Gárdos István

  • Gárdos István

Gárdos István cikkei

A kioktatás megtörtént – Az Alkotmánybíróság a devizahitelekről

  • Gárdos István
Senki nem gondolta, hogy az Alkotmánybíróság devizahitelekkel kapcsolatos legutóbbi döntése közvetlen hatással lesz az eladósodott családok problémájának megoldására. Finomabban fogalmazva: remélni lehetett, hogy az AB nem fog olyan döntést hozni, amely új helyzetet teremtene. Az AB e várakozásnak megfelelt, és ezzel a jogbiztonság szempontjából oly fontos stabilitást és kiszámíthatóságot szolgálta. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy jogi szempontból ne lenne érdekes a döntés.

A Kúria a jog mellé állt – A devizahitelek, Orbán és a törvény

  • Gárdos István
A miniszterelnök 2011. szeptember 12-én "országvédelmi tervet" hirdetett az Országgyűlésben, amelynek részeként lehetővé tették egyes devizahitelek kedvezményes végtörlesztését. Két évvel később azonban kiderült, hogy a végtörlesztés révén 150-160 ezer családot "segítettünk ki reménytelenül eladósodott helyzetéből, de még mindig itt vannak több százezren, akik se az egyik megoldást, se a másikat, se a harmadikat nem akarták vagy nem tudták választani" - mondta ugyanő idén szeptember 6-án a Kossuth rádióban.

A veszteség kiporciózása

  • Gárdos István
A magyar miniszterelnök szinte kormányzásának első pillanatától jogi kategóriákkal operáló, elmarasztaló ítéleteket fogalmazott meg a devizahitelről mint "termékről" és az azt alkalmazó bankokról, s kijelentette, hogy az ő kormánya fogja megoldani ezt a problémát. Ennek jegyében különféle intézkedéseket tett, amelyek a jogállamiság követelményei és az eredményesség szempontjából egyaránt erősen deficitesek voltak.

Lerohanás

  • Gárdos István
Bár eredetük a 19. század második felére nyúlik vissza, a mai takarékszövetkezetek közvetlen elődei a múlt század hatvanas éveitől kezdték meg működésüket. Tevékenységük ekkoriban a kis településeken folytatott betétgyűjtésre korlátozódott; lehetőségeik a nyolcvanas évek vége felé kezdtek bővülni.

Megfizetik

  • Gárdos István
Orbán Viktor miniszterelnök 2012. október 28-án, az Önkormányzatok az adósság csapdájában c. konferencián meghirdette az eladósodás elleni küzdelem harmadik frontjának megnyitását, az önkormányzatok kiszabadítását az adósságcsapdából, sőt az önkormányzatok függetlenségének helyreállítását.

Biz' isten megadom

  • Gárdos István
Az Orbán-kormány következetesen hangoztatott álláspontja, hogy az ország, ezen belül a lakosság túlságosan el van adósodva, és hogy a lakosságot a hitelek felelőtlen felvételére a bankok a saját érdekeik előtérbe helyezésével és nem megfelelő tájékoztatással vették rá. Az Orbán vezette állam azonban megvédi az embereket a bűnös bankokkal szemben.

Kövess minket: