Putyin elfogadta a meghívást a G20-csúcsra

Külpol

Azt még nem tudják, milyen formában lesz jelen, de jelen lesz.

Elfogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök Indonézia meghívását a részvételre a G20-csoport novemberi csúcstalálkozóján, de ennek formáját még pontosítani kell - jelentette ki Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó hétfőn Moszkvában újságíróknak nyilatkozva.

"Igen, megerősítettük részvételi szándékunkat" - mondta az orosz elnöki hivatal tisztségviselője. Usakov azonban nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy Putyin személyesen vagy videókapcsolaton keresztül vesz-e részt a csúcstalálkozón.

"Nem tudom, egyelőre személyes meghívásról van szó, de addig még sok idő van hátra. Remélem, hogy a világjárvány lehetővé teszi majd, hogy ezt a fontos fórumot személyes formában tartsák meg, de csak találgatni merek" - mondta.

A tanácsadó felhívta a figyelmet arra, hogy a világjárvány miatt egyes országok még mindig nem nyitották meg határaikat,

"De megkaptuk a hivatalos meghívást, amely nagyon fontos, tekintettel arra, hogy az indonézekre nyugati országok nyomást gyakorolnak. Megköszöntük a meghívást, mondtuk, hogy szívesen részt vennénk" - tette hozzá.

Az elnöki tanácsadó elmondta, hogy a kérdést meg fogják vitatni a meghívó Joko Widodo indonéz elnök csütörtökre tervezett moszkvai látogatása során. A G20-csúcstalálkozót november 15-16-án Balin tartják.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.