Berlinger Edina

A magyarországi diákhitelezés jövőre ünnepli 25. születésnapját. Vajon mit sikerült megvalósítani a kezdeti elképzelésekből, mi Magyar Péter vezetői mérlege, és miért szálltak el a konstrukció kamatai?

A szabad újságírók nemcsak a politikusokat és a bűnözőket idegesítik, hanem a vállalatvezetőket is.

Rohanjon aláírni, ha nem akarja, hogy még az unokája is adósrabszolga legyen.

A felsőoktatásban az alap- és osztatlan képzésekbe való bekerülésekhez szükséges minimumponthatár 2009-ben még 160 volt, idén 280, jövőre pedig 300 lesz. Ha a többletpontokat nem számítjuk, akkor színjeles bizonyítvánnyal és érettségivel maximum 400 pontot lehet elérni. Tehát jövőre a bejutáshoz minimum 75 százalékos teljesítményre lesz szükség. Sőt, 2020-tól középfokú nyelvvizsga is kell majd a felsőfokú tanulmányok elkezdéséhez.

Világutolsónak lenni nem könnyű feladat. Egy rakás elmaradott, háborúkkal, diktatúrákkal, természeti csapásokkal és betegségekkel sújtott országot kell magunk elé utasítani ahhoz, hogy megszerezzük ezt a kitüntetett pozíciót. Hogy érzékeljük, milyen nehéz a világutolsóság megszerzése - különösen, ha korábban akár csak egy kis időt is eltöltöttünk a csúcson -, gondoljunk bele, hogy még a magyar férfifutball sem tudta a 32. helynél lejjebb küzdeni magát a 208 országot tartalmazó ranglistán.

Tavalyelőtt októberben, azaz akkor, amikor már készülődött a felsőoktatáson azóta végigsöprő vihar, e lapban bemutattam és cáfoltam a radikális pusztítást részben megalapozó négy téveszmét (Vödör a fejre, Magyar Narancs, 2011. október 20.). Ezek a következők voltak. 1. "Túl sok a diplomás." 2. "A tömeges felsőoktatás szükségképpen a minőség hanyatlásával jár." 3. "Az állam csak azt a képzést támogassa, amire a piac is igényt tart." 4. "A hallgatói létszám alapú finanszírozás rossz ösztönzőket gerjeszt."

Nyilvánosságra hozták azokat az adatokat, amelyek elárulják, hogy hányan és milyen felsőoktatási intézményekbe jelentkeztek az idén. Ezek közül a legmellbevágóbb az, amely szerint az első helyes jelentkezők száma a tavalyi 141 ezerről 110 ezerre csökkent.

Először is figyelmeztetni szeretném a gyanútlan olvasót, hogy ebben az írásban a megszokottnál (sőt talán az elviselhetőnél is) jóval több szám fog szerepelni. Az új korszak követelményeihez alkalmazkodván a társadalomtudományos taknyolás, nyavalygás és relativizálás helyett szemléletmódom precíz és műszakias lesz.

A kormány - saját bevallása szerint - "az elszámoltatás részeként" immár hónapok óta vizsgálja azokat a beruházásokat, amelyek az elmúlt években az ún. Public Private Partnership, azaz PPP-konstrukcióban valósultak meg. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt is megfogadta, hogy "mindent megteszünk, hogy az állam számára előnytelen megállapodások a jelenlegi konstrukcióban ne valósulhassanak meg".

A felsőoktatás Magyarországon sikerágazat. Bizonyíték erre a magas részvételi arány, a diplomások nemzetközi viszonylatban magas relatív jövedelme és alacsony mértékű munkanélkülisége. Persze naphosszat lehet sorolni a problémákat (sokan meg is teszik), világosan kell látni azonban, hogy kevés olyan területe van a magyar gazdaságnak, ami ennyire jól működik - nem kis mértékben az eddigi reformpolitikáknak köszönhetően. Másfelől számos kutatás egyértelműen kimutatta, hogy óriási gondok vannak a közoktatással. A legkézenfekvőbb bizonyíték erre a közel 25 százalékos funkcionális analfabetizmus és az ennek köszönhető végleges társadalmi leszakadás az általános iskola alsó tagozataiban, ami aláássa a foglalkoztatást, és nem mellékesen az adó-, a nyugdíj- és az egészségügyi rendszer fenntarthatóságát. Időszerű lenne nemzeti konzultációt tartani erről a kérdésről, komplex kormányzati akcióprogramot indítani, sőt akár új közoktatási törvényt alkotni.