Kis János

Az orbáni autokrácia évei, Thomas Mann-nal szólva, „erkölcsi szempontból jó idők”. Nem mintha okvetlenül könnyű lenne a jót választani, de hogy mi a jó és mi a rossz, az könnyen eldönthető.

Nem vezethetnek be szükségállapotot, rögtönítélő bíráskodást, nem internálhatnak tízezreket. Csak lopakodva, lépésről lépésre építhetnek diktatúrát. Van tehát mód sikeres ellenállásra.

A friss Narancsban az SZDSZ-alapító filozófustól olvashatnak esszét Orbán Viktor rendszeréről és a lehetséges ellenállásról. Előzetes.

Az áprilisi országgyűlési választások előtt a magyar demokratikus közvélemény zavarodott és letargikus. A helyzet kilátástalannak tűnik. Valóban ne volna remény?

Amikor váratlanul összegyűlik a cselekvéshez szükséges kritikus tömeg, megjósolhatatlan kimenetelű folyamatok indulnak be.

Szó sincs elütésről: nem népszavazásról, hanem népszavaztatásról beszélek. A népszavazás demokratikus intézmény. A népszavaztatás: autokráciák tartozéka.

A Narancs július 18-i számában Balázs Zoltán bírálatot közölt "Az összetorlódott idő" c. esszémről, amely előbb a Beszélő honlapján, majd azonos című kötetemben, a Kalligram Kiadónál jelent meg. A bírálat címe ("A kudarc nyomában") finom kétértelműséggel egyszerre utal a megbírált esszé tárgyára és a bíráló ítéletére. Miközben azonban álláspontomat alapvetően elhibázottnak véli, Balázs immár másodszor gyürkőzik neki a vitatásának (lásd A kisimult idő, hvg.hu, 2013. május 21.). Súlyos kifogásai ellenére mégis fontosnak tartja tehát, hogy tisztázza viszonyát nézeteimhez. Kezdetnek talán ennyi elég is lesz.

A szólásszabadság alapvető jogunk. Nem korlátozhatatlan ugyan, ám csak különlegesen erős érdekek korlátozhatják. Ezeket a téziseket a rendszerváltás utáni Magyarországon nem szokás vitatni.