Gárdos István

A Kúria a jog mellé állt – A devizahitelek, Orbán és a törvény

  • Gárdos István
  • 2014.02.10 15:01

Publicisztika

A miniszterelnök 2011. szeptember 12-én "országvédelmi tervet" hirdetett az Országgyűlésben, amelynek részeként lehetővé tették egyes devizahitelek kedvezményes végtörlesztését. Két évvel később azonban kiderült, hogy a végtörlesztés révén 150-160 ezer családot "segítettünk ki reménytelenül eladósodott helyzetéből, de még mindig itt vannak több százezren, akik se az egyik megoldást, se a másikat, se a harmadikat nem akarták vagy nem tudták választani" - mondta ugyanő idén szeptember 6-án a Kossuth rádióban.

Ezért 2013. szeptember 9-én napirend előtti felszólalásában a bankokat arra szólította fel, hogy "javítsák ki a saját hibáikat, és a szerződéseket úgy alakítsák át, hogy az árfolyam-módosításból (sic!) származó veszteség nagy részét ők viseljék és ne az emberek. Ha azonban ezt önként nem teszik meg november 1-jéig, akkor a kormány lépni fog."

A megrendelés

A kását azonban nem ették ilyen forrón. Miután a kormány október végén a Bankszövetség megoldási javaslatát elutasította, a labdát az igazságszolgáltatásnak passzolta tovább. A nemzetgazdasági miniszter október 31-én bejelentette, hogy a kormány a devizahitelesek helyzetét csak az ellentmondó ítéletek miatti jogi bizonytalanság tisztázása után tudja rendezni. Hasonlóan nyilatkozott a következő napokban a Fidesz frakcióvezetője és a kormányfő is - azt szeretnék, hogy a Kúria hozzon jogegységi határozatot. Orbán két héttel később pedig már konkrétan meg is jelölte a feladatot: "Két dologban várjuk az igazságszolgáltatás egyértelmű állásfoglalását. Vajon nem a bankoknak kellene-e viselniük - mint ahogy a józan erkölcsi érzék egyébként diktálná - az árfolyamváltozásból fakadó veszteséget? Szabad-e a bankoknak egyoldalúan egy korábban felvett hitel kamatát módosítani úgy, hogy az kedvezőtlenebbé váljon a hitelfölvevő számára? Nagyon remélem, hogy az igazságszolgáltatás igazságot fog szolgáltatni az embereknek. Tisztelettel kérem őket arra, hogy minél hamarabb, amint lehet."

A két kérdés nem egy súlycsoportba tartozik. Míg az árfolyamkockázatra vonatkozó első kérdés a devizahitel lényegét - és így a szerződés egészének az érvényességét - érinti, az egyoldalú szerződésmódosítás kérdése az ügyletnek csupán egy nem alapvető elemére vonatkozik. E második kérdésről a Kúria 2012-ben terjedelmes véleményt adott, amely szerint az egyoldalú módosítást lehetővé tevő szerződéses kikötés érvényes, feltéve, hogy a módosítás megfelel az erre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, és nem tisztességtelen. A Kúria szerint az ilyen kikötés érvényességének feltétele az, hogy a módosítást lehetővé tevő körülmények kellő pontossággal - átláthatóan, a ténylegesség, az arányosság és szimmetria elvének betartásával - legyenek meghatározva. Ma már csak abban a részletkérdésben van bizonytalanság, hogy az átláthatóság követelménye közelebbről mit jelent. E kérdés megválaszolását a Kúria elnapolta - ezért most én sem foglalkozom vele.

Mit mondott Orbán, és mit a Kúria?

A Fidesz vezetői számos alkalommal, következetesen és határozottan állást foglaltak már a devizahitelekről. A miniszterelnök a következő kijelentéseket tette a tárgyban: "Magyarországon belecsalták az embereket a devizahitelezés rendszerébe." (2011. szeptember 12., Országgyűlés)

"Belelovalják a bankok olyan ügyletbe az embereket, amiről lehetett tudni már akkor, hogy nem fognak majd később tudni helytállni. Ez (ti. a végtörlesztés - G. I.) egy tehermegosztás, egy kockázatmegosztás. Erről már rendelkezni kellett volna a szerződések megkötésének idején." (2011. szeptember 13., HírTv)

"A bankok becsapják az embereket, akik így tömegesen kötöttek olyan szerződéseket, amelyek alapján a profit a banké, a veszteség és a kockázat pedig a hitelfelvevő ügyfeleké." (2011. szeptember 19., Metropol)

"A bankok korábban ennek a (ti. a végtörlesztés miatti - G. I.) veszteségnek a többszörösét megkeresték a magyar embereken." (2011. október 28., Kossuth rádió)

"Ezeket az embereket becsapták, rászedték, becsalták ebbe a pénzügyi konstrukcióba." (2013. július 27., Kossuth rádió)

"Az történt, hogy a bankok olyan szerződést kötöttek az ügyfeleikkel - szerintem rosszhiszeműen -, amely olyan szabályokat tartalmazott, hogy ha baj következne be, az ebből fakadó összes kockázat és összes baj az emberekre hárul." (2013. szeptember 6., Kossuth rádió)

"Az üzleti életben elfogadhatatlan, hogy csak az egyik visel kockázatot, a másik számára a nyereség garantálva van." (2013. szeptember 9., Országgyűlés)

E vélemények illeszkednek a kormány bankellenes és külföldellenes retorikájához: a miniszterelnök visszatérően nevezi népellenes bankárkormánynak az előző szocialista kormányokat, saját kormányzását a bankárkorszak lezárásaként jellemzi, a devizahiteles probléma megoldását pedig a nemzeti függetlenségért és az adósrabszolgaság ellen vívott harc részeként mutatja be. Már az "országvédelmi terv" első eleme az uzsorások elleni fellépés volt, és a kormány soha nem tette egyértelművé, hogy vajon a bankokat is ebbe a körbe sorolja-e. (Ez még a kedvezményes végtörlesztés előtt történt.) De 2013 nyarán a miniszterelnökséget vezető államtitkár a legnagyobb magyar bank vezetőjét úgy aposztrofálta, hogy ő "az ország első számú uzsorása", aki "páváskodik a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival".

A Kúria végül maga is úgy ítélte meg, hogy szükséges állást foglalnia a devizahiteles-perekben felmerült főbb kérdésekben, és december 16-án meghozta vonatkozó jogegységi határozatát. E szerint a fentiekben a devizahitellel szembeni, fent megfogalmazott vádak egyike sem helytálló. Érvelését a következőkben foglalhatjuk össze.

Ha valaki, a példa kedvéért, kézhez kap 30 ezer forintot kölcsönként, az ebből fakadó tartozást a szerződésben alapvetően kétféleképpen lehet meghatározni: az adós tartozik megfizetni 30 ezer forintot vagy 100 eurót, vagy ennek megfelelő összegű bármely egyéb devizát. Ez utóbbi esetet még lehet cifrázni aszerint, hogy a fizetést ténylegesen euróban vagy forintban kell-e teljesíteni - ez utóbbit nevezik újabban devizaalapú hitelnek. Bármelyik megoldás törvényes, egyik sem ütközik jó erkölcsbe, egyik sem uzsorás; a felek szabad megállapodásának tárgya, hogy a tartozást milyen pénznemben határozzák meg. A két meghatározás egymással teljesen egyenértékű, de természetesen eltérő következményekkel jár.

Ki viseli a kockázatot?

Az élet kockázatos. Bármit csinálunk (a semmittevést is beleértve), kiderülhet, hogy rosszat tettünk, s e cselekedetünkből relatív vagy abszolút értelemben veszteség származik számunkra. A hitelfelvétel - vagy bármely egyéb szerződés megkötése - esetén ugyanez a helyzet. A szerződés - nem csak a kölcsönszerződés - kötelezettséget keletkeztet, amit pedig teljesíteni kell. Önmagában az, hogy a körülmények változása miatt ez a teljesítés terhesebbé válik, mint amilyennek a kötelezettség elvállalásakor képzeltük, nem mentesít a kötelezettség alól. Különösen, ha a másik fél a maga kötelezettségét már teljesítette. Mivel a kölcsönkapott pénzt általában azonnal el is költjük (hiszen ezért kértük), hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a hitelező nem pusztán követel, hanem azt megelőzően ő adott nekünk: ennek révén tudtunk új lakásba költözni, új autót venni stb., amit már élvezünk, bár igazából még nem fizettük ki. A kölcsönkapott pénz azonban visszajár. Különben nem kölcsönről, hanem ajándékról van szó.

Hitel esetén az elsődleges kockázatot mindig a hitelező viseli. ' teljesít előre - és mindig bizonytalan, hogy az adós fog-e (tud-e, akar-e) időben, megfelelően teljesíteni. A hitelező pénze az adósnál van, és ha az adós nem törleszt szerződésszerűen, akkor a hitelező veszteséget szenved el. Ez a hitelezői kockázatvállalás minden hitelnyújtás elengedhetetlen velejárója. Ez a hitelező kockázata, amit természetszerűen nem tud megosztani az adóssal.

