A citrusfélék az emberiség nagy és régi barátai - egy időben ők voltak "a" déligyümölcsök -, egyben (jóllehet kevesek számára) friss téli "primőrként" a legfontosabb C-vitamin-források. Ahhoz képest, hogy a világ egy jól körülhatárolható pontjáról származnak (nagyjából az Északkelet-India, Burma és a kínai Jünnan tartomány által határolt térségből), mára alaposan elterjedtek világszerte. De még a citrusfélék nemzetségének kiterjedtsége, nevezéktana és a családon belüli elágazások pontos rendje sem tisztázott. Azt is csak valószínűsítik, hogy legalább négy vadon élő fajból alakultak ki a ma termesztett fajták - zömmel merész kereszteződések és hibridizációk révén. Az így létrejött hibrid típusoknak ráadásul sokszor erősebb és markánsabb tulajdonságaik vannak, mint bármelyik felmenőjüknek, melyek eredetileg különböző, habár egymással szoros rokonságban álló fajokhoz tartoztak. Ezt hívja a tudomány heterózisnak.
Édes, keserű, kubai
A sok keresztezett fajta, esetleg a népszerű, bevált kertészeti eljárások (például oltás, szemzés) révén kapott változatok mellett akadnak "őseredeti" citrusfélék is. Például ilyen a citron vagy cédrátcitrom (Citrus medica),amely más, "dzsúszos" rokonaitól eltérően alig tartalmaz húsos-leves részt, csak vastag, fehér, szivacsos termőtestet. Ez az ősrégi citrusféle elsősorban nem is táplálékként, hanem gyógyszerként szolgált: húsával és préselt olajával tengeribetegséget, tüdő- és bélbajokat kúráltak, de használták a ruhamolyok elriasztására, továbbá vallási szertartásokhoz - például a zsidók ősszel, a szukkot idején. Persze a sütés-főzéshez is jó, elvégre aromás illóolajokban gazdag, ezért torták, sütemények ízesítésére is felhasználható. Annál érdekesebb, hogy ennek a fajnak a latin nevéről (Citrus) kapta a nevét az egész nemzetség - ez pedig alighanem a görög cédrus jelentésű kédros szóból származik, s a legvalószínűbb hipotézis szerint a citron és a cédruslevél illóolaj-alapú illatának hasonlóságából származik. Az európai nyelvek jelentős része (például a magyar) is innen vette a maga "citrom" szavát (még ha az már egy másik, lédúsabb gyümölcsre vonatkozik is) - a többiek a szintén citrom jelentésű arab laymunból. A cédrátcitrom mellett még legalább három másik "őseredeti" citrusfélét ismerünk. Az alapító atyák az 1-2 kilósra is megnövő, ízletes, fűszeres húsú pomelo (Citrus maxima), a mandarinnarancs (Citrus reticulata) és a nálunk tán legkevésbé ismert, önmagában is számtalan variációban létező papeda. Valamenynyi más citrusféle ezek kereszteződéséből, hibridizációjából, további nemesítéséből, oltásából stb. eredeztethető, ám az előbbiektől elkülönült csoportot alkotnak az ausztrál lime-ok, melyek csak mostanában bocsáttatnak be a citrusfélék nemes családjába - közülük több is (mint a barnásbordó, ujjat formázó finger lime) becses csemege.
Az általunk is ismert citromfélék többnyire a pomelo és a cédrátcitrom keresztezéséből, hibridjeként jöttek létre, az édes narancs pedig valószínűleg (az amúgy szintén belőle származó mandarinfélékkel össze nem keverendő) mandarinnarancs és a pomelo szerelmének gyümölcse. A klasszikus, édes, nevének megfelelő és vörös színű (vérnarancs) árnyalatokban is ismert narancs (Citrus x sinensis) és a pomelo közös leszármazottja a grépfrút. Ez utóbbi és a pomelo persze újból házasítható: e frigyből származó "balkézi" gyermek a nálunk sweetie néven kapható oroblanco, mely kivételesen fűszeres és bódító aromájával tüntet. A lista módfelett hosszú: a ma termesztett citrusféle gyümölcsök száma lassan a százhoz közelít - legtöbbjüknek nincs is tisztes magyar neve.
Egy egzotikus fajtát azért már a hetvenes-nyolcvanas évek KGST-csereberéjében megismertünk: a zöldessárga héjú, erősen rostos szerkezetű, gerezdekre nem bontható, de préselve finom, édes levet szolgáltató kubai narancsot. Akkoriban inkább nemes megvetéssel kezelte a kényes ízlésű honi vásárlóközönség, pedig kalcium-, magnézium-, sőt C-vitamin-tartalma 100 grammra vetítve jelentősen magasabb, mint a most népszerű fajtáké, narancslekvár-alapanyagként pedig verhetetlen. Manapság viszont szinte véletlenül is kerülhetnek hozzánk általunk nem ismert citrusfajok és alfajok: ha például az áruházi citromosrekeszből egy simább héjú, fűszeresebb illatú sárga, sima héjú gyümölcsöt sikerült hazavinnünk, akkor szinte biztosak lehetünk abban, hogy egy másik citrusfélét ízlelünk meg a sztenderd citrom helyett - amivel nem is feltétlenül jártunk rosszul.
Kicsit savanyú
Citrusfélék sokfelé megteremnek - még nálunk is, természetesen melegházi (vagy legalábbis szezonálisan téliesített) környezetben. Például a Füvészkertben is remek citrusféléket, érdekes kultivárokat lehet megszemlélni. Vannak közöttük, melyek szubtrópusi környezetben is kifejezetten jól érzik magukat (mint a legtöbb nálunk kapható, többnyire Dél-Európából vagy Izraelből beszerzett citrusféle), mások (mint az emlegetett pomelo) ennél melegebb, kifejezetten trópusi klímát igényelnek. Mérsékelt égöv alatt, kinn a szabadban nem nagyon bírják a téli fél év klímáját, habár ennek kiküszöbölésére nálunk is folytak kísérletek Micsurin és Liszenko nyomdokain: többek között lapunk is ennek, pontosabban híres, filmbéli szlogenjének köszönheti nevét.
