CIKKÜNK FRISSÜLT! AZ ÚJ INFORMÁCIÓK ÍRÁSUNK VÉGÉN TALÁLHATÓK
Ahogy arról a napokban elsőként részletesen beszámoltunk, az elmúlt hét szombatján, az április 12-i országgyűlési választás hivatalos kampánykezdetének első napján a Tisza Párttal együtt a Fidesz-KDNP is leadta Békés megye 4. számú egyéni országgyűlési választókerületében a szükséges mennyiségű ajánló aláírást. A kormánypárt bőven túlteljesítve a limitet, nem kevesebb, mint 250 ajánlógyűjtő ívet adott le, amely messze felette van a szükséges és érvényes 500 aláírásnak. Ám a leadás utáni tüzetesebb ellenőrzésnél derült ki, hogy az egyik ív fénymásolt. Ezt pedig az idevágó jogszabály szigorúan tiltja.
Az észlelt szabálytalanságot azonnal jelezték a Területi Választási Irodának, amely ezt továbbította a Nemzeti Választási Irodának, s végül megszületett a gyors döntés, hogy az ügyben ismeretlen tettes ellen közokirat-hamisítás gyanúja miatt feljelentést tesznek a rendőrségen. Ezt a feljelentést az orosházi jegyző, Tatár Zoltán, a helyi választási iroda elnöke tette meg az Orosházi Rendőrkapitányságon. Közben a hét elején összeült Orosházán a helyi választási bizottság, amelyben a jelölőszervezetek delegáltjai is helyet kapnak. A grémiumot hivatalosan tájékoztatták az észlelt szabálytalanságról és a feljelentésről. Egyben az összegyűlt érvényes számú ajánló aláírás igazolása után nyilvántartásba vették Gurzó Máriát, a Tisza Párt és Erdős Norbertet, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjét.
A történteket Magyar Péter is szóba hozta kedden országjárásának jászszentlászlói állomásán, ahol választási csalásról és adatvédelmi bűncselekményről beszélt, mert az íveken megtalálhatóak a választók személyes adatai. A Tisza Párt elnöke arra kérte az orosházi helyi választási bizottságot, hogy vizsgálják ki az ügyet, és vonják felelősségre a Fideszt, és ha kell, zárják ki a kormánypárti jelöltet.
A Tisza jogorvoslati kérelme még nem futott be, tudtuk meg Tatár Zoltántól, jogvesztő határideje február 27-e, péntek délután 3 óra. Emellett a jegyző kérdésünkre elmondta, hivatalból tett feljelentésére közbülső választ kapott a nyomozóhatóságtól. Ebben arról tájékoztatták, hogy
az Orosházi Rendőrkapitányságtól saját hatáskörébe tette át az ügyet a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság, ahol a bűnügyi igazgatóság gazdaságvédelmi osztálya bírálja majd el a feljelentést.
Ennek keretében arról döntenek, hogy megindítják az ügyben a nyomozást, vagy elutasítják. (Többek szerint már annak is jelzésértéke van, hogy városiból megyei hatáskörbe került az ügy.)
Ami biztos, Erdős Norbert nem kommunikál semmit a történtekről. Közösségi oldalán központilag készült Ukrajnát támadó bejegyzések mellett a kevermesi bölcsödéről és járdaépítésről számol be. A békési választókerület fideszes kampánycsapatának néhány tagjától megtudtuk, miután a fénymásolt ajánlóívről beszámolt a nyilvánosság, némi fejetlenséget okozott a stábban, többen értetlenségüknek adtak hangot, hogyan történhetett meg mindez. A stábtagok egyike szerint Erdős Norbertnél nagyobbat hibázott a jegyző, mert munkatársai nem vették észre egyből a szabálytalanságot, mások ezt a szokásos fideszes önfelmentés és vádaskodás újabb megnyilvánulásának tudják be.
Több, a választási kampányokban jártás és egymástól független forrásunk arról számolt be, hogy egyes jelölőszervezetek – minden törvényi tiltás ellenére – hosszú évekre visszamenően lefénymásolják az összegyűjtött és kitöltött eredeti ajánlóíveket, így stabilizálva, frissítve és aktualizálva saját adatbázisukat. Egy a cikkünket megosztó oldalon az alábbi kommentet lehet olvasni: „Jelentkezzen az, akit ez meglepett!” Talán ez foglalja össze a legjobban azt a gyakorlatot, ami nem tűnik elszigetelt jelenségnek
Aligha véletlen, hogy a napokban Orosházán ülésező helyi választási bizottsági ülésen az egyik tag feltette a kérdést: biztosak lehetünk-e, hogy csak ezt az egy ívet fénymásolták le? Ami bizonyos, hogy a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékes osztálya az elkövetkezendő napokban meghozza a döntést az eljárás megindításáról vagy annak megtagadásáról.
FRISSÍTÉS
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság elutasította a fénymásolt ajánlóív miatt született feljelentést.
Az erről szóló orosházi jegyzői közlemény szerint: „Választási Irodánkhoz a mai napon (február 26. – B. T.) érkezett meg a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztály 04000/74/2026.bü. számú, 2026. február 25-én kiadmányozott határozata, amellyel az eljáró rendőrhatóság a feljelentés elutasításáról döntött.” A határozat indokolása szerint az „országgyűlési választás során a jelöltek részére kiosztott ajánlóívek nem minősülnek közokiratnak, mivel azokat nem hatóság állítja ki a törvény által rendelt ügykörén belül valamely tény, adat, körülmény, intézkedés megállapítása, igazolása érdekében. Az ajánlóívek a közokirat tartalmi elemeit nem hordozzák, mivel nem tény vagy adat igazolása érdekében kerültek kiállításra, ezért nem közokiratnak, hanem magánokiratnak minősül. (…) Arra vonatkozóan a feljelentésben nincsen adat, hogy a hivatkozott ajánlóíven szereplő adatok hamisak vagy valótlanok lennének. Tekintettel arra, hogy a fentiek alapján sem hamis magánokirat felhasználása, sem más bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg, ezért (…) a feljelentés elutasításáról határoztam.”
Mindez azt is jelenti, hogy a 2013-ban a választás rendjéről elfogadott törvény idevágó, a másolást kizáró passzusai ellenére a történteknek nincs semmilyen jogkövetkezménye.
(Címlapképünk forrása: Erdős Norbert Facebook)



