László Róbert

Paul McCartney életének 80 évéből most már több mint fél évszázadnyi a Beatles emlékezetének ápolásáról szól, de a Beatles és benne McCartney jelentősége messze túlmutat a szűk értelemben vett zenei szcénán.

Ha a kormánynak ténylegesen nem volt hátsó szándéka a törvénymódosítással, maga is ösztönözhetné a választói névjegyzék nyilvánosságát. László Róbert választási szakértő írása.

A Pink Floyd The Wallja, a Who Tommyja, és a Queensrÿche Operation: Mindcrime-ja a három legfontosabb lemez, ami az amerikai progresszív metál úttörőit megihlette, amikor 1999-ben stúdióba vonultak.

1964-ben ők koncerteztek először stadionban (Kansas City), előtte fel sem merült ekkora igény zenei produkció iránt, és sosem fogjuk megtudni, ki lett volna képes ezt megteremteni.

Volt idő, amikor zavarta, hogy csak a Beatlesről kérdezik. Mert hát neki már a liverpooliak befutása előtt olyan sztárjai voltak, mint Judy Garland vagy Peter Sellers, később pedig a Dire Straits, a Who vagy Elton John. Aztán persze rájött, hogy nem olyan rossz neki, ha az „ötödik Beatle-ként” marad fenn a neve, még ha a kifejezés modoros és elcsépelt is – időszerű helyretenni.

Az ideiglenesnek szánt magyar választási rendszer megújítása körüli lassan két évtizedes kálvária kiválóan példázza újkori demokráciánk intellektuális állapotát: míg a főbb politikai szereplők néhány ciklussal korábban legalább a rendszer tényleges problémáiról vitatkozva nem jutottak megegyezésre, addig mára nem maradt más, mint az üres, sehová sem vezető "kisebbparlamentezés".

A közvélemény-kutatók jelenleg a Fidesz támogatottságát 2,4-3,4 millió fő között, míg a szocialistákét 900 ezer és 1,5 millió között mérik a teljes népességben. A számos eltérés mellett abban egyetértenek a különböző intézetek, hogy a Fidesz körülbelül két és félszer több listás szavazatra számíthat, mint az MSZP - a parlamenti mandátumarányokra azonban csak óvatosan lehet következtetni a kutatási eredményekből.