Berlinger Edina

A felsőoktatás Magyarországon sikerágazat. Bizonyíték erre a magas részvételi arány, a diplomások nemzetközi viszonylatban magas relatív jövedelme és alacsony mértékű munkanélkülisége. Persze naphosszat lehet sorolni a problémákat (sokan meg is teszik), világosan kell látni azonban, hogy kevés olyan területe van a magyar gazdaságnak, ami ennyire jól működik - nem kis mértékben az eddigi reformpolitikáknak köszönhetően. Másfelől számos kutatás egyértelműen kimutatta, hogy óriási gondok vannak a közoktatással. A legkézenfekvőbb bizonyíték erre a közel 25 százalékos funkcionális analfabetizmus és az ennek köszönhető végleges társadalmi leszakadás az általános iskola alsó tagozataiban, ami aláássa a foglalkoztatást, és nem mellékesen az adó-, a nyugdíj- és az egészségügyi rendszer fenntarthatóságát. Időszerű lenne nemzeti konzultációt tartani erről a kérdésről, komplex kormányzati akcióprogramot indítani, sőt akár új közoktatási törvényt alkotni.

E lap két héttel ezelőtti száma kimerítő részletességű cikket közölt a budapesti olimpiáért indított mozgalomról (lásd: Álmok és számok, 2006. augusztus 10.).

Hiller István oktatási miniszter a múlt héten bejelentette: az utólagos képzési hozzájárulás (UKH) helyett fejlesztési részhozzájárulást (FER) vezetnek be a felsőoktatásban. Kimondta a kimondhatatlant: tandíj lesz.

A jóléti rendszerek Európa-szerte túlnőttek a lehetőségeiken. Magyarországra különösen igaz ez. Ha a kormányzat úgy dönt, hogy csökkenti az állami finanszírozás részarányát a felsőoktatásban, akkor ezt sokféleképpen megteheti.

Az egészségügyi rendszer a finanszírozási források szűkössége miatt nem képes biztosítani, hogy mindenki hozzájusson minden olyan szolgáltatáshoz, amire orvosi szempontból szüksége lenne. Ez a világon mindenhol így van. A technológiai fejlődés révén egyre több és drágább egészségügyi szolgáltatás áll rendelkezésre, melyet csak a népesség szűk hányada lenne képes megfizetni.