Az adósnak is vannak azonban a kölcsönből fakadó saját kockázatai. 't terheli a törlesztés kötelezettsége, de bizonytalan, hogy miként alakulnak a jövőben az életkörülményei. Egészségének romlása, jövedelmének csökkenése, munkájának elvesztése, fenntartási költségeinek növekedése, a piaci kamatszint emelkedése mind olyan változás, amely megnehezíti szerződéses kötelezettségeinek teljesítését. Ezek jogi értelemben az adós oldalán felmerülő kockázatok, ami azt jelenti, hogy a kötelezettség terhesebbé válása nem ad felmentést annak teljesítése alól. Gazdasági értelemben ez a hitelező kockázata is - és mint ilyen, része a fent említett hitelezési kockázatnak. Hitelezéskor tehát mindkét félnek megvan a maga kockázata, amit egyedül neki kell viselnie, nem háríthat át a másik félre.

Devizában fennálló adósság esetén az adóst terhelő kockázatok egyike az árfolyamkockázat, azaz annak a bizonytalansága, hogy a teljesítés időpontjában a devizatartozás teljesítéséhez mennyi hazai pénzt kell adni. Az árfolyam alakulása a feleken kívül álló körülmény, amit, különösen hosszabb időre, egyik fél sem láthat előre, s így nem lehet tudni, hogy teljesítéskor több vagy kevesebb forintra lesz-e szükség a tartozás lerovásához. Az árfolyamkockázatot tehát nem a bankok hárították át az adósra: az a devizatartozás szükségszerű velejárója. Aki devizaadósságot vállal, e kockázat tudatában kell, hogy tegye. A szerződés létrejötte, illetve érvényessége szempontjából alapvető követelmény, hogy a felek tisztában legyenek a szerződésük lényeges tartalmával; az információs egyensúlyhiány miatt e tekintetben a bankokat tájékoztatási kötelezettség terheli. A tájékoztatási kötelezettség nem terjed ki a kockázat mértékére, de arra igen, hogy e kockázat mértéke előre nem látható. Ha e kötelezettségnek a hitelezők eleget tesznek, akkor a devizahitelnek sem a jogszerűsége, sem az erkölcsössége nem kérdőjelezhető meg.

Nem vitás, hogy a forint gyengülésének következtében az adósoknak forintban lényegesen többet kell fizetniük adósságuk törlesztéséhez, mint a szerződéskötés idején. Ennek azonban a bankok se nem okozói, se nem haszonélvezői. A hitelező, akármennyi forintba is kerül ez az adósnak, mindig csak a 100 euró ellenértékét kapja meg; a kisebb értékű forintból kap arányosan többet. Ezért nincs jogi alapja annak, hogy ezt a megnövekedett terhet és az érte való felelősséget a bankokra telepítsék.

Hova állt a Kúria?

A Fidesz frakcióvezetője, az Országgyűlés elnöke és a miniszterelnök egybehangzóan úgy minősítette a döntést, hogy "a Kúria a bankok oldalára állt". Ezzel szemben a Kúria döntése azt tette egyértelművé, hogy akik csalásról, a kockázat tisztességtelen áthárításáról beszélnek, és arról, hogy az adósok rabszolgaként másnak, a hitelezőnek dolgoznak, azok az adósok érzelmeire rájátszva a jog alapvető tételeivel mennek szembe. Nincs jogi alapja a kormány által követelt "kockázatmegosztásnak", amely szerint a hitelező - az adós helyzetének nehezebbé válása miatt - el kellene, hogy engedje tartozásának egy részét. Míg az adósok részéről bocsánatos bűn megfeledkezni arról, hogy mit kaptak és mit vállaltak, politikusok részéről súlyos felelőtlenség megkérdőjelezni több százezer szerződés létét és érvényességét.

A Kúria nem állt sem a bankok, sem pedig az "emberek" oldalára: alapvető elvi kérdésekben foglalt állást, méghozzá általános jelleggel. Hangsúlyozta, hogy minden eset egyedi, ezért - bár sem a devizahitel, sem pedig a devizaalapú hitel mint olyan nem hibás termék - lehetnek olyan esetek, amelyekben valamely jogi hiba az adott szerződés részleges vagy teljes érvénytelenségét is eredményezheti. A Kúria valójában nem tett mást, mint igyekezett megszüntetni a felelőtlen nyilatkozatok által keltett zűrzavart, megerősíteni a szerződések kötőerejét, és - legalább ebben a kérdésben - helyreállítani a jogbiztonságot. A Kúriát belerángatták egy társadalmi-politikai problémába, végül pedig megbélyegezték. Azt az intézményt, amelynek legfontosabb jellemzője, legitimitásának alapja a politikamentes, elfogulatlan, szakmai viselkedés, besorolták - durva politikai világképüknek megfelelően - az "emberek" ellenségei közé. Ezzel szemben a Kúria - bár nem tudta megakadályozni annak a látszatnak a kialakulását, hogy kormányzati nyomásra lépett - végül is megőrizte függetlenségét: nem szolgálta ki a politikai igényt, hanem szigorúan jogi választ adott a feltett kérdésekre.

A szerző jogász.

Neked ajánljuk