Szijjártó: A paksi bővítés szeptemberben átléphet a konkrét építkezési fázisba
A tárcavezető azt is bejelentette, ki lesz az új vezérigazgatója a Paks II. Zrt.-nek.
A tárcavezető azt is bejelentette, ki lesz az új vezérigazgatója a Paks II. Zrt.-nek.
Az "Air7" forgalmazóját emellett milliós nagyságrendű bírság megfizetésére is kötelezték.
Hétvégén ugyan megérkezik a hidegfront, de nem sokat fog segíteni.
Tizennégy éves kortól mindenki szabadon megváltoztathatja majd a nemét és a keresztnevét Németországban egy törvénytervezet szerint.
Négy tized híján 40 fok volt Berettyóújfaluban. A riasztás a mostani hosszabbítással péntek este nyolc óráig marad érvényben.
Az amerikai elnök történelminek nevezte a madridi NATO-csúcstalálkozót.
Paksról keveset, de az Iszlám Államról, a terrorról, az élelmiszerhiányról, a migrációs nyomásról sokat beszélt a külügyminiszter a NATO-csúcs után.
Már öt éve nem jár pluszköltséggel, ha az unión belül utazva telefonálunk, sms-ezünk vagy internetezünk.
A belügyminiszter azonnali hatállyal váltotta le Opauszki Andrást, pedig csak tavaly szeptemberben nevezte ki.
A szolgáltató szerint nem a víz hiánya, hanem a rendszer kapacitása és a kánikula miatt megnövekedett vízfogyasztás a baj oka.
Azt még nem tudják, milyen formában lesz jelen, de jelen lesz.
A szervezet tagjai Oroszországot tekintik a legközvetlenebb fenyegetésnek, de Kínát sem becsülik alá.