A citrusfélék termése egy hártyás falakkal osztott különleges bogyó, a hesperídium, benne kisajtolandó dzsússzal töltött kis cikkekkel, vagyis a lokuluszokkal. A citrusféléknek azonban nem csupán a húsos belseje, de önmagában is több részre (külső bőrszerű hártyára, a flavedóra és belső fehér, szivacsos állományra, az albedóra) osztható héja is különösen értékes. Hogy mást ne mondjunk, ez tartalmazza a citrusfélék igen magas pektinkontingensét, ami nélkülözhetetlen bármiféle lekvárkészítéshez, hiszen vízzel kocsonyás, gélszerű kolloidot alkot. A magas pektintartalom érthetővé teszi, miért lehet a citrusfélékből oly kiváló dzsemet készíteni, és persze azt is, miért szükséges ehhez a gyümölcs héja is. A citrusfélék kültakarója közismerten gazdag keserűanyagokban, gyakorta karotinoidokban - de aromákban és illóolajokban is -, sőt utóbbiak tekintetében talán épp ezek a legfontosabb források! Itt elég említenünk a keserű narancs-limetta hibridből létrehozott bergamottnarancsból (Citrus bergamia) jellemzően az olaszországi Reggio környékén nyert bergamottolajat (melyet többek között a Earl Grey típusú teákból ismerhetünk) vagy a keserű narancs virágzatából sajtolt Neroli-olajat. A citrusfélék jó részét nyersen lakmározzuk be - de iparilag feldolgozva is elsőrendű táplálékforrások (például gyümölcsléként vagy üdítők alapanyagaként). Héjuk sűrűn használt aroma- és fűszeranyag a konyhai praktikák során, sőt a keserű narancsé népszerű, bár meglehet, kockázatos fogyasztószer. Ellenben a narancshéj fekete csokiba mártva felséges! Húsuk, levük is nélkülözhetetlen számos asztali csemege elkészítéséhez, és most nem feltétlenül a ropogós malac pofájába tömött vagy a sült halra szelt citromra gondolunk. A keserű narancs vagy a citrom héjának kivonata jeles likőrfélékben (Curacao, Cointreau, illetve Limoncello) bukkan fel, de a bátrabb konyhai vegyészek kipróbálhatják a narancscefre-alapú, esetleg vegyes citrusos párlat (mandarinpálinka?) elkészítését is.
A citrusfélék számos hasznos beltartalmi anyaggal rendelkeznek - igaz, másokból feltűnő hiányt szenvednek. Aki például fehérjét vagy zsírt szeretne magához venni, válassza inkább a citromot körülvevő sült malacot. Szőlő- és gyümölcscukrot is tartalmaznak, némelyikük nem is keveset, kompenzációként pedig sok-sok gyümölcssav, például citromsav, almasav. Keményítő, pláne számunkra amúgy is emészthetetlen cellulóz viszont alig - ezért kárpótol a már emlegetett pektintartalom. A citrusfélék ásványianyag-tartalma inkább gyérnek mondható, kárpótlásul számos bioaktív anyagot rejtenek magukban. Ezek között glikozidok, gyulladásgátló és antimikrobiális hatású flavonoidok, jóféle alkaloidok és egyes gyümölcsök ízét még pikánsabbá varázsoló keserűanyagok lelhetők fel. A flavonoid glikozidok egyik legérdekesebb és biológiailag legaktívabb képviselője a citromban, és más rokon citrusfélékben is) megtalálható rutin vagy rutozid. Ezt Szent-Györgyi Albert szintetizálta először, s nevezte el P-vitaminnak - igaz, tévesen, mivel nem is vitamin. Viszont fokozza és kiegészíti a C-vitamin hatását, így együtt is alkalmazzák őket, például a Rutascorbin tablettában. De a rutin önmagában is igen erős antioxidáns, ráadásul erősíti a hajszálereket, így csökkenti a vérzékenység tüneteit, illetve gátolja a vérrögképződést, ami az agyvérzés és a szívroham kockázatát csökkentheti. S ha már a citrusfélék C-vitamin-tartalmánál tartunk: kétségtelenül magas, bár így sem tartozik a legmagasabb kategóriába. Igen ám, de a lista zömmel rendkívül egzotikus éllovasaihoz képest jóval könnyebben beszerezhetők, ráadásul az általában 10 deka gyümölcsre megszabott vitamindózisok esetükben gyorsan többszöröződnek: hiszen gyakorta többet is befalunk belőlük, ami a nagyobb gyümölcsű citrusfajtáknál (grépfrút, pomelo, sweetie) megközelítheti az egy kilót is. Ehhez képest pedig már értékelendő a 10 dekagrammra vetített 53 mg-nyi C-vitamin-tartalom a narancsban és a citromban. Előbbiből nyilván többet eszünk meg napközben, a citromnál viszont a rutintartalom növeli a C-vitamin hatásfokát. A többiek (mandarinnarancs, klasszikus mandarin, grépfrút, lime) "csupán" 30 mg aszkorbinsavat tartalmaznak 10 dekánként. A citrusfélék sűrű fogyasztásának sokan betegségmegelőző hatást tulajdonítanak - ez a skorbut tekintetében biztos! Bár jótékony erejük kétségbevonhatatlan, sajnos a felső légúti fertőzések, influenza megelőzésében csupán csekély hatékonysággal alkalmazhatók.
