Újságíró
1999 óta a Magyar Narancs munkatársa. Gyakorta ír cikkeket és készít interjúkat többek között természet- és társadalomtudományról, történelemről, gazdaságról, klímapolitikáról, időjárásról, városi állatokról, űrkutatásról, sportról, rendszertelenül jelentkező sorozatot visz a táplálkozástudomány, a konyhai kémia rejtelmeiről, néha még kedvenc zsánerfilmjeiről is – és szinte heti rendszerességgel zenéről.
A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leginkább valami korrupt autokrácia.
Ötven éve vonultak be a kommunista Észak-Vietnám csapatai Saigonba, és ezzel nemcsak az Amerika-barát Dél-Vietnám, hanem egész Indokína is elveszett a Nyugat számára. Mindez bő két évvel egy ígéretes fegyverszünet után.
Lassan két hónapja észlelték az első száj- és körömfájás okozta megbetegedéseket Magyarországon, ami egyben a Kárpát-medencei, egyelőre két szomszédos országban (rajtunk kívül Szlovákiában) terjedő járvány első állomása volt.
Sokunk kedvence, aromája jó mélyen, a szaglószervünk belsejében üt. A magyar konyhában is fontos helye van, a japán meg egyenesen elképzelhetetlen nélküle.
A tragikus februári adatok nyomán a kormány egyik legfőbb problémájává lépett elő a meglepetésként tálalt, ismét rekordméretű, az emelkedő élelmiszerárak által fűtött infláció. A valódi okok feltárásával azonban adós maradt a kabinet, inkább a kiskereskedelmi láncokat csuklóztatná: az árrés szabályozásával.
