilyen bűnt nem követtek el. Közismert Alan Turing jeles matematikus története, akinek az esetében kétségbevonhatatlan háborús érdemei sem számítottak, amikor kiderült, hogy meleg. (Bővebben: Bomba ötlet, Magyar Narancs, 2006. szeptember 28.) Igaz, maga választotta a börtön helyett a gyógyszeres kezelést, ám ennek következtében szinte az összes felsorolt mellékhatást produkálta a melle megnagyobbodásától a test felfúvódásáig. Általában ezzel hozzák összefüggésbe a kezelés megkezdése után két évvel elkövetett öngyilkosságát - feltéve, ha valóban ez történt. A brit birodalom hálájára jellemző, hogy először 2009-ben kért nyilvánosan bocsánatot a néhai szégyenletes bánásmódért a munkáspárti miniszterelnök Gordon Brown - többek között egy 30 ezer ember által aláírt online petíció nyomán. Turing a kivételes királyi kegyelmet is csak tavaly karácsonykor kapta meg.
Európa régi, Amerika újMint Turing esete is mutatja, az Egyesült Királyság úttörő volt a kémiai kasztrálás alkalmazásában, de a kilencvenes években már az Egyesült Államok járt az élen az efféle büntetőjogi gyakorlat terén. Természetesen ma sincs minden egyes államra kiterjedő szövetségi szabályozás, de Kalifornia állam már 1996-tól büntető törvénykönyvébe iktatta a kémiai kasztrálás lehetőségét - gyermekmolesztálók számára. A gyakorlatot más amerikai államok is követték: mindjárt egy évvel később Florida, ahol - akárcsak Kaliforniában - az eljárás bűnismétlés esetén már kötelező. Az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának 2008. júniusi döntése (Kennedy kontra Louisiana) szerint alkotmányellenes halálra ítélni azokat a gyermekkel erőszakoskodókat, akiknek áldozata túlélte a bűntettet. Ennek nyomán Louisiana kormányzója is kénytelen volt aláírni a helyi törvényhozás határozatát, mely elítélt erőszaktevők részére engedélyezte a kémiai kasztrálást (ennek eszköze a tengerentúlon egy eredetileg nők számára fogamzásgátlóként alkalmazott szer, a Depo-Provera). Európában a korai kísérletek után az előző évtized végén indult be a kémiai kasztrálást forszírozó igazságügyi gépezet. Lengyelországban, Moldáviában, Észtországban, illetve kicsit tágabb környezetünkben, Oroszországban és Dél-Koreában kötelezően előírható a kémiai kasztráció, másutt (Egyesült Királyság, Norvégia, Dánia, Svédország, Németország, Csehország, Izrael) az elkövető maga választhatja alternatívaként. Alkalmazzák Új-Zélandon is, de ott egy ominózus eset - az éppen kezelés alatt lévő elkövető látványosan visszaesett, és újra támadott - után vizsgálat indult az eljárás hatékonysága tárgyában. Ennek összefoglalójában leszögezik: voltaképpen semmilyen alapos vizsgálat nem előzte meg a kémiai kasztrálás lehetőségének bevezetését, ráadásul a speciális büntetőeljárás alkalmazása mind etikai, mind gyakorlati szempontból aggályos. |
